Az évfordulón Nagy-Luttenberger István, az MKI Történeti Kutatóközpontja tudományos főmunkatársának írását közöljük.

Az 1848–1849-es szabadságharc az erdélyi eseményei összeforrtak Józef Bem nevével. A lengyel szabadsághős, a magyarul Bem Józsefnek hívott kiváló hadvezér azonban csak elkeseredett harcok árán tudta Erdélyt visszafoglalni a császári csapatoktól. Ezek a harcok összességében jelentős sikerrel zárultak, de a hadműveletek során kudarcok is érték a magyar sereget.

A szabadságharc kezdetén a magyar vezetés számára komoly problémát jelentett rátermett és eltökélt parancsnokok kinevezése. Az erdélyi hadszíntéren ez különösen komoly gondot okozott, ami végül ahhoz vezetett, hogy a magyar csapatok kiszorultak a területről és csak Székelyföld maradt a szabadságharc oldalán. Kossuth végül Bemben találta meg az alkalmas főparancsnokot, akinek 1848. december 15-i kinevezése fordulatot hozott. Az Erdélyben szemben álló haderők nagyságrendileg hasonlóak voltak, mindkét oldalon 10-12 ezer reguláris katonát tudtak bevetni, amit népfelkelőkkel egészítettek ki.

A magyar támadás már másnap megindult, és gyors sikert ért el. Alig több, mint egy hónap alatt a Puchner által vezetett császári csapatokat Nagyszeben környékére szorította vissza. Bem azonban hibát követett el: és erejének koncentrálása nélkül 1849. január 21-én támadást indított Nagyszeben ellen, amit Puchner visszavert.

A császáriak számára komoly segítséget jelentett, hogy egy ötezer fős orosz sereg vonult a segítségére Nagyszebenbe. A harcokba ugyan nem avatkoztak be, de lehetővé tették Puchner számára, hogy minden erejével ellentámadást indítson és megpróbálja Bem csapatait visszaverni és elűzni Nagyszeben alól. Ebből a támadásból alakult ki a vízaknai ütközet.

Bem Nagyszeben sikertelen megtámadása után érzékelte, hogy az ellenség jelentős túlerőbe került, ezért egy jól védhető helyre, Vízaknára vonult vissza, hogy bevárja az úton lévő erősítéseket. Puchner azonban megelőzte. A császári csapatok az 1849. február 4-én vívott vízaknai ütközetben jelentős létszámfölényben voltak, Bem kétezer katonája ellen több, mint hétezer fővel indították meg támadásukat. Bem azonban nem hátrált meg. Csapatait jó védőállásban tudta elhelyezni, tüzérsége segítségével meg tudta állítani a császáriak támadását. Olyan sikert értek el a magyar csapatok, hogy az ellenség összezavarodott és hátrálni kezdett. A hátráló ellenség látványa elhamarkodott magyar ellentámadást váltott ki, amelyet Puchner a tartalékai bevetésével megállított. Ezt követően a császáriak újabb támadást indítottak, amelynek Bem megfogyatkozott csapatai nem tudtak ellenállni. A császáriak megpróbálták elvágni Bem visszavonulásának útját, de végül a többség el tudott menekülni.

A magyar csapatok vesztesége ötszáz fő körül lehetett, de ennél sokkal nagyobb problémát jelentett 15 löveg elvesztése. Puchner serege 232 főt vesztett.

Bem nem csüggedt el a vereség hatására. Katonáit gyorsan összeszedte és rendezte, majd pedig Déva felé indult, hogy egyesüljön Hrabovszky János hadosztályával. Útját azonban ellenséges csapatok állták el, de határozott támadásával végül sikeresen utat tört magának. Miután pedig egyesült a Bánátból érkezett erősítéssel, azon nyomban ellentámadást is indított. A február 9-i piski ütközetben már ismét a magyar csapatok győztek. Alig egy hónap múlva, március 11-én Nagyszeben, március 20-án pedig Brassó elfoglalásával Erdély ismét magyar kézbe került.