104 évvel ezelőtt, 1920. január 16-án, délután három órakor hangzott el a francia külügyminisztérium épületében Apponyi Albertnek, a magyar békedelegáció vezetőjének híres beszéde, amelyben – többek között – igazságos békét és az új országhatárok népszavazás alapján történő meghúzását követelte. A Magyarságkutató Intézet kiemelt kérdésként kezeli az események közzétételét, hiszen a nyugati világ politikusai közül többen először ekkor szembesültek azzal a ténnyel, milyen súlyos igazságtalanságot kívánnak elkövetni a magyar nemzettel. 

Pichon külügyminiszter szobájában a győztesek részéről öt személy volt jelen: Georges Clemenceau (francia miniszterelnök), Lloyed George (brit miniszterelnök), Francesco Nitti (olasz miniszterelnök), Wallace (az Egyesült Államok párizsi nagykövete) és Matsui (Japán párizsi nagykövete).

De mi is történt valójában ekkor ebben a téglalap alakú nagy teremben, amelynek falait sötét lambéria borította, IV. Henrik életéből vett jeleneteket ábrázoló festményekkel? Milyen körülmények között hangzott el Apponyi szónoklata?

Az ülés kezdetén Clemenceau minden hivatalos bevezetés nélkül egyszerűen felkérte a magyar delegáció vezetőjét előadásának megtartására, s közölte, hogy ülve is beszélhet. Ez utóbbi felajánlást Apponyi Albert elutasította. Beszédét francia nyelven kezdte, tíz perc után az elmondottakat angolul is elismételte, majd ismét francia nyelvre váltott. A franciát újból angol nyelv követte, s végül négy-öt részletben hangzott el a teljes beszéd hol franciául, hol angolul. A beszédet – amelyet egy Lloyd George-hoz köthető közjáték tarkított – egy rövid olasz nyelvű érvelés zárta, melynek gondolatmenetét speciálisan az olaszokra „szabta” a magyar delegáció vezetője.

Bryan Cartledge brit történész a Trianon egy angol szemével című könyvének 126–127. oldalán a következőképpen ír Apponyi beszédéről: „Folyékony franciasággal beszélt, jegyzeteit használva. Tíz perccel később Clemenceau félbeszakította azzal, hogy a beszédet angolra is le kell fordítani. Apponyi, hogy ne zökkenjen ki a lendületből felajánlotta, hogy ő maga fordít, és meg is tette. Attól kezdve beszéde minden szakaszát előbb franciául, majd angolul mondta el, és a végén kitűnő olaszsággal összefoglalta az egészet, nyilvánvalóan Nitti iránti udvariasságból.”

A beszéd több elemre építő érvrendszert tartalmazott a történelmi Magyarország egységességének védelme érdekében. Etnikai elvekre, stratégiai és biztonságpolitikai, történelmi, civilizációs és földrajzi-gazdasági érvekre támaszkodott.

Apponyi beszédének azon pontján, amikor a történelmi Magyarország egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységéről beszélt – felhívva a figyelmet arra, hogy Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra, amelyet az új államok nem fognak tudni elősegíteni –, Lloyd George brit miniszterelnök, miután egy papírcédulán engedélyt kért Clemenceau-tól, szót kért. Arra kereste a választ, hogy a kijelölt határok életbe lépését követően hány magyar kerül idegen állam fennhatósága alá. Leginkább az foglalkoztatta, hogy a magyar ajkúak a határ mentén, vagy az új határoktól távolabbi területeken élnek-e egy tömböt alkotva. Apponyi, arra hivatkozva, hogy rosszul hall, székével együtt a brit asztalához ment, kiterítette térképét, amelyen a magyar lakosságot vörös szín jelölte, s amely közölte a népsűrűséget is. Az érdeklődő ekkor megbizonyosodhatott arról, hogy nem csupán távoli nyelvszigetecskék kerülnek idegen uralom alá, hanem határ menti és annál távolabbi, szemmel is jól látható, jelentős kiterjedésű magyarok lakta régiók! A térkép az asztalhoz vonzotta Lord Curzon angol külügyminisztert és Nitti olasz miniszterelnököt is. Hogy Lloyd George-ot mi sarkallta arra, hogy a kérdését föltegye, nehéz eldönteni. Lehet, hogy a tájékozatlansága, de nem kizárt a magyar ügy iránti segítőkészsége sem.

A brit miniszterelnöki intermezzót Apponyi olasz nyelven elmondott mondatai követték. Kitért arra, hogy a nagy háborúban szembekerült ugyan a magyar az olasszal, de egyik félnek sem szabad felednie, hányszor adták vérüket együtt a szabadságukért harcolva. Clemenceau 16 óra 10 perckor berekesztette az ülést.

A kérdés az: volt-e bármilyen hatása, eredménye Apponyi Albert párizsi beszédének.

A gróf visszaemlékezésében arról írt, hogy a beszéd elején a Clemenceau arcán lévő „gúnyos vonást” fokozatosan felváltotta a „jóakaratúnak mondható kifejezés”. Lloyd George emlékiratában azt ecsetelte, hogy a magyar békedelegáció vezetőjétől hiba volt az egész közép-európai határrendezésének igazságosságát megkérdőjelezni, helyette a határ menti magyar területekre kellett volna igényt tartania. Francesco Nitti azt állította emlékirataiban, hogy őt meggyőzték Apponyi Albert érvei. Középtávú eredménynek az tekinthető, hogy 1920 februárjában és márciusában – brit kezdeményezésre és olasz támogatással － felvetődött a magyar határok újratárgyalásának ügye. Hosszú távú hatásnak tekinthető, hogy Apponyi beszéde a magyar revíziós gondolat alapvetésévé lett.

Felhasznált irodalom: Gulyás László (szerk.): Apponyi beszédétől a határmegállapító bizottságok munkájának befejezéséig. Egyesület Közép-Európa Kutatására, Szeged, 2021.