Mozaik a kárpátaljai magyar irodalomból, 2. rész. 1920–1939 – Csehül voltunk

schrieb: Magyarságkutató Intézet
veröffentlicht: 22. November 2023

„A szerencse úgy forog:
Ungvárból lett Uzsgorod,
Munkácsból lett Mukacsevo;
Isten látja egyik se jó!”

Fülöp Árpád: A szerencse úgy forog [10].

Kárpátalját a saint-germaini békeszerződés értelmében 1919. szeptember 10-én Csehszlovákiához csatolták. Előtte a Magyar Királyság része volt, s az ezt követő hatvan év alatt státusza még négyszer megváltozott. Ez természetesen kihatott az itt élő értelmiségi közösség munkájára, sokszor életére vagy halálára is.

A korszak megihlette a helyi irodalmi alkotókat. Pálóczi Horváth Lajos azt az epizódot örökítette meg Két világ határán című regényében, amikor a beregszászi (a regényben porogjászi) megyeházán összegyűlt polgárok könnyek között énekelték el a magyar himnuszt, amit Hennoque francia tábornok, akit azért küldtek, hogy bejelentse az államfordulatot, vigyázzállásban hallgatott végig.   

„Mielőtt bementek volna, Lajos önkéntelenül feltekintett a Megyeháza tetejére. Középen ott lobogott a háromszínű francia zászló, bal felől a cseh a kétfarkú oroszlánnal és jobbról egy kék-sárga ukrán lobogó. És magyar zászló sehol! …

…Ebben a pillanatban odalenn, a kapu előtt autótülkölés és fékcsikorgás hasított a levegőbe, s a cseh katonazenekar ráreccsentett a Marseillaise-re. Itt a tábornok! Na most, na most!

Lajos kiugrott az erkélyre, és messzire kinyújtotta a zászlót az utca fölé.

– Nous sommes Hongrois! Nous sommes Hongrois! (Magyarok vagyunk! Magyarok vagyunk!) – üvöltötte torkaszakadtából, hogy túlharsogja a zenekart.” [7]

A cseh érában a hatóságok akadályozták az irodalmi összejöveteleket, nem engedélyezték az irodalmi társaságok működését. De sub pondere crescit palma. Az itt élő irodalmi alkotók jellemzően magyarok, magyarul beszélő izraeliták, kétnyelvű, úgynevezett magyar ruszinok voltak. Ők is megélték a XX. század eleji irodalmi mozgalmak kavalkádját. Voltak közöttük szocialista nézeteket vallók, polgári írók, urbánusok és népiesek, avantgárdok és realisták. Összekötötték őket a kárpátaljai magyar közösség sorskérdései, amit a maguk módján belevittek az alkotásaikba. Számos frontnapló és önéletrajzi ihletettségű mű született a háborút megjárt művészek tollából, de színdarabok, drámai költemények, még eposz is jelent meg a színházszerető közönség nem kis örömére. Ők voltak a ruszinszkói magyar írók. Ehhez a körhöz tartozott Tamás Mihály, Bellyei (Zapf) László, Simon Menyhért, Demjén Ferenc, Kiss László, Ják Sándor, Ilku Pál, Prerau Margit, Rácz Pál, Sáfáry László, Vaskó István és mások [1,68]. 

„Kevés más nép van, melyben annyi hit

Mozdítana meg sírzáró követ,

Mely élő hites bizonysággal tudná,

Hogy minden halált szebb élet követ!”

1937

Simon Menyhért: Magyarságomat nem cserélem el [10].

Minden politikai nyomás ellenére a korszakban két magyar nyelvű irodalmi folyóirat jelent meg rendszeresen a szerkesztők és a szerzők áldozatos munkájának köszönhetően: az ungvári Színházi Élet (később Ruszinszkói Színházi Élet) és Munkácson a Magyar Írás.

A Mozaik Kultúregyesület (a későbbiekben: Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület, PRMK) a Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesülettel karöltve meghatározó szerepet játszott Ungvár magyarságának életében. Rendszeresen szervezett kulturális rendezvényeiknek a városi színház, a kaszinó, a Korona szálló étterme adott otthont. A szintén ungvári székhelyű Gyöngyösi Irodalmi Társaságnak, mivel az előző rendszer csökevényének tartották, erősen korlátozták működését. Ezért ők például műkedvelő és kalandvágyó fiatalokból verbuvált vándor színésztársulattal járták az országot. 

