A keresztény közösség a feltámadás reményében helyezte a templomok körül püspöki engedéllyel létesített temetők megszentelt földjébe halottait.

Sorozatunkban a temetkezéshez kapcsolódó néhány eljárást, szokást mutatunk be. 

A koporsók és épített sírok mellett ritkábban más, a test védelmét szolgáló temetkezési szokás nyomaival is találkozunk a középkori temetők feltárása során.

A csónakos temetkezésekről Kovalovszki Júlia gyűjtött adatokat egy Visegrád-várkerti Árpád-kori temetkezés kapcsán. A leginkább víz közelében, szórványosan előforduló temetkezési szokás gyakorlóit a vízi emberek, halászok, pákászok körében kereshetjük.

Sajátos, a koporsóhasználathoz köthető gyakorlatot dokumentált Szatmári Imre Décse egyes XIV-XVI. századi sírjainál. Itt léckeretre rögzített, illetve helyenként a Szent Mihály lovának nevezett, lábakkal is bíró halotti saroglyára erősített gyékényszőnyegre fektetett halottakat borítottak le ládaszerű koporsófedéllel. Ugyanitt csak gyékénybe csavart halottakat is feltártak.

A kora újkori, veretekkel és festéssel gazdagon díszített koporsók esetében is megfigyelhető, hogy a koporsó alja – amely a temetés alkalmával nem volt szem előtt és csak praktikus célokat szolgált – kidolgozatlan, pácolatlan, festetlen, a legegyszerűbb megjelenésű. Mindezek miatt nem meglepő, hogy ezt van mód a legkönnyebben más, egyszerűbben hozzáférhető anyaggal helyettesíteni. 

A gyékénybe csavarás minden bizonnyal a halotti lepel használatának hétköznapibb anyaggal történő kiváltása. 

Ahogy a lenti ábrázoláson látszik, a halotti lepellel a testet lazán tekerték körbe, és így helyezték azt a koporsóba, épített sírba, sírgödörbe. A középkori feltámadás ábrázolásokon a keresztény halottak meztelenül vagy egyszerű halotti lepelbe burkolva jelennek meg Krisztus előtt.

Régészeti módszerekkel ritkán dokumentálható a halott fejének párnával történő feltámasztása. Kora újkori kriptákban, szerencsés esetben földsírban néha sikerül megfigyelni az elhunyt feje alá tett, talán gyógynövényekkel kitömött halotti párnát. Ugyancsak ritkán marad meg a koporsón belül a faforgács, amelyet feljegyzések szerint a késő középkorban, kora újkorban a test alá szórtak.

A kora újkorból ismerünk olyan esetet is, amikor csecsemőt koporsó helyett bölcsőben temettek el. A felső képen a bölcsőre borított, annak fajtájától eltérő faanyag, az alsón a kibontott belső látszik.

A gyermek csontjai sajnos nyom nélkül enyésztek el, azonban megmaradt a körülbelül 2 méter hosszú, sálszerű pólya, amelyet eredetileg a lent látható, keresztelést megörökítő ábrázoláson látható módon tekertek a teste köré.

Szerencsés módon a régészet egyre több, a középkori és kora újkori temetkezési szokásokra vonatkozó megfigyelést tud tenni, ami – a régészeti eredményeket a néprajzi és történeti adatokkal összevetve – folyamatosan bővíti tudásunkat.