A dunhuangi Ezer Buddha barlangok egyikében Stein Aurél a XX. század elején hatalmas mennyiségű irattekercset és egyéb kéziratot talált.

Ezek nagyrésze kínai buddhista emlék volt, azonban akadt köztük egy ótörök (valószínűleg ujgur) rovásírásos kis kötet is.

A türk rovásírás kialakulásának történetét nem ismerjük. Az első olyan rovásírásos feliratok, amelyeket biztosan tudunk datálni, a Második Türk Kaganátus (682–744) utolsó évtizedeiben keletkeztek. A feliratok szövegét jelesebb személyek emlékére, nagy méretű kövekre vésték.

Hasonló feliratok már az Első Türk Kaganátus (552–630) idejéből is ismertek, de azokon még csak idegen írások és idegen nyelvek szólaltak meg – a legismertebb ezek közül a buguti felirat, amelyet szogd betűkkel és nyelven, valamint bráhmi írással a steppét korábban uraló zsuanzsuanok nyelvén írták. Ez a tény több kutató szerint arra utal, hogy ekkor a türkök még nem rendelkeztek saját írással.

Nem tudjuk biztosan azt sem, hogy ezt az írást meddig használták. Az biztos, hogy a türk időszakot túlélte, hiszen a türkök után birodalmat alapító ujgurok, sőt az ujgur kaganátus (745–840) után a nagyobb és egységes birodalmat nem alkotó kirgizek is használták még. S ami még ennél is meglepőbb, az ujgurok a steppei birodalmuk összeomlása után, amikor több irányban szétvándoroltak, s egy részük Turfánban hozott létre egy virágzó államot, magával vitte a rovásírást is. Bár hamarosan áttértek a szogd írásból kialakított úgynevezett ujgur írásra, továbbra is használták a rovásírást is. Pedig nem csak környezetük, de életvitelük is alapvetően megváltozott, ebben az időben nagy részük letelepült városlakó volt.

Az emlék formátuma is meglepő, hiszen ebben az időben leginkább a tekercseket használták – újítás volt a lapok összehajtása és ragasztása, vagyis a kis könyv formátum is. A rovásírásos kötet kis méretű, egy tenyérben elfér. Papírja Kínában készült, és a kutatás már azt is kimutatta, hogy a fekete és piros színű tinta, amivel a rovásjeleket festették, Indiából származott. Nem tudjuk, hogy pontosan melyik században keletkezett, s bár kolofonjából a kínai keltezés kiderül – ez azonban évszázadot nem jelöl. A rövidke mű tartalma sem kevésbé izgalmas: a kötet egy ótörök jóskönyv. 65 rövid történetet vagy életképet tartalmaz, amelyek végén egy szentencia áll: „Úgy tudjátok, jó az” vagy „Úgy tudjátok rossz az”. Minden jóslatot kis körök halmaza vezet be, hasonló tibeti jóslásokat is találtak ugyanitt, ugyanilyen ponthalmazokkal. Úgy tűnik, hogy pálcikával jósoltak, aminek párhuzamai délen egészen Indiáig követhetők.

Ebből az időszakból néhány másik papírra, rovásírással írt töredéket is találtak, így bár ezeket pontosan datálni nem tudjuk, biztosan állítható, hogy az ujgurok új hazájukba elvitték a rovásírás ismeretét, és azzal egy ideig – párhuzamosan az úgynevezett ujgur írással – írtak is.

Az ótörök rovásírásos Irq bitig című jóskönyvet már több nyelven kiadták, magyarul eddig csak részletek olvashatók belőle, Kakuk Zsuzsa Örök kőbe vésve című kötetében. Az emlék magyar fordítása és kritikai kiadása most készül.