A Dzsingisz kán által megalapított Mongol Birodalom hirtelen emelkedett fel a 13. század elején, és igázott le hatalmas területeket Kínától Európáig. A közkeletűen tatároknak nevezett mongolok az 1220-as évektől kezdődően vezettek hadjáratokat a kunok és a Kijevi Rusz államalakulatai ellen, majd 1235-ös nagygyűlésükön úgy döntöttek, hogy megindítják az úgynevezett nagy nyugati hadjáratukat is, amelynek elsődleges célja a Magyar Királyság elfoglalása volt.

1849 dicsőséges tavasza. Hatvan (április 2.), Tápióbicske (április 4.), Isaszeg (április 6.), Vác (április 10.), Nagysalló (április 19.), Komárom (április 26.) és Budavára (május 21.). Az 1848/1849. évi magyar szabadságharc legszebb pillanatai.

Március 25-e van, Urunk Megtestesülésének Hírüladása főünnep, melyet napra pontosan karácsony előtt kilenc hónappal ülünk meg. Az ünnep általánosan használt magyar megnevezése Gyümölcsoltó Boldogasszony.

A „csudáknak évében”, 1848/1849-ben a 176 ezres lélekszámú Jászkun Kerület jócskán erején felül teljesített. A Csehországból hazaszökő császári-királyi 12. Nádor-huszárezred mellett nyeregbe ültette a 14. Lehel-huszárezredet, kiállította a 24. fehérsipkás és a 65. honvédzászlóaljat, de újoncai más honvéd csapattestekhez is kerültek – végül 1849 májusától Kossuth utasítására csakis a huszárokhoz –, ily módon legalább 6–7000 katonát adott a honvédseregnek, s legalább ugyanennyi nemzetőrt és népfelkelőt mozgósított, amikor erre parancs érkezett.

1945. február 11-én a Festung Budapest védői kétségbeesett kísérletet tettek arra, hogy a szovjet csapatok gyűrűjét áttörve, fegyverrel küzdjék vissza magukat a saját vonalakig. Két nappal később a Vörös Hadsereg budapesti hadműveleteinek végéről szóltak a híradások és Malinovszkij marsall, hogy igazolja, miért ragadt le Budapesten hadseregcsoportjával, kozmetikázott jelentésében 138.000 hadifogolyról számolt be, holott a valóságban mintegy 40.000 német és magyar katonát ejthettek foglyul. E kegyes hazugság azonban több mint 100.000 budapesti és környékbeli civil kálváriáját eredményezte csak azért, hogy a marsall ne legyen kegyvesztett Sztálinnál. 

A kiegyezés utáni Magyarország kulturális elitje tudatosan törekedett a nemzeti identitás megerősítésére, amelynek fontos eszköze volt a magyar nyelvű színház és a nemzeti karakter színpadi megjelenítése. Blaha Lujza alakja ebben a diskurzusban a magyar nő eszményített képét testesítette meg: egyszerre volt népies, erkölcsös, érzelmes és tehetséges. A róla kialakított kultusz így nem pusztán személyes népszerűségén, hanem a korszak nemzetépítő narratíváin is alapult. Közismert elnevezése, a „nemzet csalogánya” kifejezi a róla kialakított kultuszt.

Hodinka Antalt az tette világhírű nyelvésszé, hogy ő volt az első tudós, aki a Kárpátok térségének ruszin nyelvjárásait rendszeresen, történeti forrásokkal és élő anyaggal együtt vizsgálta, majd bizonyította önálló történeti alakulását, ezzel nemzetközi szinten is új kutatási irányt adott. Addig a ruszin nyelvet az orosz egyik változatának tartották vagy szlovák-ukrán peremjelenségnek tekintették.

Hiába telt el több, mint három és fél évtized a rendszerváltoztatás óta, az 1989 előtti osztályharcos klisék a mai napig makacsul tartják magukat a nemzeti emlékezetben. Minden év január 12-én előkerül a régi kérdés: mit kerestünk a Donnál?!

Történelmünk egyik legkilátástalanabb karácsonya volt 1944-ben. December 24-én a „gépesített tatárjárás” gyűrűt vont Budapest körül és a „vörös áradat” hazánk nagyobb részét már uralma alá hajtotta. A magyar fővárosban rekedt mintegy 800.000 civil, valamint a Festung Budapest 70–79.000 magyar és német védője hiába fohászkodott az Istenhez… Azon a Szentestén a Mennyből az angyal és a Stille Nacht zenei kísérete angyali helyett pokolivá vált, hiszen azt a bosszúszomjas és zsákmányéhes Vörös Hadsereg lövegei és Sztálin-orgonái szolgáltatták.   

1880. november 18-án kapott nemesi rangot Hartl Ede földbérlő, aki az 1876. március 24-én bekövetezett gátszakadásos árvíz idején megmentette a Tisza árterén élő tiszahalászi lakosokat. Önzetlenségére, emberbaráti szeretetére minden évben a rangemelés napján emlékezik az utókor a tetteit megörökítő sarudi emléktábla előtt.