Csarnai Márknak, a Magyarságkutató Intézet munkatársának írását közöljük a mai évfordulón.

1666. december 19-én, Bécsben, I. Lipót (1657–1705) esküvőjén szövetséget kötött egymással az ország három legnagyobb méltósága: Wesselényi Ferenc nádor, Nádasdy Ferenc országbíró és Zrínyi Péter horvát bán. A bécsi udvar politikájával elégedetlen magyar főurak úgy vélték, hogy a Habsburg-kormányzat nem eléggé elkötelezett az ország felszabadításában és újraegyesítésében. Ebben közrejátszott az is, hogy az 1664-ben Szentgotthárdnál aratott győzelmet az udvar nem használta ki eléggé, hanem megkötötte a Porta számára kedvező vasvári békét, mely az oszmánok kezén hagyta az 1663-ban elfoglalt Érsekújvárt. 

A szervezkedés élén kezdetben Zrínyi Miklós horvát bán állt, aki egy, a Habsburgoktól független, nemzeti királyságban látta az ország jövőjét, ám elképzeléseit nem tudta megvalósítani, mert 1664-ben vadászat közben életét vesztette. Halála után Wesselényi Ferenc állt a szervezkedés élére. Ő bízott abban, hogy – jelentős nemzetközi támogatással a háta mögött – társaival sikerre tudja vinni ügyüket. A külföldi támogatásra alapozott remények azonban hamar szertefoszlottak, miután a francia uralkodó, XIV. Lajos, akire a leginkább számítottak, békét kötött a Habsburgokkal. 

A főurak nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy tervükhöz meg tudják szerezni az oszmánok támogatását. Felajánlották nekik, hogy a rendi alkotmány és a szabad királyválasztás jogának elfogadása esetén elismerik a Porta fennhatóságát, azonban IV. Mehmed szultánnak (1648–1687) nem állt érdekében felrúgni a számára oly kedvező vasvári békét. A szervezkedés az Erdélyi Fejedelemségtől sem remélhetett jelentős segítséget, mivel 1660 után a fejedelem, I. Apafi Mihály (1661–1690) mozgástere jóval korlátozottabb volt. Az összeesküvés elsősorban nem a nemzetközi támogatás hiánya miatt torkollott kudarcba. Wesselényi Ferenc 1667-ben bekövetkezett halála után hamar felszínre kerültek a Nádasdy Ferenc és Zrínyi Péter között lappangó ellentétetek, és az sem tett jót az ügynek, hogy a nádor özvegye, Széchy Mária titokban értesítette az udvart az összeesküvők szándékáról.

Miután a szervezkedés szép lassan kitudódott, Zrínyi és Nádasdy mindent felfedett a bécsi udvarban. Lipót látszólag ugyan megbocsátott, ám a szervezkedők minden lépését figyeltette, így 1670-ben nem érte váratlanul sem Zrínyi Péter horvátországi, sem pedig I. Rákóczi Ferenc felső-magyarországi felkelése. Leverésük után Bécs elfogatta, majd fő- és jószágvesztésre ítélte Zrínyi Péter horvát bánt, Frangepán Ferencet, valamint Nádasdy Ferenc országbírót. I. Rákóczi Ferenc csak annak köszönhette életben maradását, hogy édesanyja, Báthory Zsófia, a katolicizmus egyik legjelentősebb támogatójaként megváltotta fia életét. A halálos ítéleteket 1671. április 30-án hajtották végre: Zrínyit és Frangepánt Bécsújhelyen, Nádasdyt pedig Bécsben fejezték le. 

A Wesselényi-féle összeesküvés jó ürügyet szolgáltatott Bécsnek arra, hogy jogeljátszásra hivatkozva megfossza az országot a rendi kormányzattól, és lépéseket tegyen az abszolutizmus kiépítésére. Az ellenreformációs intézkedések nyomán ült össze Pozsonyban az a rendkívüli törvényszék, amely negyven protestáns prédikátort ítélt gályarabságra. Ők csak két évvel később holland segítséggel szabadulhattak ki. A Wesselényi-féle szervezkedést követő megtorló politika egy újabb felkelésnek ágyazott meg, mely 1678-ban robbant ki Thököly Imre vezetésével.