„Béla, Magyarország királya, a keresztény fejedelmek között a katolikus hit buzgó követőjeként volt ismeretes. Elődeinek, Istvánnak, Imrének, Lászlónak és Kálmán királynak, (akiket a szentek sorába iktattak) a példájára kegyességének egyéb cselekedetei mellett, amelyeket nyilvánosan gyakorolt, hagy példát mutasson a jó cselekedetekre vagy szobájába zárkózva végzett, hogy a róla rosszat beszélőknek betömje a száját (Zsolt. 62,12), – állandóan azt forgatta elméjében, hogy a nem igazhitű idegen népeket az anyaszentegyház kebelére vonja, és miután a lehető legtöbb lelket megnyerte az Isten számára, a saját nyereséggel teljes lelkét a boldogok örökkévaló örömébe juttassa.”

1874. február 1-jén indult, 1917-ig folyamatosan működött, majd attól kezdve 1930-ig nem jelent meg. Akkor újraindult, ám 1947-ben a kommunista hatalom zúzdábaküldte. A diktatúra bukását követően ismét elindult. Évszámokban röviden ez az Erdélyi Múzeum-Egyesület folyóiratának története.

A költő, publicista, a magyar műkritika megteremtője ma 220 éve, 1804. január 31-én született a Gyöngyös közeli Szücsiben, és 1858. március 3-án hunyt el Pesten. A Magyar Tudós Társaság 1831-ben levelező, majd 1832-ben rendes tagjává, emellett a Kisfaludy Társaság is tagjául választotta. 

A Hunyadi László Erkel Ferencnek, a magyar opera megteremtőjének háromfelvonásos, romantikus történelmi nagyoperája, a magyar opera történetének első, európai színvonalú darabja. Szövegkönyvét Egressy Béni írta Tóth Lőrinc Két László című, akadémiai díjat is nyert drámája alapján, úgy, hogy a cselekmény jórészt híven követi a történelmi eseményeket. Ősbemutatójára 1844. január 27-én került sor a pesti Nemzeti Színházban.

1457 novemberében váratlanul elhunyt Habsburg/Utószülött László magyar és cseh király Prágában. Az ifjú, éppen a saját esküvőjére készülő uralkodó ekkor már hónapok óta túszként magánál tartotta Hunyadi János volt magyar kormányzó fiatalabb fiát, Mátyást, hogy ezzel is elkerülje az idősebb Hunyadi fivér, László általa elrendelt kegyetlen, a szokásjogra fittyet hányó kivégzése (Hunyadi László a hóhér háromszori lesújtása ellenére is életben maradt) miatt Magyarországon esetlegesen kirobbanó lázadást.

A XV. században erőteljes változáson ment keresztül a székely társadalom. A korábban nagyjából egységes kiváltságokkal élő, elsősorban katonai feladatokat betöltő népcsoport három rendre oszlott: előkelőkre (primores), lófőkre (primipili) és a gyalogosan harcoló közszékelyekre (pedites pixidari).

2012 decemberében a Magyar Országgyűlés egyhangúlag fogadta el azt az indítványt, hogy január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává minősítsék.¹ Ugyanis 1946. január 19-én hagyta el Magyarországot az első szerelvény Budaörsről, amely az elüldözött németeket szállította Németországba, a kitelepítettek száma pedig 1947-re elérte a 200 ezer főt.

Az egyik legismertebb magyar női szent, Árpád-házi Szent Margit 1242. január 27-én látta meg a napvilágot a dalmáciai Klissza (ma Klis, Horvátország) várában IV. Béla magyar király (1235–1270) és Laszkarisz Mária hercegnő nyolcadik leánygyermekeként.

104 évvel ezelőtt, 1920. január 16-án, délután három órakor hangzott el a francia külügyminisztérium épületében Apponyi Albertnek, a magyar békedelegáció vezetőjének híres beszéde, amelyben – többek között – igazságos békét és az új országhatárok népszavazás alapján történő meghúzását követelte. A Magyarságkutató Intézet kiemelt kérdésként kezeli az események közzétételét, hiszen a nyugati világ politikusai közül többen először ekkor szembesültek azzal a ténnyel, milyen súlyos igazságtalanságot kívánnak elkövetni a magyar nemzettel. 

„Meghalt András, Magyarország jeles királya… az atyai ágon származott utolsó aranyágacska Szent Istvánnak, a magyarok első királyának sarjai közül, nemzetségéből és véréből. Midőn az egyházkormányzatot birtokló főpapok, az előkelő bárók, a nemesek, és a Magyar Királyság bármely jogállású lakosa mind megérezte, megtudta és megértette a halálból, hogy természetes urától elhagyatott, Ráchel módjára siratta meg, mérhetetlenül megzavarodva és teljesen felkavarva, hogy miként és mi módon lelhetné fel jövőbeli urát a felső isteni kegyelem rendeléséből, aki a szent királyok véréből származott.”