A XV. században erőteljes változáson ment keresztül a székely társadalom. A korábban nagyjából egységes kiváltságokkal élő, elsősorban katonai feladatokat betöltő népcsoport három rendre oszlott: előkelőkre (primores), lófőkre (primipili) és a gyalogosan harcoló közszékelyekre (pedites pixidari).

2012 decemberében a Magyar Országgyűlés egyhangúlag fogadta el azt az indítványt, hogy január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává minősítsék.¹ Ugyanis 1946. január 19-én hagyta el Magyarországot az első szerelvény Budaörsről, amely az elüldözött németeket szállította Németországba, a kitelepítettek száma pedig 1947-re elérte a 200 ezer főt.

Az egyik legismertebb magyar női szent, Árpád-házi Szent Margit 1242. január 27-én látta meg a napvilágot a dalmáciai Klissza (ma Klis, Horvátország) várában IV. Béla magyar király (1235–1270) és Laszkarisz Mária hercegnő nyolcadik leánygyermekeként.

104 évvel ezelőtt, 1920. január 16-án, délután három órakor hangzott el a francia külügyminisztérium épületében Apponyi Albertnek, a magyar békedelegáció vezetőjének híres beszéde, amelyben – többek között – igazságos békét és az új országhatárok népszavazás alapján történő meghúzását követelte. A Magyarságkutató Intézet kiemelt kérdésként kezeli az események közzétételét, hiszen a nyugati világ politikusai közül többen először ekkor szembesültek azzal a ténnyel, milyen súlyos igazságtalanságot kívánnak elkövetni a magyar nemzettel. 

„Meghalt András, Magyarország jeles királya… az atyai ágon származott utolsó aranyágacska Szent Istvánnak, a magyarok első királyának sarjai közül, nemzetségéből és véréből. Midőn az egyházkormányzatot birtokló főpapok, az előkelő bárók, a nemesek, és a Magyar Királyság bármely jogállású lakosa mind megérezte, megtudta és megértette a halálból, hogy természetes urától elhagyatott, Ráchel módjára siratta meg, mérhetetlenül megzavarodva és teljesen felkavarva, hogy miként és mi módon lelhetné fel jövőbeli urát a felső isteni kegyelem rendeléséből, aki a szent királyok véréből származott.”

1657. január 14-ére a máramarosi Viskre hívta össze hadait és az erdélyi országgyűlést II. Rákóczi György erdélyi fejedelem, mert – hogy meg ne sértse I. Lipót magyar király országának semlegességét – jobban jártható magyar királyságbeli hágókat elkerülve akart átjutni minél hamarabb lengyel területre. Márpedig nagy seregnek kellett már erre az eleve nehezen megközelíthető helyre eljutnia.

Az osztrogozsszk–rosszosi hadműveletek megindítása előtt, 1943. január 12-én a szovjet 40. hadsereg harcfelderítést végzett Urivnál. A mínusz 42 fokos hidegben végrehajtott felderítő vállalkozást a szovjetek élőerőben három és félszeres, tüzérség tekintetében tízszeres túlerőben hajtották végre. Pár óra leforgása alatt legázolták az urivi hídfőben lévő soproni 7. könnyű hadosztályt, s 6–10 kilométerre törtek előre. 

1894. január 9-én született Bárczi Géza magyar nyelvész, egyetemi tanár, a tanárképzés példamutató egyénisége, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Finn Akadémia külső tagja. Kutatási területei közé a magyar nyelv francia eredetű jövevényszavai, a magyar–francia nyelvi kapcsolatok, a nyelvjáráskutatás, a magyar nyelvtörténet, a nyelvművelés tartoztak.

Gróf Cziráky János, a XIX. század közéletének egyik legkonzervatívabb irányzatának képviselője több mint két évszázaddal ezelőtt, 1818. december 29-én született Budán. Az arisztokrata család a szóbeli emlékezete szerint egészen az Árpádok idejéig, de legalább a XII. századig, az írott források alapján pedig a XIV. századig tudta visszavezetni gyökereit, a jeles ősök figyelemre méltó cselekedeteit.

Ördög Ferenc a magyar névtan és a forrásközlés jeles személyisége volt. Tudományos munkássága mellett a tanítás is fontos szerepet töltött be életében.