„Tizenkét év óta a néprajznak úgyszólván ágense vagyok. Agitáltam, adminisztráltam, serkentettem és szerkesztettem. Fáradságom nem volt egészen eredménytelen”. 

Így vallott magáról Herrmann Antal néprajzkutató 1898. január 31-én tartott előadásában, miután egyetemi magántanárrá nevezték ki. Munkásságát tekintve változásokat előidéző személy volt, aki új körülményeket teremtett a néprajztudományban. Élete során számos néprajzi témájú folyóiratot szerkesztett, a XIX. század végétől részt vett a Magyarországi Néprajzi Társaság megszervezésében, az Erdélyi Kárpát Egyesület alapító tagja volt, jelentős szerepe volt az erdélyi néprajzi múzeum és több vidéki néprajzi múzeum megalapításában, a kolozsvári egyetemen Hermann Antal volt a magyarországi néprajztudomány első egyetemi magántanára, és végeredményben elmondható, hogy azok közé tartozik, akik megteremtették a korszerű néprajzkutatás feltételeit Magyarországon. A tudós eseménydús pályát hagyott maga után.

Herrmann Antal fényképe (a kép forrása: https://blog.ek.szte.hu)

1851. július 30-án született Brassóban. Herrmann Antal a főként románok által lakott Bolgárszeg nevű városrészben nőtt föl, és a helyi római katolikus algimnáziumba járt. A magyar nemzetiségű tanárai mellett német és román nyelvű pedagógusai is voltak. Ez a változatos nyelvi környezet minden bizonnyal hozzásegítette, hogy több nyelven is beszélt: a magyar és a német mellett románul, horvátul, franciául, olaszul, spanyolul, latinul és cigányul. A Kolozsvári Tudományegyetemen magyar és német szakon tanult, doktori oklevelet a Budapesti Egyetemen szerzett. Az egyetemi évek után szülővárosában tanított, majd 1873-ban a Bánságba ment gimnáziumi tanárnak, kezdetben apja szülővárosában, Pancsován, majd Fehértemplom gimnáziumában tanított. Tanári tevékenysége mellett a Pesti Naplónak küldött írásaiban a helyi népszokásokról is beszámolt. Tíz év múlva a budapesti tanárképző (Paedagogium) tanára lett. 1893-ban először az Erdély című folyóiratban, majd önálló kiadványban is közzétette a hegyek kultuszához, vallásos tiszteletéhez, mitikus felfogásához kapcsolódó kutatásait (A hegyek kultusza Erdély népeinél, Közművelődés Részvénytársaság Könyvnyomdája, Kolozsvár). Munkája a szászoktól, cigányoktól, erdélyi magyaroktól, ruménektől és örményektől gyűjtött mondákat, babonákat, népdalokat mutat be, továbbá a népi hiedelmekre, néphagyományokra vonatkozó adatokat.     

Az erdélyi letelepült és sátoros cigányság népköltészetének, szólásainak és hiedelemvilágának vizsgálatát Meltzl Hugó (a kolozsvári egyetem összehasonlító irodalomtörténet és nyelvészet professzora) biztatására kezdte el 1886-ban, és a kutatási eredményeit az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn című folyóiratában tette közzé. A folyóiratot Wlislocki Henrik és Katona Lajos közreműködésével indította el 1887 nyarán és 1907-ig működött. Jóllehet a folyóirat a magyarországi néprajzkutatás nemzetközi megismertetését tűzte ki célul, de a cigányok közt végzett kutatási eredmények közlése révén a londoni székhelyű Gypsy Lore Society (a cigánykutatók nemzetközi társasága) lapja lett. (A III. kötettől már Zugleich Organ für Allgemeine Zigeunerkunde alcímmel jelent meg, tehát már a cím is utal a cigányságra vonatkozó tematikára.) Néprajzkutatói tevékenysége elismeréseként az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című, 21 kötetes sorozat (1887–1901) néprajzi szerkesztőjének választották. A kiadvány az Osztrák–Magyar Monarchia tájait és népeit kívánta bemutatni, Herrmanntól két írás jelent meg a Magyarországot ismertető VII. és XIII. kötetben. A Pancsova és környéke című fejezetben bemutatja a város történelmét, lakóinak nemzetiségét, vallási hovatartozását. Pancsova környéke kapcsán szót ejt az 1883-ban az Al-Dunához telepített bukovinai székelyekről is (VII. kötet). A hienczek című fejezet a Vas és Sopron megyében élő német lakosságról szól, akik nagy részét hienczeknek, vagy heanczoknak nevezik. Herrmann ír például a népcsoport nyelvjárásáról, ruházatáról, házairól és népszokásairól (XIII. kötet).    

