„Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal üresebb legyen a múlt, a jelen, s kétségesebb a jövő.”

Ebben az egy mondatban összegezte a történészek hitvallását és saját gazdag életútját Ipolyi Arnold (1823. október 18. – 1886. december 2.) püspök, folklorista, a hazai művészettörténet megteremtője, a Magyar Történelmi Társulat egyik alapítója, az MTA tagja.

Ipolykeszin látta meg a napvilágot Stummer Ferenc főszolgabíró és Szmrecsányi Arzénia gyermekeként. A történelem iránti érdeklődése, hazaszeretete a családban alakult ki kisgyermekként, s ez a selmeci líceumban és a korponai algimnáziumban csak tovább erősödött. Tizenhárom éves volt, amikor fölvették az esztergomi papnövendékek sorába.

Teológiai tanulmányait Nagyszombaton és Bécsben folytatta, de elmélyült a külföldi nyelvekben, a szépirodalomban, a középkori paleográfiában, a diplomatikában és az archeológiában is. 

Tudományos munkásságának kezdete a magyar ősvallás tanulmányozásához kötődött. Megszerzett ismereteinek összegzéseként kezdte el 1850-ben összeállítani a magyar összehasonlító mitológiakutatás alapjait jelentő Magyar Mythologia című könyvét, amely négy évvel később meg is jelent, s máig alapműnek számít. Eközben megbízták a Pozsony vidéki műemlékeinek felkutatásával is. Dokumentációjában ismét sikerült újszerűt alkotni, hiszen a műemlékekről nemcsak leírást, de rajzokat is készített. Szenzációszámba menő felfedezését Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre történészekkel együtt tette Konstantinápolyban, amikor megtalálták a Corvina-könyvtár maradványait.

Tudományos munkájának ekkor már nemzetközi híre volt. Tagja lett a dániai északi archeológiai intézetnek, a morva-sziléziai császári és királyi társulat történeti osztályának, a tartományi rendek levéltári intézetének, a germán nemzeti múzeum választmányának és az osztrák birodalmi geológiai intézetnek. A kiegyezés évében Horváth Mihály, Toldy Ferenc, gróf Mikó Imre, Thaly Kálmán, Nagy Iván és Pesty Frigyes történészekkel együtt alapítója volt a Magyar Történelmi Társulatnak, melynek alelnöke is lett.

Elveit így foglalta össze: „Nekünk nemcsak művészet, de nemzeti művészet és magyar művészet kell; nem csak át kell vennünk más nemzetek művészetét, de kifejteni, úgyszólván megteremteni kell a magunkét. Az első is szép, de az utóbbi dicső. Amaz érdem, ez kötelesség. Csak kis nép utánoz és vesz át mindig. Aki erős, szelleme van és nemes ambíciói, az maga alkot saját szívéből, életéből, társadalmából és története mezejéről... Nekünk első, hogy magyar iskolánk fejlődjék, mely tétel nem mond ellent annak, hogy művészetünk azért az európai művészet magaslatának színvonalára emelkedjék, sőt föltétele annak.”

Ipolyi nemcsak a múlt szóbeli hagyományait és emlékeit, de tárgyait is gyűjtötte. Ma már kevésbé ismert, hogy az első hazai hímzésgyűjteményt neki köszönhetjük, de ugyanilyen érdeklődéssel fordult a műkincsek és a festmények felé, gyűjtését az országos képtárnak ajánlotta föl. Elsőként fedezte fel Munkácsy művészetének értékeit, s a festő is elismeréssel nyilatkozott Ipolyi munkásságáról. „Nem mulaszthatom el először is kifejezni, miképp örömmel és érdekkel olvastam e napokban Excellentiád utolsó elnöki megnyitó beszédét, melyben oly behatóan, oly igazi értelemmel és annyi igazsággal ecseteli művészeti állapotainkat.”

A főpapot a magyar képzőművészeti társaság is tagjainak sorába választotta, 1880-tól 1885-ig az elnöki tisztségét is viselte. Papi jelmondat választása kifejezte történészi hitvallását: „Deus et Patria” – amellyel a keresztény és nemzeti kultúra felemelését fogalmazta meg. Idős korában, betegen is hű maradt nemzete és kultúrája szeretetéhez, végrendeletében összes vagyonát egyházi és kulturális célokra hagyta.