„A magyar zászló szimbóluma, érzékelhető kifejezője a magyar állam eszméjének. Zászlónk sorsa azonos a magyar állam sorsával. […] Az Országzászló még ennél is többet jelent, ez nem csak szimbóluma a magyar állameszmének, hanem az új harcos eszköze és jelképe annak az elszánt, tántoríthatatlan küzdelemnek, melynek célja az, hogy Szent István birodalmának minden népe és minden talpalatnyi földje visszakerüljön, és újra egyesüljön az ezeréves magyar impérium alatt.”

(Dr. Farkas Endre, a Bácskaiak Szövetségének ügyvezető alelnöke)¹

Magyarország első világháborús vereségét követően a győztesek szándéka egyértelmű volt hazánkkal kapcsolatosan: olyan büntetéseket kiróni, amelyek – ha nem is rövidtávon – a valamikori közép-európai nagyhatalom totális megszűnését eredményezik. 

Országunk kilátástalan helyzetét nem csak a területi csonkítások és a békediktátum ránk vonatkozó kötelezettségei erősítették, hanem az 1919-es kommunista diktatúra, majd az azt követő román megszállás eredményezte gazdasági és lelki totálkár, valamint az elkövetett gyilkosságok is. Ebben a nehéz helyzetben volt szükség azokra az ötletekre és lépésekre, melyek a lelki mélyponton lévő magyar lakosságot ismét a gyógyulás és a cselevés útjára való visszatérésben segíthetik.

 A Trianon okozta fájdalom, s egyben az az ellen tenni akaró szándék indította a „megalkuvás nélküli magyart”, Urmánczy Nándor erdélyi származású országgyűlési képviselőt arra, hogy 1925-ben az Országzászló Mozgalom kezdeményezője és meghirdetője legyen. Urmánczynak elévülhetetlen érdemei voltak az 1921-ben, Budapesten a Szabadság téren felállított irredenta szobrok² megszületésében és felavatásában, leleplezésében. Az avatáson elmondott ünnepi beszédében az erdélyi politikus így fogalmazott: „Elrabolták erdőségeinket, hegyeinket, még koporsóra való deszka sem maradt elég nekünk, elrabolták minden kincsünket, országunk minden életfeltételét. Ebben a ketrecben az állam és társadalom teljes lezüllése vár reánk, ha el nem jön mielőbb az erős kéz, amely reánk kényszerítse, hogy minden munkánkat, minden megmaradt erőnket országunk mielőbbi visszaszerzésére egyesítsük.”³

Nem véletlen tehát, hogy a Védő Ligák Szövetségének utódjaként 1925-ben létrejött, az Urmánczy Nándor vezetése alatt működő Honvédelmi Párt, illetve a Magyar Szövetség szerveként a Szabadságtéri Országzászló Kitűzését Előkészítő Bizottság által felállítani kívánt úgynevezett „Ereklyés Országzászló” is a Szabadság téren kapott helyet. A tervben a következő szerepelt: „Egy olyan emlékművet létesítsenek, amely félárbocra húzott lobogó állandóan hirdeti a magyar egység és a magyar feltámadás gondolatát, de egyúttal emlékeztet az elszakított területekre és elszakított véreinkre is.”⁴ reklyeként a csonka haza minden településéről és az elszakított országrészek helységeiből egy-egy földrögöt hozattak, amelyek az emlékmű ereklyetartójában kerültek elhelyezésre. Az ereklyetartó zárófedelére a következő felirat került: „Tudd meg óh ember, hogy e helyen Nagy-Magyarország vérrel, könnyel és verejtékkel megszentelt földjén állsz.”⁵ 

Az avatásra Szent István ünnepén, 1928. augusztus 20-án került sor. A Szabadság téri Országzászló előtt virágágyat létesítettek, amelyben a történelmi és a trianoni ország földrajzi térképe és a „Nemzeti Hiszekegy” földből kinőtt virágokkal volt kirakva.⁶  zászlón az angyalokkal körülölelt alappajzsos címer, a zászlórúd tetején pedig egy esküre emelt kéz volt látható. A zászlót félárbocra eresztették vissza, s így is maradt a nemzeti lobogó.⁷  Ez fejezte ki a trianoni döntés elleni tiltakozást és a Nagy-Magyarországról való soha le nem mondást.

