A XIX. században magyar tudományos körökben igen erősen jelen volt a magyarság keleti származásának gondolata. A kutatókat fűtötte a vágy, hogy felfedjék a magyar nép, illetve a magyar nyelv rokoni kapcsolatait, megoldják származásuk rejtélyét.

„A lombhulláskor vigaszunkra / Eljön a víg szüret megint, / Lesz már, ami fölmelegítsen, / Ha kissé hűsebb szél legyint. / A szőlőskertek vígan vannak, / Aki most búsul, mind bohó, / Egy jelszavunk legyen szüretkor: / A dáridó, a dáridó.” 

Corvin Mátyás fényes alakja mellett elhomályosulni látszik törvénytelen fia, János herceg jelentősége; pedig Mátyás már 1472-ben úgy döntött, hogy őt teszi meg utódjául. Nemcsak birtokadományokkal, diplomáciai erőfeszítésekkel, házasítási tervekkel, hanem egész neveltetésével erre a küldetésre készítette fel fiát.

105 éve született ifj. Kós Károly néprajzkutató és muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Munkássága, amely a társadalomnéprajz és anyagi kultúra számos területét felöleli, az erdélyi néprajzkutatást alapozta meg. 

Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata a magyar sereg vereségével zárult, a hadvezetés – a legismertebbeket említve csak, II. Lajos magyar király és Tomori Pál kalocsai érsek – és a katonák nagy része odaveszett. Augusztus 29-e pedig az oszmánok szerencsenapjává vált. 

Már hozzászoktunk ahhoz, hogy vannak olyan szóalakok, amelyeket nem a kiejtésüket követve írunk le, hanem másképp írjuk, mint ahogy mondjuk őket. Ha az automatizmust félretesszük, akkor első hallásra ez ellentmondásnak, túlbonyolításnak hangzik. A magyarázat azonban logikusabb, mint gondolnánk. 

Sorozatunk III. részében már láttuk, miért és hogyan torzít a darwinista családfa a nyelvek rokonságának ábrázolásában. Így viszont okkal vetődik fel a kérdés: akkor hát hogyan lehet megállapítani, hogy x és y nyelv rokona-e egymásnak vagy sem.  

A nyelvek közötti kapcsolat természetes velejárója, hogy az egyes nyelvekben csakhamar megjelennek idegen átvételek, amelyek később akár jövevényszavakká is szelídülhetnek. Az alábbiakban a huszár szó történetét járjuk körbe, amelyet a korai újkor utolsó szakaszában ismert meg a világ a magyarok által.

350 éve, 1674. augusztus 21-én született hadadi báró Wesselényi István, naplóíró, Közép-Szolnok vármegye főispánja, erdélyi országgyűlési és táblai elnök, az erdélyi református egyház egyik főgondnoka.

„A magyar zászló szimbóluma, érzékelhető kifejezője a magyar állam eszméjének. Zászlónk sorsa azonos a magyar állam sorsával. […] Az Országzászló még ennél is többet jelent, ez nem csak szimbóluma a magyar állameszmének, hanem az új harcos eszköze és jelképe annak az elszánt, tántoríthatatlan küzdelemnek, melynek célja az, hogy Szent István birodalmának minden népe és minden talpalatnyi földje visszakerüljön, és újra egyesüljön az ezeréves magyar impérium alatt.”

(Dr. Farkas Endre, a Bácskaiak Szövetségének ügyvezető alelnöke)¹