A politikus életéről és munkásságáról Kása Csaba, az MKI Történeti Kutatóközpont ügyvivő szakértője írt összefoglaló tanulmányt.

Darányi Ignác 1849. január 15-én született Pesten. Édesapja, idősebb Darányi Ignác református köznemesi család sarja, birtokai Tass község közelében terültek el. 1846-ban vette feleségül a falu egy másik földbirtokosának leányát, Földváry Borbálát. Röviddel ezután költözött a házaspár Pestre. A fiatalabb Darányi Ignác az elemi iskolát követően a Királyi Egyetemi Főgimnáziumban tanult. 1867 őszén beiratkozott a Pesti Magyar Királyi Tudományegyetem Orvosi Karára, majd egy év múlva a Jog- és Államtudományi Karon folytatta tanulmányait. A nyári szünetekben a családi birtokon tanulta a gazdálkodást, végezte a mezei munkát. 1872-ben avatták állam- és jogtudományi doktorrá. Egy év gyakorlat után édesapjával közösen ügyvédi irodát nyitottak. Idősebb Darányi Ignácnak 1877-ben, halála előtt néhány nappal az uralkodó pusztaszentgyörgyi és tetétleni előnévvel nemesi címet adományozott, melyet a gyermekei is viselhettek.

Ifjabb Darányi Ignác a Szabadelvű Pártba belépve kezdte politikai pályáját. 1881-ben Buda II. kerületében képviselővé választották, és 1905-ig folyamatosan ez a körzet juttatta be a törvényhozásba. Előbb a közlekedési tárca előadója, majd a pénzügyi bizottság tagja lett. Parlamenti munkája megnövelte politikai súlyát, 1893-ban már a párt alelnöke volt. Ugyanebben az évben jövedelméből Komárom közelében, a Csallóközben – mai nevén Örsújfalu központtal – 2800 hold birtokot vásárolt.

Politikai nézetei eleinte követték pártja irányvonalát. Azonban már 1894-ben egy felszólalásában kifejtette, hogy a liberalizmust nem öncélnak tekinti, hanem a magyar nemzet építéséhez szükséges eszköznek.  Ugyanebben az évben, miközben a kormány tagjai távol maradtak Kossuth Lajos temetésétől, Darányi a Szabadelvű Párt alelnökeként részt vett rajta. Ezáltal ellenzéki körökben is tekintélyt szerzett.

1895-ben Bánffy Dezső kormányra kerülése után Darányit a képviselőház alelnökévé választották.  A földművelésügyi tárca vezetőjének lemondása után az uralkodó november 2-án Darányi Ignácot nevezte ki miniszterré, aki ezzel egyidőben megvált képviselőházi alelnöki tisztségétől.

A korszakban a gazdasági, és így a társadalmi hatalomért vívott harcot agrárius-merkantilista vitaként foglalták össze. Ebben az új földművelésügyi miniszternek is állást kellett foglalnia. Tisztéből az előbbi irányzat érdekeinek képviselete adódott volna, azonban a liberális kormány mögött állt a nagyipari és kereskedelmi tőke. Így annak politikája az utóbbi előnybe helyezését követelte volna. Darányi szerint neki mint földművelésügyi miniszternek a mezőgazdaság érdekeit kell az első helyre tennie.

Ennek alapján foglalt állást a filoxéra által elpusztított szőlők felújítása című törvényjavaslat tárgyalásán – melynek ügyét folyamatában vette át elődjétől: az állam ingyen biztosítja a telepítéshez szükséges vesszőt, az erre alakuló szövetkezeteket, társulásokat segéllyel is támogatja. A lakosság számára évi másfél millió facsemetét osztanak ki. Szorgalmazta a gyümölcstermesztés kiváló fajtákkal való fellendítését, az állami faiskolák számának növelését.

1896. március 26-án ismertette a képviselőházban miniszteri célkitűzéseit. Így a kincstári birtokok feladata ezentúl nem a költségvetés bevételeinek gyarapítása lesz, hanem mintagazdaságokká kell átalakítani azokat. Az állami erdők faanyagából a helyben lakó szegények is részesülhessenek. Öntözőcsatornákat, kutatóintézeteket kell létesíteni. Újjá kell szervezni a hitelszövetkezeti rendszert, hogy a gazdák olcsó hitelekhez jussanak. A magyarság érdekében támogatni kell a telepítési politikát. Rendezni kell a cselédek és a mezőgazdasági munkások helyzetét. Államosítani kell az állatbiztosítást és az -egészségügyet. Programját a teljes képviselőház, tehát az ellenzék is helyesléssel és éljenzéssel fogadta.

