A kutató halálának évfordulóján Nagy Dóra, az MKI munkatársa írt cikket.

1822-ben, ezen a napon hunyt el Nemesnépi Zakál György, az Őrség tudománytörténeti szempontból országosan kimagasló kutatója, az első magyar nyelvű tájmonográfia szerzője.

Egyetlen alkotásának teljes címe: Eőrséghnek Leirása ugymint: Annak Természete, Története, Lakosai ezeknek szokásai, nyelvszokása a' mellyeket öszve szedegett Nemes-Népi Zakál György: 1818-dik Esztendőben.

A mű kézirata érdekes utat járt be: ismeretlen módon a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárába került, 1834-ben Vörösmarty Mihály és Nagy János kiadásra javasolta. Biztos forrásból tudjuk, hogy az Akadémia a bírálók véleményét alapul véve kiadhatónak ítélte a művet, és javításra visszaküldte a szerzőnek, a monográfia azonban ismeretlen okokból kifolyólag nem jelent meg.

Nemesnépi Zakál György írását 1917-ben használták fel az Ethnographia című folyóiratban, majd 1970-ben, a keletkezés után 152 évvel Tóth József publikálta először a Vasi Szemlében „Egy régi leírás az Őrségről” címmel.

A monográfia önálló kötetben két kiadásban látott napvilágot. Az 1985-ben az Őrségi Baráti Kör közreműködésével megjelent kötet tartalmazza a szerző eredeti kéziratának fénymásolatát, valamint annak minden jellemzőjét megőrző átírását is – többek között az elírásnak tekinthető részeket is. 2002-ben a mű kiegészült az archaikus szavak jelentését tartalmazó szójegyzékkel.

Nemesnépi munkájának jelentőségét bizonyítja, hogy ez a legteljesebb, az Őrségről írt mű mind a mai napig, valamint az is, hogy a szerző elsőként mutatta be az Őrség nyelvjárási értékeit ebben az írásában. A kézirat szerkezetét és tartalmát maga a szerző mutatja be annak bevezetőjében:

„ – Három részekre oszol fel rövid leírásom, – az elsöbe szóllok a’ Tartománynak fekvéséröl, a’ Földnek minémüségéről és terméseiröl; a másodikban igen keveset Eörséghnek évek szerént való történeteiröl; – a’ harmadikban a’ Lakosokról, azoknak természeteröl, külömbféle szokásairól és főképpen nyelvszokásairol /dialectus/.”

Az első részben olvashatjuk a történelmi őrvidék helységneveit a közigazgatási rendezést megelőző állapotukban, a falurészek nevét, továbbá az Őrség növényeiről és állatairól is felsorolást kapunk. A névtan kutatói számára különös fontossággal bírnak ezek a feljegyzések.

Nyelvészeti szempontból kiemelkedik a harmadik, néprajzi jellegű rész, melyből megtudjuk, a szerző milyennek látta, hallotta a korabeli őrségi nyelvjárást. Különös figyelmet érdemel a mű tájszóanyaga is.

Nemesnépi Zakál György munkája – melyet a szülőfölde iránti szeretete ihletett – a nyelvtudomány, a nyelvjárástan és a névtan kutatói számára mai napig hivatkozási alapként szolgál.