1975. május hatodikán hunyt el Mindszenty József bíboros, a nemzet lelkiismerete, aki semmilyen diktatórikus, ember- és keresztényellenes rendszerrel nem volt hajlandó kompromisszumot kötni és együttműködni, legyen az bolsevik, nemzetiszocialista vagy kommunista.

Mindszenty József 1892. március 29-én született egy Vas megyei kis faluban, Csehimindszenten, Pehm József néven. Felszentelése után hittantanárként dolgozott Zalaegerszegen, és már fiatal tanárként felemelte szavát a zavaros nézetek ellen: határozott ellenszenvvel viseltetett a Károlyi-kormánnyal, majd a kommünnel szemben, amiért internálták 1919 tavaszán. A kommün bukása után plébános, majd apát lett. Királypárti legitimista maradt, de együttműködött a Horthy Miklós nevéhez köthető államhatalommal, igazságérzete azonban az emberi- és szabadságjogok megsértése esetén azonnal megszólalt. Szembeszállt a szélsőjobboldali gondolatokkal, felemelte szavát Gömbös Gyula törekvései ellen, határozottan elítélte a nyilaskeresztes mozgalmat, tiltakozott a zsidóüldözések idején. Jellemző, hogy mindkét emberellenes diktatúra ellenségének tekintette őt. A német megszállás előtt néhány héttel veszprémi püspökké kinevezett Mindszentyt a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, Sopronkőhidán, majd házi őrizetben tartották fogságban.

A szovjet megszállás után ember- és nemzetvédő feladatai nem csökkentek. Látva a kommunista párt törekvését a hatalom kisajátítására, újra politikai aktivitásba kezdett: pásztorlevelet küldött szét a plébániákra az 1945-ös nemzetgyűlési választásokat megelőzően, amellyel sikeresen mozgósította a híveket a kommunisták elleni voksolásra. Tevékenységével természetesen azonnal kivívta a kommunisták haragját, tulajdonképpen már a kezdetektől az államvédelem megfigyelése alatt állt, folyamatosan gyűjtötték ellene a terhelő adatokat.

A pápa az 1945 őszén esztergomi érseki kinevezést nyert Mindszentyt 1946-ban bíborossá is tette, bízva abban, hogy ezzel védelmet nyújthat számára. Amikor feladta rá a bíborosi kalapot ezt mondta: „A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!” Nem tévedett. Mindszenty a kommunista fenyegetettség egyre erősödő árnyékában minden erejét arra fordította, hogy gyámolítsa a kiszolgáltatottakat, hitet adjon az elkeseredőknek. Tiltakozott a felvidéki magyarok deportálása ellen, de ugyanúgy védelmébe vette a magyarországi németeket a kitelepítések megkezdésekor. Felemelte hangját a vallásszabadság érdekében, de szót emelt a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának megsértése ellen is. Amikor a kommunista egyházüldözés egyre nagyobb méreteket öltött, Boldogasszony-évet hirdetett és hatalmas tömegeket szólított meg a hit erejével. Tudta, hogy nem kerülheti el a végzetét. Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán letartóztatták és az Andrássy út 60. poklába zárták. Nem érte váratlanul az erőszak és a jogtiprás, egy levelet hagyott hátra, amellyel már meghurcoltatása előtt túljárt kínzatói eszén: „Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben. Nem mondok le érseki tisztemről. Nincs vallanivalóm és semmit sem írok alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye, s azt eleve semmisnek nyilvánítom.” Kihallgatása során rendszeresen alkalmaztak fizikai erőszakot, feltehetően pszichotróp szerekkel is befolyásolták azért, hogy aláírja a koholt vádakat elismerő vallomásokat. A kínzások ellenére eleinte ki tudta játszani vallatóit azzal, hogy az aláírása mellé odabiggyesztette a c. f. (coactus feci) rövidítést, ami latinul annyit tesz, hogy „kényszerből tettem”. Mártírként ült a vádlottak padjára, ahol hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés miatt ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre.

Mindszenty József csak a forradalom idején nyerte vissza szabadságát mindössze néhány napra. November negyedikén az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol egészen 1971-ig élt, elzárva nemzetétől és híveitől, tulajdonképpen száműzetésben saját hazája szívében. Nem mondott le érseki székéről, és bár egyházi és magánlevelezését erősen korlátozták, az amerikai elnökökkel párbeszédet folytatott, bízva abban, hogy nemzete és hazája sorsán könnyíthet. Annak ellenére, hogy az ötvenes évek elején a hercegprímási cím a Vatikán szándékának megfelelően megszűnt, Mindszenty magát mégis Magyarország hercegprímásának tekintette, amely rang nemcsak hitbéli, de politikai felelősséget is tett a vállára. Ehhez méltó módon utolsó leheletéig hű maradt Istenéhez, hazájához és népéhez. Miután a magyar kormány megegyezésre jutott az egyházi állammal, Mindszenty elhagyhatta hosszú bezártságának helyszínét.

A nyolcvanéves főpap, akit a történelem viharai a legcsekélyebb mértékben sem kíméltek, újult erővel látott hozzá hit- és nemzetépítő tevékenységéhez. Az emigrációban élő magyar kolóniákat látogatta végig, nem veszítve lelkierejét annak ellenére sem, hogy VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket. Bécsben érte a halál, végakarata úgy szólt, hogy „Amikor Mária és Szent István országa felett lenyugszik a moszkvai hitetlenség csillaga, holttestemet vigyék az esztergomi bazilika kriptájába.” Erre 1991. május negyedikén kerülhetett sor.