A Szent László-kultusz kései tanúi Pécsett: a Cetto-beszédgyűjtemény

A Pécsi Egyetemi Könyvtár Történeti Gyűjteményi Osztálya, amely a Klimo György pécsi püspök (1751–1777) által 1774-ben alapított könyvtár tevékenységét folytatja, tizenkét olyan szöveget őriz, amelyek kifejezetten Szent László király tiszteletére születtek, illetve az ő emlékével foglalkoznak.

Nagy részük a XVIII. században keletkezett, ám a legrégebbi egy 1693-ban, Bécsben kiadott beszédgyűjtemény, amelyet egy bizonyos Ignatius Franciscus Xaverius Cetto állított össze. A beszédek 1655 és 1693 között a bécsi Stephansdomban hangzottak el abból az alkalomból, hogy minden esztendő június 27-én az egyetem magyarként besorolt hallgatói Szent Lászlót ünnepelték – és ünneplik ma is. A szövegek filológiai problémáival már többen foglalkoztak, most vessünk először egy átfogó pillantást arra, hogyan ábrázolják a beszédek Szent Lászlót, illetve mely erényeit állítják középpontba.

A mindannyiszor más és más szónok által előadott beszédek gondolatvilágának áttekintését nagyban segíti a kisalakú, ám meglehetősen vastag, csaknem háromszáz lapot számláló gyűjtemény ötödik lapjának mindkét oldalán olvasható tartalomjegyzék. Ez a lista – amely voltaképpen egyfajta Szent László-litánia – önmagában is tanulságos olvasmány, és sokat elárul arról, hogyan tekintettek a XVII. század második felében Szent Lászlóra – egyben arról is, miként kívánták Szent Lászlót ábrázolni.

A címek több csoportra oszthatók aszerint, miféle eszmei-ideológiai kör kulcsfogalma bukkan föl. Ezek mellett általános, mindenki által gyakorolható erények is tulajdoníttatnak Lászlónak:

III. Rex amabilis (Szeretetre méltó király)
V. Rex pacificus (Békeszerző király)
VI. Pius et justus (Kegyes és igazságos)
XII. Princeps admirandus (Csodálatra méltó fejedelem)
XIII. Rex nobilis (Nemes király)
XIX. Rex admirabilis (Csodálatos király)
XXV. Princeps pius (Kegyes fejedelem)
 

A következő csoportot azok a címek képezik, amelyek a kor befogadói számára – és a mai művelt olvasó számára is – az antikvitás filozófiai, mitológiai és művészeti örökségére tesznek utalást:

II. Regni Apostolici Anima (Az apostoli királyság lelke)
IV. Atlas Hungariae (Magyarország Atlasza)
XVII. Regia Virtus Fortunae triumphatrix (A szerencse diadalmas királyi erénye)
XX. Vir a Divina et Martiali virtute (Isteni és harci erényű férfi)
XXIII. Bellici Imperatoris Imago (A harcos uralkodó képmása)
XXVII. Arcanum feliciter imperandi consilium (A sikeres kormányzás titkos jótanácsa)
XXVIII. Regum Idea (A királyok eszményképe)
XXIX. Colossus Hungariae (Magyarország óriása)
XXXI. Hercules Christianus (Keresztény Herkules)
 

Ebben a fölsorolásban néhány cím talán magyarázatra szorulhat. Ahol anima és imago szerepel, ott a háttérben a platóni ideatan húzódik. Atlas (IV.), Fortuna (XVII.), Mars (XX.) és Hercules (XXXI.) mitológiai, Colossus építészeti utalást (XXIX.) rejt. Az arcanum megjelölés (XXVII.) pedig nem más, mint titkos gyógyszer, csodaszer. 

Szent Lászlónak természetesen néhány, kifejezetten ó- és újszövetségi, továbbá kifejezetten a keresztény tanításban értelmet lelő tulajdonsága, illetve kötődése is van. Ezek a megjelölések helyenként átfedéseket mutatnak más címekkel:

II. Regni Apostolici Anima (Az apostoli királyság lelke)
VIII. Deo et populo charus (Istennek és a népnek drága)
XIV. Rex Marianus (Máriás király)
XV. Magnae Hungariae Dominae Magnus et fidelis Minister (A Magyarok Nagyasszonyának nagy és hűséges szolgája)
XVI. Duae Hungariae columnae Pietas et Fortitudo S. Ladislai (Magyarország két oszlopa: Szent László kegyessége és bátorsága)
XX. Vir a Divina et Martiali virtute (Isteni és harci erényű férfi)
XXIV. David Hungariae (Magyarország Dávidja)
XXX. Victrix Pietas (Győztes kegyesség)
XXXII. Christianorum defensor, terror barbarorum (A keresztények védelmezője, a barbárok rettegése)
XXXIII. Joseph Pannonius (A pannon József)
XXXIV. Regula Regum Amor et Timor (Szeretet és félelem, a királyok szabálya)
XXXVII. Gladius Gedeonis (Gedeon kardja)
XXXVIII. Idea Militis Christiani (A keresztény harcos eszményképe)
 

Ebben a csoportban egyrészt érdemes megfigyelni, hogy némely megjelölés teljesen egyértelmű, mások azonban valóságos rejtvényt adnak föl. Másrészt fölbukkannak a magyarság hagyományos önértelmezésére utaló megjelölések, mint a regnum apostolicum, a Magna Domina Hungariae vagy az Idea Militis Christiani.

