Márai Sándor (1900–1989) többek között a Kassai polgárok emlékezetes drámájában állított örök emléket hajdan virágzó szülővárosának. 

1311-et írunk. Omodé nádor hajdúi gyilkolnak és rabolnak Kassa kapuinál. Széthullni látszik egy közösség, a kassai polgárok erős és szabad közössége. A város 1311-ben csaknem porig ég az igazságáért vívott küzdelemben, ám a falai közé bosszúra igyekvő nádor fiaival együtt odavész. Márai Sándor, irodalmunk legkassaibb kassaija, történeti drámájában a dóm kőfaragó művészének, János mesternek kezébe adja a megoldást hozó gyilkot. A Szent Erzsébet mosolyát s rózsáit formáló véső az igazság szent fegyverévé lényegül.

1311-ben Kassa majdnem mindent elveszített: özvegyek, árvák, üszkös falak emlékeztettek a csatára. De Károly Róbert, a fiatal Anjou király értette az idők szavát. Büntetlenséget, megerősített királyi jogokat adott a városnak. Nyolcszáz évvel ezelőtt új élet született a hamuból, új templomkő a leomlott régi világból. Amit János mester nem formázhatott többé Szent Erzsébet ölébe, megtette más mester. Szent Erzsébet pedig ma is ott vigyáz minket a kassai dóm északi kettőskapujának középső oszlopfőjén. Annak a Kassának az ikonikus épületén, mely Trianon utáni nyelvi fogyatkozásaink legkeservesebb példái közé tartozik. Az évszázadokon át többnyelvű, szabad királyi városban békésen élt együtt magyar, szász (később németek innen is-onnan is) és szlovák. Virágzott a kézművesség, a kereskedelem. Fényes Elek 1851-es Geographiai szótárában 13034 lakosról tudósít, kik közül akkor „4738 tót, 2904 magyar, 2592 német ajkú, 729 izraelita”. A dualizmus korában Kassa lakossága erőteljes gyarapodásnak indul, a jelentős bevándorlás mellett magas volt a születési arányszám is. A Borovszky abaúj-tornai kötete 1891-ből már 28884 lakost említ. Ekkorra a magyarság többségbe került, részaránya pedig éppen 50 százalék volt. Ugyanekkor az összes kassai lakos 71 százaléka magyarul is tudott. A magyarság lélekszáma az 1910-es évek elejére érte el csúcsát, 1910-ben a város háromnegyede magyar anyanyelvű volt.

Trianonnal fordult az irány, ám még Felvidék déli sávjának visszatérése után is többségben éltek itt a magyarok. A világháború után 60 ezer körüli volt a város lakossága, de a magyarok tömeges kitelepítése miatt arányuk meredeken csökkenni kezdett. (A németek szinte nyomtalan tűntek el a hajdani virágzó polgárváros falai közül.) A szocialista gigantománia betelepítései ipari kolóniává hizlalták a várost, ma Kassa lakossága 241 ezer, a magyarok aránya alig 2,7 százalék. A magyarság számaránya az 1860-as évekbeli szintre esett vissza, csakhogy az őslakosság mellé 40 év alatt 180 ezer ipari bevándorló érkezett, akiknek elenyésző töredéke volt magyar ajkú. A panelerdők sokaságának lelkülete immár idegen Kassa történeti múltjától, talán Szent Erzsébet alakja előtt sem igen állnak meg. Kassa nyilvános terein ma legkönnyebben úgy hallani önfeledt magyar szót, ha „ideáti” iskoláscsoport jár Márai nyomainál.

Mi pedig elgondolkodhatunk, mi mindent tehetünk, hogy még 125 év múlva is legyenek igazi kassai polgárok. Márai polgárai.