Ebben az időben zajlott le a miniszterelnök és Firczák Gyula munkácsi görögkatolikus püspök között egy megbeszélés, amelyen a kormánypárt politikai támogatásért a püspök többek közt Máramaros, Bereg, Ung és Zemplén vármegye felvidékén lakó rutén népnek a megélhetési feltételek megadását kérte, hogy ezáltal megszűnjék a kivándorlás. Később, vezetésével a térség országgyűlési képviselői egy memorandumot állítottak össze a kormány részére, bővebben ismertetve a problémát. Darányi 1897 elején tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy a Schönborn-Buchheim uradalom hegyi gazdaságainak a kincstár számára történő bérbevételével és annak a rutén lakosságnak való továbbadásával enyhíteni lehetne a gondokat. A részletek kidolgozásával Egán Edét, a neves közgazdászt bízta meg, aki indulásképpen a Szolyvai járás 56 községében javasolta a program elindítását, és intézkedési tervet készített, hogy eredményesek legyenek a kormány erőfeszítései. A miniszter ezután 1898-ban Egánt bízta meg a szóban forgó földek kezelésével. Ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát a Földművelésügyi Minisztérium Hegyvidéki Kirendeltsége, mely – a csehszlovák megszállás idejét kivéve – 1944 őszéig működött. Elindítása és támogatása tekinthető Darányi miniszteri tevékenysége legszebb fejezetének. (A témáról ld. bővebben Botlik Józsefnek A magyar nemzetpolitika előfutárai című tanulmánykötét és az ahhoz kapcsolódó, Kása Csaba szerkesztette Küzdelem a magyar nemzetpolitikáért című dokumentumgyűjteményt. Mindkét kötetet a Herman Ottó Intézet adta ki 2018-ban. Írásunk illusztrációi is ebből a két kötetből származnak.)

1897 decemberében viszont összetűzésbe került Darányi az ellenzékkel a földbirtokos osztály érdekeit sértő, a munkaadók és a mezőgazdasági munkások közötti jogviszonyt szabályozó törvényjavaslat kapcsán. A tervezet a munkásoknak volt előnyös, sok kedvezményt vezetett be számukra. Így betegség esetén 8 napi gyógykezelést és ellátást kellett kapniuk. Előírta a jogszabály az írásos szerződéses kötelezettséget, bevezette a munkásigazolványt, rögzítette a fizetés módját. Azonban az aratási szerződést be nem tartó munkavállalók büntetőjogi felelősségre vonását is tartalmazta. Erre hivatkozva az ellenzék „rabszolgatörvénynek” nevezte el a jogszabálytervet, és még tüntetést is szervezett, Darányi lemondását követelve. A kormánytöbbség megszavazta az előterjesztést.

Az 1899-ben lemondott Bánffy Dezsőt Széll Kálmán követte a miniszterelnöki székben, aki felkérte Darányit, hogy továbbra is vezesse a földművelésügyi minisztériumot. Ebben az időszakban a korábbi „rabszolgatörvény” rendelkezéseit kiterjesztették a vízi munkálatoknál, az út- és vasútépítésnél alkalmazott napszámosokra is. Létrehozták az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédpénztárt. Ekkor Darányit már az agrárius érdekek képviselőjének tartották, és merkantil oldalról mindent megtettek megbuktatásáért. A fenti munkáspénztárat, mely egyértelműen javított a négymillió főre tehető agrárproletár sorsán, „Darányi kolduspénztárának” minősítették, és a szociáldemokraták is hevesen bírálták.

Az 1899-ben lemondott Bánffy Dezsőt Széll Kálmán követte a miniszterelnöki székben, aki felkérte Darányit, hogy továbbra is vezesse a földművelésügyi minisztériumot. Ebben az időszakban a korábbi „rabszolgatörvény” rendelkezéseit kiterjesztették a vízi munkálatoknál, az út- és vasútépítésnél alkalmazott napszámosokra is. Létrehozták az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédpénztárt. Ekkor Darányit már az agrárius érdekek képviselőjének tartották, és merkantil oldalról mindent megtettek a megbuktatásáért. A fenti munkáspénztárat, mely egyértelműen javított a négymillió főre tehető agrárproletár sorsán, „Darányi kolduspénztárának” minősítették, és a szociáldemokraták is hevesen bírálták.

