1864-ben a korszak ünnepelt történésze, Thaly Kálmán THÚRY GYÖRGY ÉNEKE címmel adott ki egy költeményt, amelynek máig izgalmas az utóélete.

E sorok azóta izgalmas karriert futottak be. Takáts Sándor történész terelte a Thury György várpalotai és kanizsai kapitány iránt érdeklődő közvélemény figyelmét a dalra. Sőt, a kapitány e „műve” miatt Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című sorozatába is bekerült, valamint az ének tartalma a történeti irodalomba is utat talált. Napjainkban is a kapitányhoz köti a köztudat az éneket, aminek jó példája, hogy a Dalriada zenekar is Thury neve alatt énekelte meg.

A kép látszólag tökéletes: nemhogy egy kiváló dal szól a korszak egyik legnevesebb törökverő kapitányáról, hanem mindezt ő saját maga szerezte! Thaly megjegyzése ugyanakkor gyanút kelthet bennünk… A kuruc költemények nagy kutatója ugyanis önkényesen átírta a dal utolsó sorát, 1648 helyett 1548-ra datálva a költeményt. Mindezt azzal indokolta, hogy az abban szereplő Thury György ki más lehet, mint Várpalota és Kanizsa híres kapitánya! Thalynak akár igaza is lehetett volna, még akkor is, ha tudjuk, a korszakban Erdélytől Nyugat-Magyarországig több Thury család ismeretes, s nem egy Györgyöt találunk köztük. Thaly datálásának azonban Horváth János irodalomtörténész adta meg több mint száz éve a kegyelemdöfést, mikor bebizonyította, hogy a Thaly Kálmán révén tévesen Thury Györgyhöz kötött alkotás valójában jóval későbbi, XVII. századi, a Szencsei-daloskönyv 1648-as datálású Cantio Militis-ének egy másolatban fennmaradt átírása. Thalytól nem állt távol a források efféle önkényes átértelmezése, többek közt kiderült, hogy maga is írt olyan kuruc énekeket, amelyeket aztán korabeliként adott ki.  Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy mindez mitsem von le magának a dalnak az értékéből, amely a XVII. század egyik különleges darabja, valamint a végvári vitézek hősiességéből sem. Ugyanakkor az is tény, hogy a kegyes csalás, a pia fraus akkor is árt az ügynek, ha jó szándékból követik el, mert ha kiderült, az súlyos hitelvesztéssel jár, s nem csak az elkövetőt, de a témát is lejárathatja.

A történet legnagyobb tanulsága a történészek számára is intő jel lehet: mindig körültekintően kell eljárni egy-egy személy beazonosításánál, és el kell varrni a szálakat akkor is, ha vágyaink legszívesebben negligálnák a zavaró tényezőket. Végül pedig mielőtt valaki átírná a történeti forrás szövegét, érdemes lehet először elgondolkodni, hogy biztosan a forrás téved-e.