A nyelvek közötti kölcsönhatások során nemcsak a magyar nyelv vett át idegen szavakat, hanem maga is adott számos szót más nyelveknek.

Sorozatunkban olyan kifejezéseket vizsgálunk, amelyek magyar eredetűként vagy magyar közvetítéssel kerültek be más nyelvekbe. 

Bár a magyar kisebb nyelv a globális nagyokhoz képest, egyedi szavai és találmányai révén hozzájárult a nemzetközi szókincshez, szűkebb régiónkban élő más népek beszédében pedig számos magyar szót ismerhet fel a figyelmes hallgató.

A bakancs a magyar nyelvben egyfajta erős, bokáig vagy kissé fölé érő, zárt, vastag talpú cipőt jelent, amelyet főként katonák, túrázók vagy munkások viseltek, de ma már divatja is kerekedett.

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a bakancs származékszó, alapszava a boka, ehhez járul a -cs denominális árnyalatképző és az n szervetlen járulékhang.¹ A szó első írásos említése 1519-ből származik, a Jordán-kódexben, bokancʒot alakban.²

A bakancs egykor a csizmánál szerényebb lábbelit jelentett, így készítői – a csizmadiákhoz képest – kevésbé tekintélyes vargák voltak.³ 

A lábbeli szociális szerepét, vagyis, hogy mennyire jellemzi a viselője társadalmi rangját, mesterségét, jól szemlélteti Papp László (1930) kecskeméti viseletről szóló tanulmánya:

„A csizmához már nagyobb ára miatt sem juthatott akárki. (1602-ben egy pár deli csizma 2 arany, egy pár csizma 5 forint, egy pár papucs (talán nem egészen egyszerű) 2 forint, karmasin kapca 1 forint, cipellős 60 pénz. Tehát a szegényebbek cipellőse valami durva bakancsféle lehetett.) De hogy a XVII. század első felére eléggé közönséges, mutatja a csizmadiáknak 1656-ban megerősített szabadalomlevele, amely kötelezte a céhet, hogy a „város lakosait" „szattyán bőrből készített" csizmákkal lássa el, ha pedig erre nem volnának képesek, török munkájú csizmát kellett a városba hozniok.” 

Ugyancsak Papp László leírása szerint a bakancs a szegényebb rétegek ruhatárának becses darabja volt:

„A XVIII. századtól azonban a szolga-féle is húz csizmát, talán inkább csak ünnepi öltözetéhez, de ezeknél, s a hozzájuk közelállóknál továbbra is megtalálható a durva bakancsféle lábbeli. 1756-ban a magistratus, a csizmadiák panaszára, csupán „minden Iplik és más csizmazia munka nélkül való paraszt bakkancsokat" enged a vargáknak készíteni. — Az egyszerűbbeknél később is föllelhető a mondott változatosság, így 1786-ban egy béreslegény egy pár csizmát, egy pár bakancsot, egy pár bocskort említ meg végrendeletében, mint évi járandóságanak egy részét. Néhol találkozunk a bokánnyal is, ami — sejtelmünk szerint — a bakancsnál egyéb nem lehetett.”⁴ 

 

A bakancs a hadseregben és a katonai folklórban

A XVIII–XIX. század folyamán a bakancs a katonai egyenöltözet részévé vált. Talán előbb a német nyelvterületeken ismert Pockenschuh vagy Pockenstiefel lesz az egyenruha része, amely hasonló durva, erős cipőféleséget jelölt, s csakhamar az osztrák–magyar hadsereg egyre több gyalogos alakulatánál ilyen típusú lábbelit rendszeresítettek, mert ezzel a katonák jobban bírták a hosszú meneteket és a zord időjárást. 

A bakancs szó nemcsak a magyar nyelvben vált általánossá, hanem hatással volt a környező országok nyelvhasználatára is – különösen a magyar határ menti régiókban és ott, ahol a magyar katonai jelenlét vagy magyar ajkú közösségek hagytak nyelvi nyomot. A szó több közép-európai nyelv nyelvjárásában vagy szlengjében máig felbukkan, különösen olyan területeken, amelyek korábban az Osztrák–Magyar Monarchia részei voltak, ahol a magyar katonai terminológia egyes szavait átvették.