A Széll-kormány lemondása után a rövid életű, első Khuen–Héderváry-kormány alatt Darányi megtartotta tárcáját. Azonban ezt követően, Tisza István idejében ez fel sem merült. Az új miniszterelnök egyértelmű liberális nézetei, főleg a mezőgazdaság kérdéseiben, alapvetően különböztek övéitől. Ez alatt az időszak alatt a Magyar Gazdaszövetség elnöke volt. 1904-ben elveszítette budapesti kerületét, de Tapolcán megválasztották, így a törvényhozás tagja maradt. A válság idején a kormánypártból kivált képviselők 1905-ben megalakították az Alkotmánypártot, amelynek elnökévé Darányit választották.

A válság lezárásaként 1906. április 8-án létrejött Wekerle-kormányban újra Darányi Ignác lett a földművelésügyi miniszter. Az azonnal kiírt választásokat a volt ellenzék és a kormánypártból kiváltak nyerték, így Darányi is megtartotta képviselői helyét.

Második miniszteri korszakában a korábbi szellemben folytatta munkáját. A keszthelyi, a debreceni, a kolozsvári és a kassai gazdasági tanintézeteket akadémiai rangra emelte. Tizenegy tudományos kutatóintézetet alapított, és 17 új földművesiskolát létesített. Folytatta az elkezdett szociális törvénykezést a gazda és a gazdasági cseléd közötti jogviszony szabályozásáról szóló javaslattal. Ez a korábbiakhoz képest mindenben előnyösebb volt a cselédeknek. Előírta az éjjeli nyugalom, a vasár- és ünnepnapi munkaszünet biztosítását. A gyermekek iskolai tandíját a gazdának kellett viselnie. Azonban azok a rendelkezések, melyek szerint a terményjárandóságot jó minőségben kell kiadni, tilos a járandóság bárcával, utalvánnyal való fizetése, nem lehet váltót venni és kamatot szedni, egyértelműen érdekeket sértettek. Nem is maradt el a támadás, melynek élére a szociáldemokraták álltak. A tervezetet „deres-, jobbágy-, hóhértörvénynek” nevezték. Végül több hónapi vita után fogadta el a képviselőház.

Szintén érdeksérelem miatt támadták a minisztert azért a törvényjavaslatáért, amellyel a magyar bor minőségét kívánta védeni és a hamisítást megakadályozni. A tervezetet, mely a termelő érdekeit védte, végül a Ház 1908-ban szavazta meg.

Darányi utolsó benyújtott törvényjavaslata 70 ezer hold kötött birtok parcellázásáról szólt. Ezzel a szociális feszültségeken kívánt enyhíteni, és a magyarság érdekeinek megfelelő telepítéspolitikát folytatni. Sajnos a Wekerle-kormány 1910. januári lemondása miatt ez a javaslat már nem lett napirendre tűzve.

Ezután Darányi kormányzati pozíciót nem töltött be, de a közéletben részt vett. Az 1910-es választáson a tapolcai kerületében 48-as eszméket valló pártonkívüliként mandátumot kapott. A Nagy Háború alatt az Országos Hadigondozó Tanács egyik elnöki tisztét töltötte be. A képviselőházban 1917 márciusában szólalt fel utoljára, új földpolitikát sürgetett, állami részvétellel kis- és középbirtokok, bérletek létesítését. Ebben az időben ideje egy részét csallóközi gazdaságában töltötte.

A tanácskormány parancsára elrendelt túszszedés alkalmával 1919. április 23-án őt is elfogták. Rossz egészségi állapota miatt május 27-én lakására távozhatott, de egy hónap múlva bevitték az Országházba, több volt állami vezetővel politikai túszként akarták kezelni őket az ún. „Lenin-fiúk” őrizetében. Másnap az olasz antantmisszió közbenjárására napi jelentkezési kötelezettség mellett elengedték a foglyokat. Darányi szívbetegsége kezelésére kórházba került. A tanácsköztársaság bukása után Andrássy úti lakásában visszavonultan élt. Időközben csallóközi birtokát a megszálló csehszlovák hatalom elkobozta, és a betelepülő cseh-morva és szlovák telepesek között osztotta fel. 1927. április 27-én 78 éves korában hunyt el.

Szobrát, Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotását, a városligeti Vajdahunyad vár előtt 1931-ben avatták fel. 1944–1945 fordulóján a harcok során megsérült. Elszállították és a Haditengerészeti-emlékmű roncsaival együtt beolvasztották. Egyes hírek szerint anyaguk a Sztálin-szoborba került. A városligeti Darányi-szobrot a fennmaradt makett alapján Györfi Sándor újraalkotta, és 2017-ben a nemzeti kormány felavatta a régi-új emlékművet.