Beregszászon 1933. július 1-jén alakult meg a Kárpátaljai Akadémikusok Egyesülete (KMAE), és a Kárpátaljai (Podkarpatszka Ruszi) Magyar Kultúregyesület (PRMKE) beregszászi helyi szervezete. A PRMKE elnöke Benda Kálmán, a Bereg megyei Kaszinó elnöke, titkára Bellyei (Zapf) László volt. Később a Bereg megyei Irodalmi és Műpártoló Egyesület (BIME), elnöke Klein Jenő ügyvéd (írói neve: Kispál János), titkára 1937-ig Demjén Ferenc író volt. Szervezésükben baloldali szellemű előadások, irodalmi rendezvények váltották egymást [1,84].

A cseh érában romlott a gazdasági-szociális helyzet. Válságba került a mezőgazdaság. A pénz elértéktelenedett. Mindennaposak voltak a nemzetiségi alapon történő megkülönböztetések, az iskolaügyi sérelmek. A kormányzat a színmagyar településeken nem nyitott magyar iskolai osztályokat, mind a magyar szakoktatást, mind a magyar tanítóképzést, mind a kulturális élet minden intézményesített formáját tudatosan elhanyagolta. Ezzel szemben mégis divatja alakult a magyar nyelvű kulturális életnek. A tehetséges fiatalok önképzőköröket, dalárdákat, színjátszó csoportokat alakítottak, szociográfiai kutatásokban, falukutató mozgalmakban is részt vettek. Orvosok, ügyvédek, papok is szerepet vállaltak a vidék kulturális életében. Ha nem tanulhatták, hát megélték magyarságukat.

Móricz Zsigmond „Juliánus barátként” élte meg „külföldi” útját 1927-ben. Így ír:

„– Magyaroknak királynéasszonya… könyörögj érettünk.

Mintha az egész istentisztelet ezért az egy sorért lett volna, oly édességes sikoltással harsogott fel s bennem elfakadt a lélek és a szememben a könny és sírtam. 

Mikor kimentem a szabad ég alá; teleszívtam a tüdőm a tiszta téli levegővel; boldogan; köröttem az urak csöndes meleg szavakkal álltak; most valami olyan szent magyarságot éreztem, ez valami olyan emelkedett pillanat volt… a nép halkan oszlott el s szeliden s jósággal omlott le az emberek áradata a falu felé.

Az égen ezernyi csillag, de valami felhő kaszált bele s a Göncöl szekerének hét csillagából a hátsó két égő fény nem látszott. Megszólal egy magyar úr, mellettem csöndesen.

– Nézzétek csak… a csehek már rekvirálják a magyar csillagokat… A Göncöl szekerének már két kerekét kivették.

Csöndes nevetés. Én is nevetek. Csöndesen és nyugodtan. Ők is tudják, én is, hogy a köd elvonul és a csillag megmarad.

S nagy tüdővel lélegzem fel: nincs itt baj, hálaistennek!… Ha ezt a hét évet egy nép így vitte át, jöhetnek a további hét évek és a hétszázak: a magyar faj van és él és örökké…” [11].

Dr. Zékány Krisztina, Magyarságkutató Intézet
a Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpont tudományos főmunkatársa

 

A kárpátaljai magyar irodalmat bemutató írás első része itt: https://mki.gov.hu/hu/hirek-hu/minden-hir-hu/mozaik-a-karpataljai-magyar-irodalombol-1-resz-gyokerek-alapok-almok?fbclid=IwAR2HnihJrWzw03EkVmTWI1IkClwplviv32wvIhXeNJxjAEqHdiWr_d_etc8

 

Felhasznált irodalom
  1. Dupka György: Magyar irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján. Ungvár–Budapest, Intermix Kiadó, 2017.
  2. Keresztyén Balázs: Irodalmi barangolások a Kárpátok alján. Ungvár–Budapest, Intermix Kiadó, 1993.
  3. Kovács Vilmos – S. Benedek András: A kárpát-ukrajnai magyar irodalom. In A magyar irodalom története 1945–1975, IV. A határon túli magyar irodalom. Budapest, Akadémiai Kiadó,1981–1990. 163. 
  4. Kozma Miklós: Kárpátalja visszavétele. Napló. Közreadja Brenzovics László. Clio-sorozat. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999.
  5. Magyar írás. Irodalom-Művészet-Kritika, 4. (1936), 8. http://real-j.mtak.hu/6106/7/1936_5_8.pdf
  6. credo.def.hu/lemezek/szerencsekerek