„Uraim! A haza veszélyben van”

Az első népképviseleti országgyűlésen a horvát „pártütés” és a rác lázadás hírére, 1848. július 11-én a pesti Képviselőházban Kossuth Lajos pénzügyminiszter rendkívül nagy ívű szónoklatot tartott. A magyar retorika egyik gyöngyszeme volt ez, amelyben „nagyszerű határozatra”, Magyarhon védelmére hívta fel képviselőtársait: 200 ezer újoncot és a kiállításukhoz szükséges 42 millió forint megadását kérte. 

1848-ban nemcsak a modern polgári magyar nemzet született meg, hanem a többi magyarországi nemzetiség is öntudatára ébredt, ám törekvéseiket a Habsburgok a „divide et impera” elvét követve fegyverként használták fel a magyarok elleni küzdelemben. Amíg a tótok felső-magyarországi mozgalma jelképesnek minősíthető, addig a bécsi udvar aknamunkája révén a Délvidéken élő rácok körében magyarellenessé vált a hangulat, s az önálló Szerb Vajdaság ideájával május közepén fegyverbe szólították őket. A szálakat Bécs mellett a belgrádi szerb kormány is mozgatta, amely Dél-Magyarországon és Boszniában akart felkelést kirobbantani az egységes délszláv állam létrehozásának céljából. A délvidéki „kis háború” kitörése a magyar szabadságharc nyitányának tekinthető: a június 12-i karlócai ütközettel kezdődő rác háborúskodás célja a magyarság fizikai megsemmisítése volt.

Már 1848 előtt sem volt felhőtlen a magyar–horvát viszony, törésvonalát a politikai, nemzeti és vallási kérdések jelentették. Az erősödő illírizmus eszméjével Magyarhon nem rokonszenvezett, mire a horvát liberálisok 1848 tavaszától követelték, hogy a magyar hatóságokkal horvát nyelvű legyen a hivatali érintkezés, valamint Horvátország, Szlavónia, Dalmácia, a Magyar Tengermellék, a horvát és szlavón határőrvidék egyesítése révén a Háromegy Királyság létrehozását. Bécs a magyarokat megelőzve ekkor nevezte ki báró Josip Jelačić ezredest, aki vezérőrnaggyá avanzsálva átvette a horvátországi főhadparancsnokságot is. Rászolgált e bizalomra, népét a magyarok ellen hangolta, és minden kapcsolatot megszakított Magyarországgal. V. Ferdinánd magyar nyomásra június 10-én felfüggesztette a báni tisztségből, amelyet Jelačić nem fogadott el, miközben a Batthyány-kormány felajánlotta a perszonáluniót, és idővel Horvátország Magyarországtól való teljes elszakadását. Bécs ösztönzésére Jelačić az önálló magyar pénz-, hadügy- és kereskedelemügy felszámolását követelte, és horvát vezetés alatt akarta egyesíteni a birodalom délszláv népeit. Amíg a Habsburg Birodalom külpolitikai helyzete instabil volt, Bécs korlátozta, de amint az itáliai hadszíntéren erősödött pozíciója, a felfüggesztett bán magyarellenes ténykedését nem gátolta tovább.

Július 11-én a Képviselőházban Kossuth kétórás beszédében nemcsak felvázolta az akkori helyzetet, hanem számba vette az ország lehetőségeit és a külhoni állapotokat is. „Midőn a szószékre lépek – kezdte a lázas beteg Kossuth –, hogy önöket felhívjam, mentsék meg a Hazát, e percnek irtózatos nagyszerűsége szorítva hat keblemre. Úgy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely felkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek vagy gyengék, örök halálba süllyedjenek; ha pedig van bennük életerő, örök életre éledjenek. Uraim! Így áll e percben a nemzet önök kezében. És Isten kezükbe adta a mai határozattal a nemzet életét, de kezükbe adta a nemzet halálát is. Önök határozni fognak. De éppen, mert e perc ily nagyszerű, feltettem magamban, uraim, nem folyamodni az ékesszólás fegyveréhez. Lehetetlen nem hinnem, lehetetlen nem meggyőződve lennem, hogy bármiben különbözzenek is a vélemények e házban, a haza szent szeretete, a haza becsületének, a haza önállásának, a haza szabadságának oly érzete, hogy azért utolsó csepp vérét is kész a ház feladni: ez mindnyájunkkal közös. És ahol ezen érzés közös, ott nem kell buzdítani, ott a hideg észnek kell az eszközök között választani csak. – Uraim! A haza veszélyben van.”

CaptionKossuth Lajos a Képviselőház ülésén, 1848. július 11-én. Görösy Antal festményének színes nyomata (Forrás: Babucs Zoltán gyűjteménye)

Ecsetelte az ország állapotát, és beszámolt arról, hogy a Batthyány-kormánynak sem pénze, sem hadereje nincs. A horvát kérdésről szólva kijelentette, Horvátország a bán vezetésével „nyílt pártütésben van”, s a bécsi restaurációs törekvések Magyarországot fenyegetik. Beszéde csúcspontjaként „nagyszerű határozatra” hívta fel hallgatóságát: a haza védelmére kétszázezer újoncot és a kiállításukhoz szükséges negyvenkétmillió forint megadását kérte.

A szónoklat hatása alatt álló Nyáry Pál volt az első, aki lelkesülten ugrott fel a helyéről, s kezét esküre emelve így kiáltott: „Megadjuk!” Aztán az egész Képviselőház felállt, és hangosan utána kiáltotta: „Megadjuk! Megadjuk!” A megindultságtól Kossuthnak könnybe lábadt a szeme és reszkető hangon így zárta szónoklatát: „ne vegyék e kérést a minisztérium részéről olyannak, mintha maga iránt bizalmat kívánna szavaztatni; nem! A hazának megmentését akarta megszavaztatni – meg akartam kérni önöket, uraim, hogy ha van valahol a hazában egy sajgó kebel, mely orvoslásra, ha van egy kívánság, mely kielégítésre vár: szenvedjen még egy kissé e sajgó kebel, s várjon még egy kissé e kívánság – ne függesszük fel ezektől azt, hogy megmentsük a hazát. Ezt akartam kérni, de önök felállottak; s én leborulok e nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiúságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!”

Babucs Zoltán, Magyarságkutató Intézet
a Történeti Kutatóközpont ügyvivő szakértője
 
 
 
1 Kossuth Lajos: Írások és beszédek 1848–1849-ből. Válogatta, sajtó alá rendezte, az összekötő szövegeket,
jegyzeteket és a névmagyarázatokat írta Katona Tamás. Európa Könyvkiadó, Budapest. 1987. (A továbbiakban:
Kossuth 1987) 88–89.
2 Kossuth 1987, 111.