260 éve történt a komáromi földrengés

Magyarország területe szeizmikus szempontból szerencsére kevéssé aktív, de néhány évszázadonként így is sor kerül egy-egy aránylag pusztító földrengésre. A legsúlyosabb és pontos adatokból ismert rengés Komárom városát sújtotta éppen 260 esztendeje, 1763. június 28-án, a kora reggeli órákban. A rengés a Richter-skála szerint körülbelül 6,3-as erősségű lehetett.


Az első, Magyarországon nyomtatott és magyar nyelvű könyv Sylvester János 1541-ben megjelent Újszövetség-fordítása, amelyhez a fordító több szövegkritikai magyarázatot is csatolt.

Sylvester János 1541-ben megjelent Újszövetség-fordítása

Szent Iván-i tűzugrás

Számos magyar népszokás kapcsolódik Szent Iván napjához, s ezekről már a 15. században is születtek feljegyzések.


„Lelkesítő hang, virágos kifejezésekben gazdag előadás illenék ide e napon, de mi csak mintegy a boncoló asztalra visszük az eseményeket (…)” 

portre_bocskai

Elhagyták az országot, véget ért a gyalázat

1991. június 19-én az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka is elhagyta hazánkat.


Dr Miklós Kállay of Nagykálló, Hungarian politician, Minister of Agriculture (1932-1935), Prime Minister of Hungary from 1942-1944, who also held the position of Foreign Minister until 1943 was born on 23 January 1887.



"Time is short; I will not waste this time with a long oratory; I simply say that I firmly believe that there is one political nation in Hungary: the united, indivisible Hungarian nation, of which all citizens, whatever their nationality, are equal members."


Every day of the year, our hearts beat together with our Szekler brothers and sisters, we share our thoughts and our souls - but today we also give voice to this, because today is the Day of Hungarian-Sekler Unity.


The origins of the Rhédey family [1] are not sufficiently clear, but they claim to be descended from the Aba clan. This tradition is not fully proven.