A katonák lábbelijükhöz való viszonya folklorisztikusan erős volt. A magyar katonai szlengben a bakancs szó nemcsak a lábbelit jelentette, hanem többféle átvitt értelemben is megjelent. Számos mondás, katonadal, anekdota szól a strapabíró, a katonát a szolgálatban gyakran végigkísérő, ezáltal társként tisztelt, néha megszemélyesített „sárrágó”, „léleknyomó”, „ólomcipő”, „bajok elhordója”, „életmentő”, „surranó”, „kopogós” bakancsról.

A katonai folklór egész nagy tárházát képezik a bakanccsal kapcsolatos babonák és esküszövegek is, mint például:

• „Jobb láb – jobb sors”: a bakancs felhúzásának szertartása is fontos volt: mindig a jobb lábra kellett felhúzni először. Úgy hitték, ha bal lábbal kezdi az ember a napot (és a bakancsfelvételt), az balszerencsét hoz az egész napi szolgálatban vagy a harcban.

• „Sírva szentelt bakancs”: ha egy katona bevonulásakor az édesanyja könnyezett, amikor a bakancsot feladta rá, azt hitték, a könnyek megóvják őt a harctéren. Így a „sírva szentelt bakancs” különösen szerencsésnek számított.

• „A bakancs megérzi a hazautat”: idősebb katonák esküdtek rá, hogy ha a bakancs sarka elkezd „kopogni” a kövön még sáros időben is, az annak a jele, hogy hamarosan leszerelés vagy hazatérés következik. Ezért figyelték a bakancsuk hangját is menet közben.

• Tréfás eskük. A bakancsra esküdtek is tréfából. Menetelés közben néha mondogatták: „Esküszöm a bal bakancsom fűzőjére, hogy ezt az utat is végigcsinálom!” ⁵ʼ⁶

A szó nyelvi átvételei a közép-európai térségben

A bakancs szó a XIX–XX. század fordulóján a magyar királyi hadsereg hivatalos katonai terminológiájának részévé vált. A katonai szolgálat során más nemzetiségű katonák is átvették a kifejezést, amely így már szájhagyomány útján terjedt.

Ma pedig a szomszédos országok mindegyikében ismerik a katonai lábbelinek ezt a nevét, bár fontos megjegyezni, hogy főleg azokon a területeken használják, ahol a helyi magyarság őrzi anyanyelvében. Az idők során ez a praktikus cipőféle bekerült a civil divat világába is. Ma már a bakancs szó nemcsak katonai viseletet, hanem divatos, utcai lábbelit is jelöl, amelyet nők és férfiak egyaránt hordanak. Közhasználatú kifejezéssé vált például a kárpátaljai nem magyar ajkú lakosok körében, ahol a szónak néhány változatával is találkozhatunk a helyi magyar dialektusokban élő formáknak (bokancs, bakkancs), illetve az átvevő ukrán/ruszin nyelvjárás sajátosságainak köszönhetően. 

A szó története jól példázza, hogy sokszor egy funkcionális tárgyból divatikon válhat, amely a mi esetünkben a magyar névvel együtt hódít a környéken.

A táblázatba összegyűjtöttük a bakancs szó előfordulási alakjait különböző nyelvészeti, katonai és egyéb kiadványok, egy- és többnyelvű szótárak anyagai alapján:

Nyelv	Átvett szóalak	Jelentés
román	bocanci⁷, boconć⁸, bacâncĭu⁹, bocànci¹⁰, bòcănč¹¹	katonai, túrabakancs
moldáv (moldovai)	боканчь¹²	katonai, túrabakancs
ruszin/ukrán (Kárpátalja)	боганчі¹²'¹³ баканчи, боканчи, боганчи	katonai, túrabakancs, divatos (durva) cipő
szerb (Vajdaság)	баканц¹²	bakancs
szlovák (déli nyelvjárás)	bakandž(e), bagan¹², baganča, plur. baganče¹⁴	katonai bakancs
lengyel	bokańcie¹²	katonai bakancs
cseh	bagane¹²	katonai bakancs

Összegzés

A bakancs szó története jól szemlélteti, hogy a magyar nyelv képes nyelvi hatást gyakorolni szélesebb régiókra. A magyar katonai szervezettség és a Monarchia korabeli soknemzetiségű hadserege elősegítette a kifejezés elterjedését. A közép-európai nyelvek kölcsönhatásai bizonyítják, hogy a nyelvek nem elszigetelten fejlődnek, hanem folyamatos kapcsolatban és kölcsönhatásban vannak egymással.