1620. január 8-án a pozsonyi országgyűlés Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet Magyarország királyává választotta.

Bethlen Gábor 1619. augusztus végén kapcsolódott be a Habsburg-ellenes európai háborúba, miután a cseh protestáns rendek a prágai vár ablakából kihajították a császári helytartókat (defenesztráció), s elkezdődött a harmincéves háború. A hadjárat célját Alvinczi Péter kassai kálvinista prédikátor fogalmazta meg Querela Hungariae (Magyarország panasza) című röpiratában. A kiáltvány szerint a fejedelem a katolikus főpapság esztelen hatalmának a visszaszorítása, valamint a protestánsok és a saját sérelmeinek az orvoslása miatt fogott fegyvert. A Magyar Királyság tekintélyes főurai közül többen csatlakoztak Bethlenhez. Ahogyan Esterházy Miklós korabeli feljegyzéséből tudjuk, sokakat „a kételenség vitt rá”, de olyanok is szép számmal voltak, akik önként csatlakoztak hozzá (pl. az evangélikus Thurzó-rokonság vagy a református Rákóczi és Széchy család). Az erdélyi fejedelem 1620. szeptember 20-án elfoglalta Felső-Magyarország központját, Kassát, majd Nagyszombatot, október 14-én pedig Pozsonyt, az ország akkori fővárosát. Ekkor került Bethlen kezére a pozsonyi várban őrzött Szent Korona is.

Közben a fejedelem sikertelenül próbálta ostromolni Bécs városát, de Morvaországban a Habsburgok ellen felkelő cseh és morva rendek megsegítésére küldött csapatai győzelmet arattak. A sikerek hatására a Pozsonyban ülésező magyar országgyűlés 1620. január 8-án Bethlen Gábornak felajánlotta a magyar királyi címet, ő azonban azt nem fogadta el, csak a Magyarország fejedelme címet használta. Közben szentesítette az országgyűlés törvényeit, amelyek elégtételt adtak a protestánsoknak, és kimondták a szabad vallásgyakorlást mindenki számára, valamint május végére újabb országgyűlést hirdettek.

Bethlen Gábornak választott magyar királyként ezután a magyar rendek érdekeit és a hódoltságbeliek sérelmeit is képviselnie kellett a török Portán. Közben ugyanis a törökök nemcsak a Bocskai által a Hajdúságban letelepített hajdúk palánkvárainak a lerombolását követelték, de az erdélyi Jenő és a magyarországi Vác várának az átadását is. (Bethlen isztambuli diplomatái Jenő átadását el tudták kerülni, Vácot azonban elfoglalta a budai pasa.) A helyzet paradoxona abban állt – amint J. Újváry Zsuzsanna megfogalmazta –, hogy Bethlennek mint választott magyar királynak az országot meg kellett védeni a török terjeszkedéstől, eközben azonban – tervei szerint – oszmán segítséggel akarta II. Ferdinándot megfosztani királyi trónjától.

Bethlen Gábor címzéssora abban az oklevélben, amelyben magyarországi és erdélyi nemességet adományoz Baranyay Horváth Jánosnak, 1621. december 15. (Forrás: https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu )

Miért nem koronáztatta meg magát Bethlen akkor sem, amikor magyarországi hadjáratai sikereket hoztak számára a Habsburgokkal szemben? Oborni Teréz érvelése szerint: „Döntését a realitások felismerése indokolhatta. Felmérhette, hogy az Oszmán Birodalom az ő királysága esetén az egész országot a sajátjának tekintené, amit nem kívánt hazájának.”

Bethlen Gábor végül előnyös feltételekkel tudott békét kötni a Habsburgokkal (Nikolsburgi béke, 1622). Bár választott királyi címéről lemondott, megkapta a német-római szent birodalmi hercegi címet és a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségét, és megtarthatta az általa elfoglalt hét felső-magyarországi vármegyét.