Ezen az évfordulón Sashalmi-Fekete Tamásnak, az MKI Történeti Kutatóközpontja ügyvivő szakértőjének cikkét olvashatják.

530 évvel ezelőtt, 1490. április 6-án halt meg Hunyadi Mátyás, minden idők egyik legismertebb magyar királya, népmesék álruhában járó hőse, az igazságos, a csavaros eszű, a humort és tudományokat kedvelő uralkodó.

Az 1458. január 24-én királlyá választott Hunyadi Mátyás, aki szívesen emelt fel közrendű vagy alacsony sorból származó, de tehetséges embereket, korának egyik legkiemelkedőbb politikusa volt. Könyvtára a legnagyobb volt Európában. Számos építkezése mutatja, hogy ezen a területen is a kor legkitűnőbb szakembereit alkalmazta.

Uralkodása idején a Magyar Királyság az európai politika megkerülhetetlen tényezőjévé vált. Az Oszmán Birodalom közvetlen fenyegetettségében Mátyás egy erős közép-európai birodalom kiépítésében volt érdekelt. Nyugati hódításai elsősorban ezt a célt szolgálták. Jövedelmeinek jelentős részét az állandó hadakozás felemésztette, az ennek fedezésére kivetett adók és a király defenzív törökpolitikája miatt 1467-ben Erdélyben felkelés robbant ki, majd 1471-ben összeesküvést szőttek ellene, melyben bizalmasai is részt vettek (Vitéz János, Janus Pannonius). A halálát követő belső anarchia és a későbbi török pusztítások okán azonban Mátyás megítélése hamarosan megváltozott.

1490. április 6-án Bécsben e kivételes uralkodó élete kihunyt. Halálának előzményeiről ekképpen szól udvari krónikása, Antonio Bonfini: „Mindnyájan kezdtünk erősen aggódni a felség miatt. Ugyanis kezdődő köszvény és valami alattomos bágyadtság tört rá, hogy többé nem tudott a lábára állni.” (Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Fordította: Kulcsár Péter. Osiris Kiadó, Budapest, 2019., 1008.). A történetíró számos más, az uralkodó halálát sejtető jeleket is megemlít, többek között az előző év januárjában heves mennydörgést, majd Mátyás halálakor a Duna áradását, a hollók Fehérvárra vonulását és a király szeretett oroszlánjainak kimúlását. Végső óráiban a halandó ember szenvedéseit láttatja velünk Bonfini. „Ekkor hirtelen gutaütés éri […] A harmadikon (ti. szenvedése harmadik napján) pedig, amely a nevét Marsról kapta, délelőtt, a hetedik és nyolcadik óra között […] kilehelte a lelkét. (Uo. 1011–1012.)”

A király holttestét hajón Bécsből Budára vitték, majd földi maradványait az uralkodása idején kibővített székesfehérvári királyi koronázó templom fogadta be. Elhunytát trónviszály követte, hódításai gyorsan elvesztek. Halálával egyben egy korszak is lezárult.