Szent Korona

A Szent Korona eszmeiségéről, jelenkori szerepének fontosságáról, nemzetmegtartó erejéről volt szó az Első kézből című videó interjúsorozat legújabb adásában.


A magyar – török állami szintű kapcsolatok századik évfordulójának méltó megünnepléseként a két ország közös kulturális emlékévet indított – jelentette be Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója. - A programok előkészítését és szervezését a Magyarságkutató Intézet és a Yunus Emre Török Kulturális Intézet vállalta. 

Török Nagykövetség

Kassai Lajos birtok

„A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” – szólt a fohász kalandozó őseink harcmodoráról, akik lóháton és íjjal a kezükben is rendkívüli képességgel rendelkeztek. Most azonban nem párviadal, hanem békés versengés vette kezdetét Kaposmérőn, a Kassai-völgyben. A Lovasíjász Világbajnokság és Nemzetközi Bírók Világtalálkozója elnevezésű verseny június 29. és július 1. között kerül megrendezésre.


Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója Székesfehérvárra látogatott, ahol a Szűz Mária-bazilika - másnéven Nagyboldogasszony-bazilika - rekonstrukciójáról tárgyalt. Az Első kézből című videó interjúsorozat keretében elmondta: a cél nem pusztán a székesegyház felújítása, hanem királyaink nyughelyeként szolgáló, Európában párját ritkító nemzeti emlékhely létrehozása.

Európai jelentőségű nemzeti emlékhely épül

Trianon

Prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató az Első kézből című videósorozat legújabb adásában a trianoni békedekrétum következményeiről és a Nemzeti Összetartozás Napjáról beszélt.


„A nagy magyar családok genetikai nyomainak felkutatásával ki lehet alakítani egy olyan génkönyvtárat, amely jellemezheti az Árpáddal együtt bejövő - vagy visszatérő - vezető réteg etnikai származását” – mondta az abasári feltárás nyomán a Magyarságkutató Intézet főigazgatója.


„A magyar nemzet egy egész, mely a leányországokban élő magyarsággal együtt teljes.” – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója erdélyi látogatásáról hazatérve.



Február 25-én a kommunizmus áldozataira emlékezünk. Nemcsak arra a százmillió életre, amelyet kioltott a világtörténelem leggyilkosabb eszméje, (...)


Academy Award and Golden Globe nominee Eric Roberts gave an exclusive interview to Hír TV's "Radar". The production, which is being filmed in the Visegrád citadel for a month with a cast of international stars that promises to be the most outstanding work in decades, takes us back to the time when the Kingdom of Hungary was on the brink of destruction due to the invasion of the Mongol Empire.