A tusványosi programsorozat harmadik napján a Bethlen Gábor Sátor adott otthont a Magyarságkutató Intézet bemutatkozásának. Prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató, tiszteletbeli elnök nyitotta meg az előadás-sorozatot: az Intézet küldetéséről, feladatairól, céljairól számolt be. 

1458. január 24-én Budán királlyá választották Hunyadi János volt kormányzó kisebb fiát, Mátyást. A cseh fogságból hazatérő ifjút 1458. február 14-én a budai Nagyboldogasszony-templomban a koronázási szertartás elemeit magán viselő ünnepély közepette trónra ültették, ez azonban nem jelentette azt, hogy teljes jogú uralkodóvá vált, hiszen a magyar szokásjog szerint csak az lehetett az ország törvényes királya, akinek fejére Székesfehérváron az esztergomi érsek helyezi fel a Szent Koronát. Mátyásnak azonban nem volt birtokában a klenódium, azt csak meglehetősen hosszú idő után, öt év elteltével sikerült visszaszereznie.

Miután a „Blitzkrieg” kifulladt Moszkva alatt, a németek benyújtották revíziós támogatásukért a számlát, és az 1942. évi nyári offenzívához a teljes magyar haderő frontra küldését követelték, amelyet a magyar fél egy hadseregre alkudott le. Az 1942. június 28-án megindított támadás során jutott el a magyar királyi 2. honvéd hadsereg a Don partjára, ott kellett megvédenie a Magyar Haza határát.

Nagy László Kossuth-díjas magyar költő, műfordító a már a XIII. században létező kis bakonyi falu, Felsőiszkáz szülötte. A természet közelsége, a kis falu élete, szokásai, mitikus világa, a célszerűen és gyakorlatiasan berendezett hétköznapok, az ünnepnapok rendje, a katolikus liturgia ismétlődése és a paraszti világ ciklikussága olyan szemléletet és rendet alakított ki benne, amely a költeményeiben is tükröződik.

„Mert a fejedelmet is csak nemesek választják, és a nemeseket is csak a fejedelem teszi azokká, s ékesíti nemesi méltósággal.” 

Számos olyan történet maradt fenn a múltból, amely a források mennyisége, minősége miatt vagy egyéb okból kevésbé hihető. Ezért nem mindig a „mi történt”, hanem a „miképpen került a köztudatba”, „mit gondolunk róla” kérdése, vagyis a recepciótörténet a mérvadóbb megközelítés. Dózsa György esete jó példa erre. 

A XII. század derekán sűrűsödtek a királyváltások Magyarországon. Nemcsak amiatt, hogy az akkori Árpád-házi uralkodóink fiatalon haltak meg, hanem azért is, mert egyiküknek még két ellenkirály trónfoglalásán is úrrá kellett lennie. III. István királyt (1162–1172) érte ez a megpróbáltatás: két nagybátyja lépett fel vele szemben ellenkirályként. Közülük az idősebb volt II. László, akit 1162. július 15-én koronázott meg – rendhagyó módon – a kalocsai érsek. Jóllehet II. László (1162–1163) a Bizánci Birodalom támogatásával került az ország trónjára, bizánci hűbért nem vállalt. Féléves királyság adatott neki, így nem tudhatjuk meg, hogy milyen uralkodói képességek lakoztak benne.

A diplomatika művelőinek nem kell bemutatni Szentpétery Imrét és munkásságát, és a tágabb közönség is méltó megemlékezést találhat a tudósról és pályájáról. Olyan munkájára hívjuk most fel a figyelmet, amely az oklevéltant hivatásszerűen művelőknek és a múlt iránt csupán érdeklődőknek is alapvető fontosságú.

Nemrég ismét szóba kerültek azok a vállalások, amelyek Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és Mongólia magyarországi nagykövete között hangzottak el korábban. Intézetünk meghívást kapott Őexcellenciája Sainnyambuu Baatarjavtól az ázsiai ország Budapesten is bemutatott nemzeti ünnepére. 

Az első népképviseleti országgyűlésen a horvát „pártütés” és a rác lázadás hírére, 1848. július 11-én a pesti Képviselőházban Kossuth Lajos pénzügyminiszter rendkívül nagy ívű szónoklatot tartott. A magyar retorika egyik gyöngyszeme volt ez, amelyben „nagyszerű határozatra”, Magyarhon védelmére hívta fel képviselőtársait: 200 ezer újoncot és a kiállításukhoz szükséges 42 millió forint megadását kérte.