260 éve történt a komáromi földrengés

Magyarország területe szeizmikus szempontból szerencsére kevéssé aktív, de néhány évszázadonként így is sor kerül egy-egy aránylag pusztító földrengésre. A legsúlyosabb és pontos adatokból ismert rengés Komárom városát sújtotta éppen 260 esztendeje, 1763. június 28-án, a kora reggeli órákban. A rengés a Richter-skála szerint körülbelül 6,3-as erősségű lehetett.

Ez a terület, a Balaton keleti csücskétől Komáromig húzódó sáv hazánk földrengések szempontjából legveszélyeztetettebb területe. A legnagyobb károk a Duna bal partján fekvő területet sújtották. A károkat a Mária Terézia által készíttetett összeírásból ismerjük, és ennek alapján becsülhető meg a rengés erőssége. Hét templom és 279 épület dőlt össze, részben összedőlt 354 épület, komoly sérülést szenvedett a város épületeinek 54 százaléka, és az épületek alig 9 százaléka vészelte át sértetlenül a katasztrófát. A kor jellemző építési szokásainak köszönhetően a halottak száma aránylag kevés volt, noha a Péter-Pál-napi vásár miatt az átlagosnál többen tartózkodtak a városban: 63-an vesztették életüket, és 102-en sebesültek meg. A vesszőfonatokra tapasztott falak nem nyomták agyon a bent tartózkodókat, s egészében a szegények házait kevesebb kár érte, mint a gazdagabb épületeket. A városház tornya a piactérre dőlve ütött agyon több oda menekülőt. A rengés erejét jellemzi, hogy még Győrben is követelt áldozatokat, és komolyabb sérüléseket okozott az épületekben.

A szeizmikus aktivitás a következő években is megmaradt, mígnem végül éppen 10 évvel a katasztrófa után, 1773. április 22-én újabb súlyos rengés érte a várost, amely az okozott károkban vetekedett az 1763-as rengéssel. A földrengés hozzájárult a téma honi kutatásának megindulásához is: Grossinger János jezsuita pap és természettudós, aki az 1783-as rengésnek már szemtanúja is volt, nyomtatásban megjelent írásában számol be a rengésről, és sikeresen azonosított további 24 földmozgást is a forrásokból. 

Tóth Anna Judit, Magyarságkutató Intézet
a Klasszika-filológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa