Az új sorozat a hivatást gyakorlók munkájának izgalmas kérdéseire ad választ. A szakértők minden alkalommal a honfoglalás és a népvándorlás történeti korszakának megközelítési lehetőségeit járják körbe.

A pécsi Klimo-könyvtár állományából már többször került elő ezeken az oldalakon egy-egy különleges kötet vagy szöveg. Mégis, minél inkább elmélyünk a könyvtár kincsei között, annál újabb és újabb, meglepő művek akadhatnak a kezünkbe.

Bárki, aki a latin nyelv komolyabb tanulmányozására adja a fejét, előbb-utóbb találkozik a tapasztaltabbak jótanácsával: miért nem nézed meg a Finályban?

Ahogy arról a tavalyi év végén beszámoltunk, sikerült azonosítani az abasári korai templomhoz csatlakozó kápolnában eltemetett személy 2007-ben kibontott vázát.

Noha a lecsó minden bizonnyal balkáni eredetű étel, mára a magyar gasztronómia egyik meghatározó alappillérének és a magyar ételklasszikusok sorába tartozó fogásnak tartjuk.

A hazai perjog történetében járatosak előtt ismert, hogy Magyarországon először II. József 1786-ban kiadott Ordo iudiciariusa kísérelte meg „kódexjelleggel szabályozni a peres eljárást úgy, hogy valamennyi polgári perre mérvadó általános normákat vezetett be.”¹

„KATONAI, ILLETVE ÉLETMÓD MEGJELENÍTÉSÉT” ÁBRÁZOLÓ TÖRTÉNETI HAGYOMÁNYŐRZŐ FOTÓPÁLYÁZAT

1620. január 8-án a pozsonyi országgyűlés Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet Magyarország királyává választotta.

A címben szereplő idézetet legtöbben Erkel Ferenc Bánk bánjából ismerik, eredetileg azonban Vörösmarty Mihály Keserű pohár című költeményéből származik. Nem tudhatjuk bizonyosan, vajon Vörösmarty gondolt-e a helyesírásra, miközben ezt a versét alkotta – de elég nagy a valószínűsége, hogy igen.

Egyre fontosabbnak tartjuk az írási folyamat egyszerűsítését, az írástempó gyorsítását. Erre ösztönöz minket az is, hogy manapság már szinte mindenki minden írott szövegét valamilyen számítógépes infokommunikációs eszközzel alkotja meg.