A nehezebben érthetők közül első a Deo et populo charus. A charus szó efféle írásmódja a görög χάρις, azaz kegyelem írásmódjára utal, így László nem pusztán Isten és a nép előtt kedves (pontosabban: drága), hanem magának a kegyelemnek is a megtestesülése. A jámborság és az erő(sség, a korban: bátorság) mint Magyarországnak és Szent Lászlónak két oszlopa éppen a szent király kétféle irányultságát, azaz égi elhivatottságát és földi pályafutását jelöli. Ugyanezt a kettősséget jeleníti meg a XX. (Vir a Divina et Martiali virtute), a XXX. (Victrix Pietas) és a XXXIV. (Regula Regum Amor et Timor) cím is. Talán tisztázásra szorul még Gedeon alakja – azaz Lászlóé –, aki az amalekitákat – azaz a kunokat – legyőzte (XXXVII.), továbbá Józsefé, aki ezúttal nem Jézus nevelőapja, hanem az egyiptomi fáraó bizalmasa, és Lászlót jelképezi, aki hozzá hasonló bölcsességgel kormányozta a Magyar Királyságot.

Egy másik csoportosítási lehetőség, ha László királynak kifejezetten a magyarsághoz kötődésére utaló beszédek címeit válogatjuk ki. A harminckilenc beszédből kilencben találunk effélére utalást:

IV. Atlas Hungariae (Magyarország Atlasza)

VII. Hungariae felicitas (Magyarország boldogsága)

XV. Magnae Hungariae Dominae Magnus et fidelis Minister (A Magyarok Nagyasszonyának nagy és hűséges szolgája)

XVI. Duae Hungariae columnae Pietas et Fortitudo S. Ladislai (Magyarország két oszlopa: Szent László kegyessége és bátorsága)

XXI. Sol Hungariae (Magyarország Napja)

XXIV. David Hungariae (Magyarország Dávidja)

XXIX. Colossus Hungariae (Magyarország óriása)

XXXV. Hungaria triumphans (Diadalmas Magyarország)

XXXIX. Victoriosa Majestas in Ter Primis Hungariae Regibus (Győztes Felség Magyarország három első királya között)

Teljesen új elem a Sol Hungariae megjelölés, amely nemcsak a kereszténység, de még a klasszikus ókor vallásait is részben megelőzve a Napistenre utal. Külön érdemes megemlíteni két további címet, amelyek ugyancsak fejtörést okozó utalást tartalmaznak:

XXII. Mirabilia mundi (A világ csodái)
XXXVI. S. Ladislaus bis Rex (Szent László kétszeres király)

A Mirabilia mundi elnevezés ekkor már foglalt volt. Amint a beszédben magában is előkerül, III. Ottót, a Német Nemzet Szent Római Birodalmának császárát (980–1002, német király 983-tól, császár 996-tól) emlegették már életében így. A császár kortársai azonban még nem tudhatták, hogy kétszáz esztendővel később II. Frigyes (1194–1250 császár: 1220-tól) meglehetősen gátlástalan, ám alapvetően (mindenekelőtt a kultúra és a tudomány területén) sikeres politikájának, továbbá széles látókörének és nyelvtudásának köszönhetően elnyeri kortársaitól a stupor mundi elnevezést. Ám László mellé párhuzamként alig, inkább ellentétként lehet állítani: Frigyest az Egyház többször is kiközösítette, erkölcsisége sem volt feddhetetlen – László mindennek az ellenkezőjét valósította meg. Mindez 1676-ban mind a szónok homonnai Drugeth Jánosnak, mind hallgatósága előtt közismert volt, az utalás számukra félreérthetetlen, és László javára szóló lehetett. Végül pedig Szent László kettős királysága (XXXVI. bis Rex) arra látszik utalni, hogy – az egyik korábbi címhez (VIII. Deo et populo charus) hasonlóan – királyi méltóságát nem pusztán a világi hatalomként, hanem az Egyházat igazgató fölhatalmazásként is értelmezte – elegendő itt a zágrábi püspökség alapítására, vagy a bihari egyházmegye központjának Váradra helyezésére gondolni.

Világosan láthatjuk tehát, hogy a Klimo-könyvtár olyan épületes kincset rejt, amely igazán méltó arra, hogy alaposabban megismerkedjünk vele, így a későbbiekben néhány beszéd részletes bemutatására is sor kerül majd.

Dr. Majorossy Imre, Magyarságkutató Intézet
az Eszmetörténeti Kutatóközpont tudományos munkatársa