Szente Imre (1922. december 22. – 2020. december 27.) Alsóságon (ma Celldömölk része) született. 

A kiváló nyelvtehetségű fiatalemberből tanár lett, pályáját éppen a világháború után kezdhette, először egyházi iskolában, majd annak felszámolása után szülővárosának gimnáziumában tanított. 1956-ban, a forradalom leverése után elmenekült Magyarországról – saját későbbi elmondása szerint főleg azért, mert egyik szakja orosz nyelv volt, és nem akarta szaktudását a megszállók javára kamatoztatni. Ezután kezdte igazán tevékeny életét, amelyet a magyar kultúra megőrzésének, megtartásának szentelt a szórványban. Először Ausztriába, majd Svédországba, onnan Finnországba került, és új élete megteremtése mellett új tanulmányokba is kezdett: 1967-ben a Lundi Egyetemen doktorált, majd Finnországban, a Jyväskyläi Egyetemen tanított magyart. A magyar nyelv idegeneknek való oktatása mellett a szórványmagyarság összefogó egyéniségévé és elkötelezett nyelvművelővé vált, nagy energiát fektetett abba, hogy nyelvünket legjobb tudása szerint védje az idegenben, de egyre inkább hazánkban is fenyegető veszélyektől. Különösen fontosnak tartotta a magánhangzó-állomány tiszta megőrzését, hangjaink világos elkülönítését, elméleti és gyakorlati téren is küzdött az elmosódó hangszínű kiejtés terjedése ellen. Ezért még arra is vállalkozott, hogy írásaiban két rövid e fonémánkat, a nyílt e és zárt ë hangot külön betűvel jelölje.

Ekkor kezdett szerteágazó irodalmi tevékenységet is folytatni, munkatársa a nyugati emigráció jelentős orgánumainak: a müncheni Nemzetőrnek, Új Látóhatárnak, a Szabad Európa Rádiónak. Sokat tesz a magyar nyelv és kultúra megismertetéséért, magyar irodalmat fordít svéd nyelvre, de egyre több művet magyarra is különböző nyelvekből. Az első nagy jelentőségű tett ezek közt az volt, hogy a meggyőződéses antikommunista Szente Imre szinte megjelenése után azonnal lefordította Szolzsenyicin A Gulag szigetcsoport című nagylélegzetű tényfeltáró munkáját (megjelent: Danubia-Druckerei – Nemzetőr, München, 1975–1976). Ez azonban még Finnországban sem volt veszélytelen: a magát alapjában fenyegetve érző kommunista rezsim olyan nemzetközi nyomást tudott gyakorolni, hogy Szente kénytelen volt feladni egyetemi állását, és 1980-ban lényegében visszamenekült Svédországba, Stockholmba. Továbbra is tanított egy ottani főiskolán, s a következő években fogott legnagyobb vállalkozásába: lefordította magyarra a teljes Kalevalát. Bár ezt már négyen megtették előtte, az ő fordítása mégis egyedülálló abban, hogy az eredeti mű hangzását, zeneiségét mennyire meg tudta őrizni azzal együtt, hogy a magyar gondolkozásnak teljesen megfelelő, ráadásul nem archaizáló, így az olvasónak elődeiénél sokkal könnyebben befogadható művet alkotott – és természetesen a magyar nyelvhelyesség szempontjából mintaértékűt.

Innentől mindvégig Svédországban élt, az ottani magyar közösség összetartó oszlopa, „lelke” volt, bár a rendszerváltás után rendszeresen hazalátogatott Magyarországra. Utolsó éveiben főleg nyelvművelő írásokat publikált és ehhez kapcsolódó közéleti tevékenységet vállalt. A nagy tudású, ugyanakkor szeretetreméltó egyéniségével mindenki tiszteletét kivívó, közösségek összefogására termett tudós élete végéig rengeteg barátot tudott szerezni a magyarság és a magyar nyelv ügyének, az egész életpályára visszatekintve talán ez legnagyobb és legidőtállóbb érdeme.