Magyarországon a kiállításrendezések jelentősége megnőtt az 1880-as évektől kezdődően azért, hogy a polgárosodással járó kulturális változást, eredményeket, valamint az azokban rejlő lehetőségeket bemutassák a nagyközönségnek. Ebbe a sorba tartozott az 1886. augusztus 15-én megnyitott Történelmi Kiállítás is.

A rendezvény ötletét Thaly Kálmán vetette fel a Magyar Történelmi Társulat 1883. április 5-i választmányi ülésén azért, hogy méltóképpen emlékezhessenek meg Buda töröktől való visszavételének közelgő kétszázadik évfordulójáról. A javaslatot az ülésen lelkesen elfogadták, és azt később a főváros közgyűlése is hazafiúi elköteleződéssel támogatta.¹ A kiállítás összeállításával Majláth Béla történészt bízták meg, aki nemcsak a tárgyakat válogatta össze, hanem egyúttal közreadta a kiállítás csaknem ötszáz oldalas kalauzát² és Budapest történetének bibilográfiáját.³ 

Az ünnepélyes megnyitót 1886. augusztus 15-én tartották az előző évi Országos Kiállítás területén a Városligetben. A pavilonok ismét feldíszítve fogadták a meghívott rangos előkelőségeket és a látogatókat. 

A díszvendégeket először Gerlóczy Károly alpolgármester üdvözölte, aki elmondta, hogy a kiállításnak három szempontnak kellett megfelelnie: egyrészt szemléltetnie kellett az egykor harcolókat arcképek és emléktárgyak segítségével; másrészt tudományos és kultúrtörténeti igénnyel be kellett mutatnia a fennmaradt történeti forrásokat és ábrázolásokat, amelyek dokumentálták az események befolyását a korabeli családi és népéletre; harmadrészt „a vagyont és életet feláldozó hazaszeretetet, a közjóért való lelkesedést” kellett tükröznie mint az utókornak szóló buzdító tanulságot azért, hogy a jövőbeli megmaradás belső motivációja továbbra is biztosított legyen, hiszen „Magyarország 1000 éves fennállása ez ősi erényeken nyugszik”.⁴

A beszéd végeztével átnyújtották a rózsaszín selyembe kötött kiállítási kalauzt a miniszterelnök Tisza Kálmánnak. Ezek után Ráth Károly főpolgármester felkérte Tisza Kálmánt a kiállítás megnyitására. A kormányfő szónoklata elején utalt a történeti esemény valamikori hatására, az azt követő ellenséges érzelmekre, melyek már kihunytak, majd hangsúlyozta a rendezvény üzenetértékét. „Az ünnepélyek, melyek Budavár viszszavételének két százados évfordulója alkalmából a főváros által rendeztetnek s melyeknek bevezetéséül szolgál a mai nap, bizonynyal ezen elismerés és hálának is adnak kifejezést és midőn ama történelmi esemény emlékét felidézik, egyuttal felébresztik azon tudatot mindenkiben, minő diadalokat képes a leghatalmasabb ellenséggel szemben is kivivni a hadseregnek a nemzeti lelkesedés által támogatott vitézsége.”⁵ Végül kifejezte abbéli meggyőződését, hogy korának nemzedéke elszántsággal küzdene a trónért és a hazáért. Az éljenzések után a meghívottak megtekintették a tárlatot, s távozásukat követően beengedték a közönséget.

A kétévszázados évfordulóra felállított kiállítás népszerűsítéséhez, többek között, a Vasárnapi Ujság is csatlakozott. A képes közléseket tartalmazó hetilap különböző történeti értekezésekkel és összefoglalásokkal tartotta fenn érdeklődést. Így kapott helyet Göőz József tollából Buda visszafoglalásának menetét áttekintő írás.⁶ Az elhúzódó küzdelmet jelezte az, hogy még 1686. augusztus 20-án, Szent István napján „kora reggel 2000 válogatott janicsár lóháton a Zugligetben s a Szent-Pál völgyén és a sánczokon sebes vágtatva keresztül tört”⁷ be sikeresen a várba. A mindent eldöntő végső ostrom szeptember 2-án zajlott le. „Buda szerencsés visszafoglalásáért a [keresztény] sereg szept. 3-án Mátyás templomában mutatta be hálaimáját az egek urának. Később Bécsben a császár ugyanebből a czélból nagy ünnepélyt s hála isteni tiszteletet rendezett, melyen egész családjával jelen volt, s a nagyszerü esemény emlékére külön pénzt is veretett.”⁸ 

A visszafoglalás napját még fényesebb keretek között ünnepelték meg. 1886. szeptember 1-én a Vígadó dísztermében a Főváros Törvényhatósága és a Magyar Történelmi Társulat díszülést tartott, s amelyen Ferenc József is megjelent. Másnap, szeptember 2-án pedig emléktáblát lepleztek le a Mária Magdolna-templom oldalfalán. Később, szeptember 5-én „Él magyar, áll Buda még!” jelmondattal népünnepélyt rendeztek a Városmajorban.⁹ A kiállítás november 1-vel fejeződött be, és a záró értékelés szerint csaknem 46 000 ember keresett fel, a 8000 forintot meghaladó bevétel visszaigazolta a főváros várakozásait, a teljes kiállítási kalauzból 1827, a három kiadást is megért kisebb kalauzból 10 000 darab kelt el. ¹⁰ 

A kiállítás szép kezdeményezése volt a vészterhes történelmi időszakokon való felülemelkedésnek, a múltból levonható előremutató következtetések megfogalmazásának és a közös történeti tudat ébrentartásának, s nem utolsó sorban a történelem modern tudományos és kulturális szempontú rendszerező feltárásának.