A magyar kultúra napját január 22-én ünnepeljük Kölcsey Ferenc e napon fejezte be legnagyobb hatású versét

A Himnusz születésére Raffay Andrea, a Történeti Kutatóközpont munkatársának korábbi írásával emlékezünk.

A magyar kultúra napját január 22-én ünnepeljük annak emlékére, hogy 1823-ban Kölcsey Ferenc e napon fejezte be legnagyobb hatású versét, nemzeti imádsággá váló költeményét. A Himnusz születésére Raffay Andrea, a Történeti Kutatóközpont munkatársának korábbi írásával emlékezünk.

Kölcsey Ferenc 1790. augusztus 8-án született Sződemeteren. „A Kölcsey család egyike a legrégibb nemesi családoknak. Az úgynevezett primae occupationalis családok közé tartozik, s a rokon Kölcsei Kende családdal együtt a hagyomány Ond vezértől származtatja” – írja Jancsó Benedek Kölcsey Ferenc élete és művei című, 1885-ös monográfiájában, melyben Jancsó hosszasan ír a családról, hiszen Kölcsey Ferenc esetében „az erős haza- és nemzetszeretet a műveltségre való törekvés öröksége volt e származásnak”.

Kölcsey hatévesen elveszítette édesapját, s tizenkét éves volt, amikor édesanyja halála után árván maradt. Még kisgyermekként megkapta a himlőt, melynek szövődményei miatt elveszítette fél szemének világát. Ilyen előzmények után gyermekkora és tanulóévei – bár jó magaviseletű, szorgalmas tanuló volt – érthető módon magányosan és szomorúan teltek; inkább elvonult, és a könyvekben keresett vigaszt. Egész életében törékeny, érzékeny lelkű és sokat betegeskedő ember volt. Szentimentalista verseivel kapcsolatban Jancsó a következő véleményen van: „A szentimentalizmus divatja volt: képzelni egy boldogságot, életet, melyben több reális nincs, mint a holdvilág árnyában, és aztán megint elveszettnek gondolni e sohasem létezett boldogságot, megsiratni és zokogni felette illedelmesen. Egy korbetegség volt ez is, mely kor nem tudott mélyebben és igazabban érezni.”

Kölcsey Ferenc harminchárom éves volt, mikor 1823. január 22-én megírta Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaibol című versét Csekén, ahol egyébként műveinek jelentős részét alkotta. E napot, a Himnusznak az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratán szereplő dátumot, január 22-ét a magyar kultúra napjaként ünnepeljük 1989 óta.

Szánd meg Isten a’ Magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kinjának.
Bal sors a’ kit régen tép
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e’ nép,
A’ múltat s jövendőt.”

– szól Kölcsey Ferenc Himnuszának utolsó versszaka, mely az első versszak variációjaként a vers keretes szerkezetének záró része. Horváth János szavaival „a hazafiúi bűntudat, mely a nemzeti balsorsban Isten igazságos büntetését látja, egyik legjellemzőbb s legmélyebb sajátja XVI-XVII. századbeli irodalmunknak.” 

A magyar nép annyit szenvedett, hogy az már nem egyenesen arányos valamikori bűneivel, s mindezt a balsorsot a könyörülő Isten kegyelme teheti áldássá. Az érzékeny lelkű Kölcsey Ferenc által megírt Himnusz a keresztény magyarság és azzal együtt a magyar nemzeti öntudat egyik legfontosabb jelképe, melyet Jancsó Benedek Kölcsey Ferencről szóló monográfiájában „nemzeti imadal”-nak nevez, s mely az Aurora évkönyv 1829. évi dátummal ellátott, de már 1828 végén megjelent kötetében jelent meg először.

Miután 1843-ban Vörösmarty Mihály Szózatát Egressy Béni nagy sikerrel megzenésítette, Bartay András zeneszerző, a pesti Nemzeti Színház igazgatója javasolta, hogy a britek God save the King/Queen-jének, vagy épp az osztrákok Gott erhalte-jának mintájára a magyaroknak is legyen egy néphimnusza. A pályázatot Garay János lapjának, a Regélő Pesti Divatlapnak 1844. március 3-i számában hirdették meg: „… ez évben 20 arany pálya díjt tűz ki a’ legjobb népmelódiáért - Kölcsey Ferencz koszorús költőnk Hymnusára ének és zenekarra téve… Beküldésének határnapja 1844. május 1ső napja…” A zsűri 1844. június 15-én hozta meg a döntést, mely szerint az előző évben bemutatott Hunyadi László című opera szerzője, Erkel Ferenc a pályázat nyertese. 

A Himnusz nyilvános ünnepségen 1844. augusztus 10-én szólalt meg először, méghozzá a Széchenyi nevű gőzös vízre bocsátásánál, az óbudai hajógyárban, hivatalos állami ünnepségen pedig először 1848. augusztus 20-án hangzott el a budavári Mátyás-templomban.

Rákosi Mátyás, aki szerint a magyar címeren végrehajtott változtatásokhoz hasonlóan Kölcsey Ferenc Himnusza helyett is új himnuszra volt szükség, Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy „szocialista” himnusz megalkotásával bízta meg, de a felkérésre mindketten nemet mondtak. Kodály a következő szavakkal reagált: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz”.

Történelmünk során a magyar himnuszt egészen a rendszerváltozásig semmilyen írott törvény nem tette kötelezővé, csak a szokásjog alapján énekelték. A magyar törvények közé csak 1989-ben került. Az 1989. október 23-ától hatályos XXXI. törvény 36. §-ában már benne szerepel: „a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”