A plébános, aki betyárkalapban tiltakozott az önkényuralom ellen
Pájer Antal Szittyavirágok című hat szonettből álló ciklusa – amelyben a hun-magyar történelem néhány kiemelkedő alakját, helyszínét és eseményét vonultatta fel Attilától Mátyás királyig – még Petőfi Sándor tetszését is elnyerte.
A plébános, aki a honfoglalók nyomába eredt
A történész szakma professzionalizációjának hajnalán, korát megelőzve kezdte el a kunhalmok kutatását, a hun mondák feldolgozását és a honfoglalás régészeti emlékeinek gyűjtését Tariczky Endre (Gyöngyös, 1818. november 18. – Tiszafüred, 1912. május 10.) plébános.
„A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!”
1975. május hatodikán hunyt el Mindszenty József bíboros, a nemzet lelkiismerete, aki semmilyen diktatórikus, ember- és keresztényellenes rendszerrel nem volt hajlandó kompromisszumot kötni és együttműködni, legyen az bolsevik, nemzetiszocialista vagy kommunista.
A hetedik, avagy jó szerencse, semmi más
1620. május 3-án Csáktornyán született Zrínyi VII. Miklós, horvát bán, főnemes, költő, hadvezér, politikus. Apja, Zrínyi György horvát bán, anyja Széchy Magdolna volt. Miklós alig múlt egy éves, amikor Péter öccse születése után édesanyja gyermekágyi lázban meghalt.
Akinek Isten két szem helyett négyet adott 1131. április 28-án koronázták meg II. Béla királyt
„Ez a rossznak minden fajtáját kerülte, alázatosan a jó cselekedetek gyakorlásán buzgólkodott. Nem karja izmától várta a segítséget, s nem is emberbe helyezte bizodalmát, hanem a Magasságbelire építette menedékét, az Úr lett az ő védelmezője és vezette őt könyörületességének sokaságával, s székébe a saját ágyékának gyümölcséből valót helyezett. Megszilárdult tehát kezében a királyság, és ellenségeit gyalázatra juttatta neki az Isten mind a mai napig.”
„Mienk a győzelem!” Az első komáromi csata
Az 1849. április 26-i első komáromi csata magyar győzelemmel zárult. Habár a komáromi erőd felmentése megtörtént, a honvédek nem tudták elvágni a császári-királyi hadsereg visszavonulási útját.
Magnus király halálára 947 éve hunyt el I. Géza
1077. április 25-én I. Géza király „erényektől ékesen, minden halandó közös útjára lépett. Katolikus hitű, Isten előtt alázatos és igen keresztény uralkodó volt. Három évig uralkodott és Vácott temették el a Boldogságos Szűz templomában, amelyet ő alapított.”
Szent György és lovagjai Az első királyi alapítású magyar lovagrend Európában
Az európai és magyar kultúra legnépszerűbb és legismertebb katonaszentje Szent György, több nagyhatalom (Frank Birodalom, Orosz Birodalom, Nagy-Britannia) vagy város (Konstantinápoly) is patrónusaként tekintett rá. Nemzetközileg ismert ünnepnapja április 23., Magyarországon az egyház által 1196-ban rögzített Béla nap miatt április 24-én tartjuk.
Egy élvonalbeli magyar király halálára 1196. április 23-án hunyt el III. Béla
„III. Béla király huszonhárom [huszonnégy] évet, egy hónapot és tizenkilenc napot uralkodott. Meghalt az Úr 1190. [1196.] évében május Kalendaejától számított 9. napon, teste Fehérvárott nyugszik. Négy fiút hagyott hátra. Az első Imre herceg, aki követte uralkodásban, a második András herceg, utóbb király, IV. Béla király apja, a harmadik Salamon herceg, a negyedik István herceg volt.”
Egy kevésbé ismert magyar győzelem: a kéméndi ütközet
A honvédsereg az 1849. évi tavaszi hadjárat második szakaszának legszebb győzelmét aratta Nagysallónál április 19-én. A Feldunai hadsereg másnap folytatta útját a komáromi erőd felé, ám a környéken még napokig tartott a Nagysallónál szétugrasztott császári-királyi alakulatmaradványok felszámolása. Ezen harctevékenység sorába a tartozott az április 20-i kéméndi ütközet, ahol a VII. hadtest parancsnoka, szeniczei Gáspár András vezérőrnagy utoljára rántott szablyát.