1270. január 18-án hunyt el Árpád-házi Szent Margit

Az egyik legismertebb magyar női szent, Árpád-házi Szent Margit 1242. január 27-én látta meg a napvilágot a dalmáciai Klissza (ma Klis, Horvátország) várában IV. Béla magyar király (1235–1270) és Laszkarisz Mária hercegnő nyolcadik leánygyermekeként.

A mongolok elől menekülő királyi pár dalmáciai tartózkodása idején – nem sokkal Margit születése előtt – két leányát is elveszítette. Őket menekülésük első állomásán, Spalatóban (ma Split, Horvátország) temették el. Az elhunyt gyermekek egyike szintén a Margit nevet viselte. Noha a korban szokás volt egyazon családon belül ugyanazt a nevet választani, ebben az esetben nemcsak a névadó szent iránti különös tisztelet vagy a szeretett, már 16 év körüli fiatal leány halála felett érzett fájdalom motiválhatta a szülőket. 

Antiochiai Szent Margitot ugyanis, akinek ereklyéjét IV. Béla apja, II. András király (1205–1235) szerezte meg és hozta Magyarországra szentföldi hadjáratáról hazatérőben, hazánkban nemcsak a tizennégy segítőszent és a négy fő szűz között tartották számon, hanem patrona regniként, azaz országvédelmezőként is. Ezért találkozhatunk az egykori gyepűvidéken olyan templomokkal, amelyekben Szent Lászlóé mellett Antiochiai Szent Margit freskóciklusai is láthatók (pl. Gelence, Bögöz, Szalonna).

Szent Margit zárdába vonulása (Székely Bertalan falfestménye) Fotó forrása: mek.oszk.hu

IV. Béla és Laszkarisz Mária arra az esetre, ha családjuk és országuk a tatároktól megmenekül, Isten szolgálatára ajánlották születendő gyermeküket. Hazatérésük után, fogadalmukat beváltva, három és fél éves kislányukat a Bertalan veszprémi püspök által a Séd patak partján 1239-ben emeltetett Szent Katalin domonkos apácakolostorba adták, majd hogy a gyermek közelebb legyen szüleihez, IV. Béla és felesége 1253 körül megalapította azt a Boldogasszony tiszteletére emelt domonkos rendi kolostort a Nyulak szigetén (ma Margitsziget), amelybe aztán a királyleány néhány veszprémi apácatársával együtt átköltözött, és hátralevő életét leélte.

A XIII. században az Isten szolgálatára felajánlott gyermekek már dönthettek sorsukról. A korai gyermekfelajánlások (oblatio puerorum) még visszavonhatatlanok voltak, IV. Béla korában azonban a szülők által tett ígéret a serdülő korúakat már nem kötelezte. Margitnak több alkalommal is lehetősége nyílott arra, hogy a zárdát elhagyja, apja három alkalommal is szerette volna férjhez adni, de Margit ennek ellenállt. Erre utal ábrázolásain a lába elé vetett három korona. 

A veszprémi Szent Katalin-kolostor romjai. Kép forrása: wikipédia 

A királylány tizenkét éves korában fogadalmat tett, és immár saját elhatározásból választotta Krisztus jegyességét. Kortársainak tiszteletét többek között éppen a származásából eredő előjogok visszautasításával (erre utal ikonográfiájában az 1 lába elé vetett korona), példás alázatosságával, erőteljes vezeklésével, ezen felül a betegek ápolásában mutatott kitartó igyekezetével vívta ki. 

A szent életű királylány fiatalon, 28 éves korában hunyt el. Legendája szerint már temetetlen holttesténél csodák történtek. Szentté avatási eljárását bátyja, V. István király (1270–1272) indította el, amely az ő utóda, a saját gyógyulását Margit vélumának tulajdonító IV. (Kun) László (1272–1290) idején folytatódott, a többször újraindított eljárás azonban csak igen későn hozta meg eredményét. Az Árpád-ház régóta boldogként tisztelt tagját 1943. november 19-én avatta szentté II. Piusz pápa (1939–1958). 

Dr. Teiszler Éva, Magyarságkutató Intézet
a Történeti Kutatóközpont tudományos főmunkatársa
 
Árpád-házi Szent Margit halála (Molnár József festménye, 1857.) Kép forrása: wikipédia