A Magyarországi Néprajzi Társaság létrehozására is Herrmann Antal szervező munkája révén kerülhetett sor az 1880-as évek végén. A társaság alapításának az volt a célja, hogy összefogják az addig szétszórtan tevékenykedő néprajzi gyűjtőket, kutatókat, továbbá szervezzék meg és irányítsák a tevékenységüket. Herrmann a Magyarországi Néprajzi Társaság első közgyűlésén fölveti a magyarországi néprajzi múzeum megalapításának kérdését, például sürgeti a néprajzi tárgyak gyűjtését és egy alkalmas épület megszerzését. Fontosnak tartotta, hogy fölkeltsék a jövő nemzedéket nevelő pedagógusok érdeklődését a néprajz iránt, ezért a társaság tagjai között tanítók, középiskolai és egyetemi tanárok is helyet kaptak. 1890-ben a társaság önálló folyóiratot is megjelentetett, az Ethnographia feladata a néprajztudomány népszerűsítése volt, továbbá a kutatók rendszeres tájékoztatása a hazai és külföldi munkákról. A folyóirat napjainkban is a néprajztudomány jelentős fóruma.

Herrmann Antal érdeme az is, hogy a XIX. század végén Kalotaszegre irányította a figyelmet. A Kalotaszeg nevű kistájhoz több település is tartozik, melyek Herrmann szervező munkája révén általánosan ismertek lettek. 1890-ben Herrmann 20 évre kibérelte a Kalotaszeghez tartozó Jegenye-fürdőt, ahol közkedvelt üdülőhelyet hozott létre. Gyógyvizét kolozsvári és fővárosi tudósok, néprajzkutatók, írók, művészek látogatták. Itt üdült a Magyarországi Néprajzi Társaság vezetőségéből például Vikár Béla, Kunos Ignác, Jankó János vagy Munkácsi Bernát, és a pihenés mellett a tudósok megismerték Kalotaszeg néprajzi jellemzőit. Így jött létre például Jankó János néprajzi monográfiája, a Kalotaszeg magyar népe, melyet 1892-ben adtak ki. Kalotaszeg a XX. század során sem vesztette el a népszerűségét, nyelve és kultúrája a kolozsvári tudósok és egyetemi hallgatók fontos kutatási témája maradt a század második felében is. Herrmann Antal Kalotaszegre és a néprajzi kutatásokra az általa 1890-ben alapított Kalotaszeg című hetilapban is felhívta a figyelmet. A lapot Gyarmathy Zsigáné Hóry Etelkával, a népi hagyományok gyűjtőjével közösen szerkesztették. A hetilapban népszokásokat ismertettek, népnyelvi feljegyzéseket és népköltési munkákat jelentettek meg. Herrmann a lap kiadásához nyomdát létesített Bánffyhunyadon.

Az 1897/98. évi tanév második felében a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen Herrmann Antal lett a magyarországi néprajztudomány első egyetemi magántanára. Egyetemi előadásain a néprajztudomány általános kérdéseivel és Erdély néprajzával is foglalkozott. Ez utóbbi kurzusán külön-külön is vizsgálta az együtt élő magyar, román, szász, örmény és cigány népcsoportok életét. Egyetemi óráihoz múzeumi foglalkozások is tartoztak, Herrmann az 1902-ben alapított kolozsvári néprajzi múzeumban tartotta a néprajzi muzeológiai órákat az egyetemi hallgatóinak. Tanítványai között ott találjuk a későbbi nagy tudósokat, mint például Györffy István néprajzkutatót (az ő nevéhez fűződik a Budapesti Egyetem néprajzi tanszékének megszervezése, 1934-től kezdődően), vagy Csűry Bálint nyelvészt, akire Herrmann néprajzi előadásai nagy hatást gyakoroltak. (Csűry iskolateremtő nyelvész volt, tevékenysége során a nyelvjárási gyűjtéseket néprajzi kutatásokkal is kiegészítette, 1938-tól a Magyar Népnyelvkutató Intézet igazgatója volt Debrecenben). 1921-ben a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Szegedre került, Herrmann Antal itt folytatta oktató munkáját.

Herrmann múzeumszervezési tevékenysége is említésre méltó. Herrmann már 1898-ban az Erdély című folyóiratban szorgalmazta a múzeum alapítását, amely az Erdélyben együtt élő népek közt létrejött kölcsönhatások és az etnikai sajátosságok bemutatására törekszik. Az Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeuma Kolozsváron, Mátyás király szülőházában nyílt meg 1902-ben. A múzeum alapkiállítását a ház öt helyiségében helyezték el, a kiállítás témái többek között a fonó-szövő eszközök, a szőttesek-varrottasok, a bútorok, az edények és a népviselet volt, de alakult egy külön részleg a román egyházi művészet bemutatására is. A múzeumot 1898 és 1919 között Herrmann igazgatta. Herrmann szorgalmazta az erdélyi vidéki múzeumok alapítását is, így jött létre például Hétfaluban egy csángó múzeum, Szamosújváron pedig egy örmény múzeum. 

Herrmann Antal 1926. április 15-én hunyt el. Kéziratos hagyatéka a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának Különgyűjteményébe került, a gyűjtemény egy részének feldolgozása még a kutatókra vár.