Együttműködési megállapodást írt alá a Magyarságkutató Intézet és a Janus Pannonius Díj Alapítvány. A kooperáció elősegíti a két szervezet szakmai, tudományos munkáját a történelmi hitelesség és a magyar identitás megőrzése érdekében.

Az új sorozat a hivatást gyakorlók munkájának izgalmas kérdéseire ad választ. A szakértők minden alkalommal a honfoglalás és a népvándorlás történeti korszakának megközelítési lehetőségeit járják körbe.

A pécsi Klimo-könyvtár állományából már többször került elő ezeken az oldalakon egy-egy különleges kötet vagy szöveg. Mégis, minél inkább elmélyünk a könyvtár kincsei között, annál újabb és újabb, meglepő művek akadhatnak a kezünkbe.

Bárki, aki a latin nyelv komolyabb tanulmányozására adja a fejét, előbb-utóbb találkozik a tapasztaltabbak jótanácsával: miért nem nézed meg a Finályban?

Ahogy arról a tavalyi év végén beszámoltunk, sikerült azonosítani az abasári korai templomhoz csatlakozó kápolnában eltemetett személy 2007-ben kibontott vázát.

Noha a lecsó minden bizonnyal balkáni eredetű étel, mára a magyar gasztronómia egyik meghatározó alappillérének és a magyar ételklasszikusok sorába tartozó fogásnak tartjuk.

A hazai perjog történetében járatosak előtt ismert, hogy Magyarországon először II. József 1786-ban kiadott Ordo iudiciariusa kísérelte meg „kódexjelleggel szabályozni a peres eljárást úgy, hogy valamennyi polgári perre mérvadó általános normákat vezetett be.”¹

„KATONAI, ILLETVE ÉLETMÓD MEGJELENÍTÉSÉT” ÁBRÁZOLÓ TÖRTÉNETI HAGYOMÁNYŐRZŐ FOTÓPÁLYÁZAT

1620. január 8-án a pozsonyi országgyűlés Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet Magyarország királyává választotta.

A címben szereplő idézetet legtöbben Erkel Ferenc Bánk bánjából ismerik, eredetileg azonban Vörösmarty Mihály Keserű pohár című költeményéből származik. Nem tudhatjuk bizonyosan, vajon Vörösmarty gondolt-e a helyesírásra, miközben ezt a versét alkotta – de elég nagy a valószínűsége, hogy igen.