A nemzeti ünnep

Az 1848. március 15-i forradalomról az önkényuralom idején csak rejtett magánkörökben lehetett megemlékezni. A megmozdulásokat 1867 után már nem tiltották, inkább megtűrték a nyilvános térben (temetőkben, emlékhelyeken, vendéglőkben) rendezett ünnepléseket, hiszen a kiegyezés az 1848-as törvényeken alapult. Viszont mindvégig nemzeti ünnepnek számított. Olyannyira, hogy még azután is megtartották, miután 1898-ban a törvényhozás a forradalom emléknapjául az 1848-as törvények napját, április 11-ét iktatta az állami ünnepek közé. 

A Magyarságkutató Intézet második alkalommal rendezett kerekasztal- beszélgetést a hunok világáról. A szakértők ezúttal a jelenkor számára fennmaradt ókori történeti források szerepét vizsgálták.

Nemzeti történelmünk egyik legszebb, legdicsőbb napja, 1848. március 15-e alkalmából mondott köszöntőt Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, tiszteletbeli elnöke. Beszédében olyan összefüggésekre hívta fel a figyelmet, amelyek a forradalom előzményeként ritkán kerülnek csak szóba. Ezek közül kiemelte II. József törvénytelen jogállását, germanizációs törekvéseit, amire markáns válaszként megindult a nyelvújítás, a magyar arisztokrácia és nemesség magyar népviseletet hordott, magyar népzenét hallgatott, magyarul beszélt.

Attila király Kr. u. 453-ban váratlanul bekövetkező halála fordulópont volt Európa történetében, a hun birodalom számára pedig katasztrofálisnak bizonyult. Nem meglepő, hogy éppoly mély nyomot hagyott mind Európa, mind a magyarság hagyományaiban, mint a király megelőző két évben vitt nagy hadjáratai. 

Nemzeti ünnepünkön, március 15-én minden alkalommal megemlékezünk Petőfi Sándor és a márciusi ifjak szerepéről, ám arról már kevesebb szó esik, hogy amikor a magyar nemzet kardot rántott alkotmánya védelmében, közülük is számosan öltöttek magukra honvéd egyenruhát. Így tett „koszorús költőnk” Degré Alajos, Hamar Dániel, Vasvári Pál és sokan mások.

Kölcsey Ferenc nemzeti imájában a kőhalom természetesen kis kezdőbetűvel írandó. A nagybetűs kezdettel egy városra, az egykori Nagyküküllő vármegyei Kőhalomra utaltam. Jellegzetes csavaros székely észjárással emlékezett vissza egy híres tudós. „Kőhalomban születtem, ott volt édesapám állami iskolai tanító, később igazgató… Mi gyermekkorunkban nagyon büszkék voltunk arra, hogy Kőhalom a Himnuszunkban is benne van: Vár állott, most kőhalom”. László Gyula volt ez a tudós, aki 114 éve ezen a napon született.

Az Árpádok dinasztiájának története nem szűkölködik sem fordulatokban, sem heves harcokban vagy véres leszámolásokban. A Géza fejedelem és Szent István által meghonosítani szánt primogenitúra, azaz új öröklési rend, amelyben a szülők rangját az elsőszülött fiúgyermek örökli, csak hosszas folyamat eredményeként tudott megszilárdulni a Magyar Királyságban.

Száznyolcvan évvel ezelőtt ezen a napon született Szentkatolnán Bálint Gábor nyelvész, orientalista. Bár csodálatra méltó nyelvtehetséggel rendelkezett, és nyelvleíró munkássága is rendkívül értékes, mégsem futotta be azt pályát, amelyre predesztinálva volt, nevezetesen, hogy az altajisztika egyik klasszikusává váljon. Ennek oka részben a körülmények szerencsétlen összejátszása, másrészt viszont az összehasonlító nyelvészeti munkásságának egyes vonatkozásai voltak.

A Harmadik Birodalom számára kevésnek bizonyult a müncheni egyezmény, ezért a Führer eldöntötte, hogy Európa „féregnyúlványát” leradírozza a térképről. 1939. március 15-én a Wehrmacht bevonult Prágába és a csehszlovák állam első ízben került a történelem süllyesztőjébe. Egy nappal korábban Szlovákia és a Kárpát-Ukrajnai Köztársaság kimondta függetlenségét, de Berlin jelezte Magyarországnak, hogy Avgusztin Volosin államának elismerésével még vár.

A mai helyesírási szabályzatunk közvetlen elődjének számító szabálygyűjtemény, A magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai című kiadvány megjelenéséről 1832. március 12-én döntött a Magyar Tudós Társaság. Valójában ennek a szabályzatnak ma a 12. kiadása van érvényben. Ez utóbbit 2015-ben adta ki a Magyar Tudományos Akadémia.