A Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontja két kutatóval képviseltette magát a közelmúltban megrendezett Magyar Ókortudományi Konferencián, amely az idén az „Ókor – akkor, egykor és ma” elnevezést kapta.

Az idén 15. alkalommal megrendezett tanácskozás a teljes magyar ókortudománynak, ezen belül kiemelten a klasszika-filológiának a legnagyobb szakmai seregszemléje. A házigazda ezúttal az esztergomi Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy három napon keresztül, rendszerint három párhuzamos szekcióban 123 előadás hangzott el.

Intézetünk tudományos főmunkatársa az első napon a Bizantinológia szekcióban adott elő A bizánci források recepciója a koraújkori magyar történetírásban címmel. Tóth Anna a Magyarságkutató Intézet barokk jezsuita történetírás kutatására irányuló projektje keretében Kéri Borgia Ferenc történész-bizantinológus életművét vizsgálta. Kéri Borgia Ferenc SJ (1702–1768) a haza jezsuita tudományosság rendkívül színes, de a kutatásban aránylag mellőzött alakja. A csillagász, matematikus, történetíró egyszersmind a hazai bizantinológia első jelentős képviselőjének tekinthető, aki hazánkban máig egyedüliként írt egy teljes bizánci történelmet Nagy Konstantintól XI. Konstantinig.

Az antik irodalom újkori hatástörténetének aránylag ritkán tárgyalt kérdése a jó minőségű és hozzáférhető szövegkiadások léte, amely minden további recepciót egyáltalán lehetővé tesz. Kéri esetében munkája alapját a bizánci történetírók párizsi corpusának új kiadásaként készült velencei corpus képezte. Az előadásban vizsgált kérdések Kéri forráshasználata körül összpontosultak: hogyan befolyásolta a velencei corpus összetétele magát a kész művet, milyen módon használta fel Kéri a forrásokat, és az adottan hozzáférhető szövegkorpusz mennyibe segítette vagy akadályozta Kéri tudományos célkitűzéseinek véghezvitelét.

Másnap a Római történelem és antik földrajz II. szekcióban hangzott el a Klasszika-filológiai Kutatóközpont igazgatójának, Fehér Bencének Amometus nyomában a világ végén túl című előadása. A rejtélyes cím mögött a hun történelem forrásgyűjteményének összeállításra irányuló intézeti projekt munkálatai állnak. Fehér Bence elmondta, hogy elsősorban Plinius idézetéből van tudomásunk egy Kr. e. III. századi földrajzi szerzőről, akit Amometus néven említenek, és aki egyebek mellett egy „világvégi”, a hyperboreusokhoz hasonló mitikus népről, az attacorákról írt könyvet. Általában azt feltételezik, hogy ez a mű csak filozófiai allegória, tényleges nép nem tartozik hozzá. Vannak azonban leírások más szerzőknél, amelyek gyanúsan ugyanarra a régióra vonatkozhatnak: elsősorban Orosius beszámolója a hunok őshazájáról, és Ptolemaios leírása Kína egy zugáról, amelyről úgy gondoljuk, Titianus Maesig vezethető vissza, ami azonban a ptolemaiosi dublettek problematikája miatt elég kétes. Ezek valószínűleg egy régi, valós útvonalleírás adataira támaszkodnak, amely Indiából haladt északra/keletre, és segítségükkel Amometus mitikus népének nevét és földrajzi helyét is pontosabban meghatározhatjuk.

Az eredmény az, hogy az attacorák földjén túl, északabbra élő Conae vagy Cones népet feltételesen azonosíthatjuk az ázsiai hunokkal, akikről ez az első híradás Európában.