A mai évfordulón Nagy-Luttenberger István, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpont tudományos főmunkatársának írását közöljük.

A magyar jakobinusnak nevezett összeesküvés a 18. század végének legtöbbet kutatott eseménye. Egyik áldozata, a kivégzett Laczkovics János azonban korántsem csak erről nevezetes.

Laczkovics János 1754. január 13-án született a Pest vármegyei Szentlőrinckátán egy közepes nagyságú birtokkal rendelkező nemesi családban. Apja Laczkovics Imre, anyja Nagy Erzsébet. Apja a Pest vármegyei nemesség egyik vezető alakja volt, 1757-től másod- 1768-tól első alispán, tehát a vármegyei köznemesség legmagasabb hivatalviselője.

Manapság már talán közhelynek hangzik, hogy a 18. század utolsó harmadában Bécs városának milyen jelentős szerepe lett a magyar kultúrában. Ezen szerep egyik legfontosabb alkotóeleme az 1760-ban alapított Magyar Nemesi Testőrség volt, ehhez elég csak a testőrírók működését említeni. Laczkovics János ebbe a közegbe került 1772. november 7-én, amikor Pest vármegye ajánlatára felvették. A Testőrségben közel négy évet szolgálva 1776. október 1-ével alhadnagyi rangban a Graeven-huszárezredbe helyezték. Az ezred kötelékében harcolt az 1778–1779-es bajor örökösödési háborúban a poroszok ellen. Ezt követően, 1782. július 1-én főhadnagyi, 1786. augusztus 1-én másodkapitányi, 1787. szeptember 20-án elsőkapitányi előléptetésére került sor. Az 1788-ban indított török háborúban is vitézül harcolt, jelen volt Belgrád bevételénél 1789-ben, amelyről a Magyar Kurír 1789. november 4-i számában verse jelent meg.

A következő év tavaszán betegsége miatt Pestre utazott, majd a II. József halála miatt, II. Lipót koronázása céljából összeült országgyűlés katonai biztosításában vett részt. Ő fogalmazta ezredének tisztikara nevében azt az 1790. június 12-én benyújtott folyamodványt, amelyben a magyar legénységű ezredek számára magyar szolgálati nyelv bevezetését és magyar tisztképzés elindítását javasolták. A gróf Festetics György alezredessel való közös akciójuk következménye hadbírósági eljárás lett, de ennek végét nem várta meg, 1790. október 20-án önként kilépett a katonai szolgálatból.

Mantovai vizsgálati helyszínéről Pestre utazott, és több politikai tartalmú röpiratot készített, megpróbálta az uralkodó kegyét visszanyerni. Friedrich von der Trenck segítségével kérte katonai rangja és szolgálata visszaállítását – sikertelenül. A következő év elején Martinovics Ignác, II. Lipót besúgórendszerének fontos tagja rábeszélte, hogy vegyen részt titkos propagandamunkájában. Az uralkodó és a besúgóhálózatot működtető Gotthardi elégedettek voltak a tevékenységével, kegydíjat juttattak neki, de rangját még a trónörökösnél történt kihallgatást követően sem kapta vissza. II. Lipót halálával még a kegydíját is elvesztette, így csatlakozott a Martinovics Ignác által szervezett titkos összeesküvéshez. A radikálisabb Szabadság és Egyenlőség Társasága igazgatója lett. Miután az összeesküvést 1794 nyarán leleplezték, 1794. augusztus 16-án őt is elfogták. A felségsértési per ítélete halálbüntetés lett, s ezt 1795. május 20-án a budai vár alatti Vérmezőn hajtották végre.