Illik Péter: Hősnarratívák és hősképzés: végváriak a hazai középiskolai tankönyvekben

Tanulmány: itt

Szerző

Illik Péter

Cím

Hősnarratívák és hősképzés: végváriak a hazai középiskolai tankönyvekben

Hivatkozás

DOI: https://doi.org/10.53644/MKIE.2022.165

Absztrakt

Jelen tanulmány a végvári vitézség és hősiesség narratíváját és annak képzési technikáit követi nyomon a 19. századi eleji tankönyvektől 1989-ig úgy, hogy 2020-ig kitekintéssel is szolgál. A tanulmánynak nem célja bemutatni, hogy miként változott a hazai közoktatási rendszer, az azt szabályozó dokumentumok, hogy mit tanítottak a középiskolában a tanárok, mit tudtak és tudnak a diákok, mivel erre a vizsgált források, vagyis a középiskolai tankönyvek nem alkalmas. Ezek alapján 200 év narratív trendjeit és változásait lehet csak felvázolni, amely alapján azt lehet tudni, hogy az adott korszak középiskolát végzett embereinek milyen tudása lehetett (de nem szükségszerűen volt) a végvári vitézekről és hősiességükről. 

Az áttekintés tanulsága az, hogy (1) a tankönyvi szövegek rövidülnek, sablonosodnak, a tananyagtartalom csökken. (2) Vannak központi események, amelyek 200 év alatt is változatlanok, például Jurisics Miklós hősiessége. (3) Vannak trendektől független, egyedid szerzői megoldások. (4) A Horthy-korszakban az egységes narratíva megtörik, vannak a trendektől teljesen eltérő narratív rendszerek. (5) A tankönyvekben a szocialista korszak 1945-ben kezdődik és alapvető törést hoz. Ezeket a szerző számos más tankönyvi tematikus vizsgálata is kimutatta már. A végvári hősiességre vonatkozóan azonban egyedi a szocialista korszakban képzett törés és változás jellege, milyensége.

Kulcsszavak

 tankönyv, középiskola, végváriak, hősiesség, szocializmus