A mai évfordulón Schmidt Rita Emese, a Magyarságkutató Intézet munkatársa írt cikket.

Márai Sándor halálával véget ért a XX. század. A század gyermeke 89 évesen önkezével vetett véget életének.

A magyar polgári kultúrát képviselte. Író, drámaíró, publicista és költő is volt. A Nyugat második nemzedékének tagja. Publicistaként reagált a polgári élet jelentős eseményeire.

Világjáró volt, többet látott külföldből, mint kortársai. Járt Berlinben, Bécsben, Londonban és Párizsban.

Az 1920-as évektől külföldön élt és dolgozott, majd Budapesten telepedett le.

1948-ban, a fordulat éve után elhagyta Magyarországot. Élt Svájcban, Olaszországban és az Egyesült Államokban.

Ő volt az első magyar író, aki (Naplójában) használta a bankkártya és a computer szavakat. Halála előtt a XX. századból már a XXI. századra tekintett.

Regényeinek egyedülálló stílusa volt. A harmónia és diszharmónia kettőssége, a rend és a kaland viszonya bontakozik ki.

A rend a családon, a házasságon, a polgári renden keresztül jelenik meg; míg a kaland a magányban, szerelemben, zendülésben, ösztönben és erőszakban bontakozik ki.

Márai ritkán írt klasszikus értelemben vett regényt, inkább kommentár, esszé, napló, operaregény műfajokban alkotott. Fokozatosan csökken a cselekmény jelentősége, a karakterek jellemfejlődése is szakaszosan megáll.

Műveinek két síkja van, az egyik vékony elem maga a cselekmény, a másik – a jelentősebb – a szereplők személyiségábrázolása, a hangulatuk és gondolataik írói megjelenítése.

Részletek az 1984–1989-es Naplójából:

1988

Február 4.

Két esztendeje halt meg Lola. Ebben a két esztendőben teljes magány. Látogatókat majdnem mind lemondtam. Járás, látás egyre nehezebb, olvasáshoz nincs türelmem. A lakás amolyan Tamás bácsi kunyhója. És magányos zárka, életfogytiglan. Étvágy semmi, mindenféle értelemben szigorú böjt...

Március 28.

Esztendő előtt halt meg János. Ennek az „idegennek” halála egyre fájdalmasabb. Lehet, hogy van valami őrület a létezésben.

*

A halál nem probléma. A meghalás igen.

*

Május 18.

Két éve és öt hónapja tart ez a „magánzárka, életfogytiglan”, nap mint nap. Felkelés déli egy óra, lámpaoltás éjjel három. Napokon át nem borotválkozom, napok telnek el, hogy nem adok ki pénzt semmire. Néha írok egy levelet. Irodalom, könyvolvasás, minden messze. Nem hiányzik senki.

*

Teljesen egyedül élek, tehát nem unatkozom.

*

„Halálfélelem.” Félek, hogy a halál unalmas.

1989. február 15-én egyetlen bejegyzése volt: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.”