Két évvel a Szabadság téri emlékhely felavatását követően egy tarcali pedagógus, nevezetesen Molnár Ferenc javasolta azt, hogy Budapest mintájára más magyarországi települések is állítsanak országzászlót, amelyet minden ünnepen vonjanak fel, majd a trianoni gyász jeléül engedjék félárbócra. Így terebélyesedett országos mozgalommá az országzászló-állítás. Hogy melyek voltak az országzászlók „kötelező kellékei”? Nem hiányozhatott a Trianon előtti utolsó hivatalos középcímer, legtöbbször angyalokkal ékesítve. Az „Így volt, így lesz!” jelmondat vagy a zászlón, vagy a talapzaton kellett szerepeljen. Az árbócrúd sokszor sávosan piros-fehér-zöldre volt festve, tetejét sok helyen díszítette esküre emelt kéz, turulmadár, kettős kereszt vagy Trianon kereszt. Sok helyen díszes lépcső vezetett a talapzathoz.⁸

A két világháború közötti Magyarországon minden „magára valamit adó” település felállította saját országzászlóját, így aztán az eltelt alig másfél évtized alatt mintegy ezer helyen avattak országzászlót. A vidéki „Ereklyés Országzászlók” száma viszonylag alacsony volt a felállított országzászlók számához képest, ezen emlékművekbe a budapestiből vettek ki földet. A legtöbb forrás szerint az első vidéki országzászlót 1932. augusztus 28-án avatták Mohácson.⁹

A századik országzászlót a Trianonban kettészakított városban, Sátoraljaújhelyen avatták föl 1934. július 1-én, a Magyar Kálvária történelmi emlékmű együttes első elemeként. 1936. augusztusáig 240 országzászlót állítottak a csonka ország különböző településein, 1939 végéig, az addig felszabadult részekkel együtt 512 emlékmű mutatta Trianon igazságtalanságát. Az 1940-es évek elején, a megnagyobbított ország területén ezernél is több országzászló hirdette a Felvidék, Kárpátalja, Észak-Erdély és Székelyföld, valamint a Délvidék visszatérését, majd minden visszacsatolt település emelt országzászló emlékművet, ezzel is kifejezve Magyarországhoz tartozását.¹⁰

A második világháborút követő szovjet megszállás egyben azt is jelentette, hogy megpecsételődött az országzászlók sorsa is. Többségük már 1949-ig a „barbarizmus” áldozatául esett, a kisszámú megmaradtaknak az 1956-os forradalom megtorlásaként végbement intézkedések vetettek véget. Az országzászlók visszaállításának folyamata a rendszerváltoztatást követően felerősödött, s 1990 után több száz országzászlót állítottak vissza úgy a csonka hazában, mint a határon túli területeken. 2000-ben a nemzeti jelképek használatáról szóló kormánypárti törvényjavaslat kísérletet tett az országzászló-mozgalom felélesztésére is: a millenniumi emlékévben a magyarországi településeket országzászló állítására kötelezték volna. A végleges törvénymódosításból a javaslat kimaradt, ennek ellenére számos településen születtek új országzászlók, illetve sok helyen megtörtént a korábban lerombolt vagy átalakított országzászlók helytörténeti, értékőrző motivációjú felújítása.¹¹

A felújítás több esetben funkcióbővítéssel, illetve módosulással járt, így például a helyreállított emlékművekre a világháborúkban elesett hősök neve is felkerült. Második világháborús emléktáblával látták el a megújult balatonboglári országzászlót, amelynek érdekessége, hogy az emlékmű eredeti szerepkörét nem hangsúlyozták ki, hanem a következő semleges tartalmú felirattal látták el: „Múltért, jövőért.”¹²