A diplomáciában elengedhetetlen a személyes összeköttetés az egyeztetések kezdeményezéséhez, sikerességéhez. A dualizmus idején pedig különösen élénk volt a francia–magyar kapcsolat, amelynek egyik meghatározó alakja volt Türr István. A „rettenthetetlen magyarként” is emlegetett kalandos életű tábornok 1825. augusztus 11-én született Baján Thier Jakab vaskereskedő családjában. 

Már iskolás évei alatt kiderült, hogy nehezen tűri a korlátokat, érdeklődése időről időre változott aszerint, hogy mi jelenthetett számára újabb kihívást-izgalmat; az eseménydúsabbá váló történelmi korszak pedig kedvezett nyughatatlan személyiségének. A katonai pálya ígérte számára azt a mozgalmas életet, amely megfelelhetett természetének. Számítása bevált, mint azt a később befutott életpályája is tanúsította. Az eszmék iránt fogékony Türr Istvánt könnyen magával ragadta az 1848-as forradalom szele, amelynek letörése után a nyugati magyar emigráció oszlopos tagjává vált, és főleg Garibaldi oldalán részt vett különböző szabadságharcos akciókban. 

A tábornok életútját a szerencsés fordulatok egyengették, hiszen nőül vehette III. Napóleon francia császár unokahúgát, Wyse-Bonaparte Adélt. A kiegyezés után amnesztiát kapott és hazatérhetett, hogy az íróasztal mellől „galambszívű oroszlánként” harcoljon a békéért, valamint elősegíthesse az ipar fellendülését a csatornázási beruházások támogatásával. 

Türr István a magyar közélet ismert és népszerű alakja volt a XIX. század második felében. Meseszerűen legendás pályafutását azonban egy kiterjedt hálózat is megalapozta, mert még száműzetése során csatlakozott a szabadkőműves mozgalomhoz, és később maga is páholyt alapított itthon. Az egykori szabadságharcos hadfi szabadkőműves elkötelezettsége ugyancsak köztudott tény volt, hiszen számos korabeli, a szabadkőművességről szóló újsághírben, tudósításban jelent meg a neve. 

A rövid pályakép már rég feltárt tények vázlatos összefoglalása. A hozzáköthető további részletek azonban csak valószínűsíthetőek. Mint például az a momentum, hogy amikor 1879. március 12-e után először megérkezett Párizsba a szegedi árvíz híre, figyelemre sem méltatták a francia lapok szerkesztőségei a kint élő magyar tudósítók gyűjtésre hívó segélykérését, de március 15-én hirtelen segítőkészekké váltak, és eredményes jótékonysági akciót indítottak. A változásban szerepe lehetett Türr Istvánnak is.

A francia segély megszervezése olyan hatékony és sikeres volt, hogy egy francia hadihajó tragikus elsüllyedése okán Magyarországon viszonossági jótékonysági rendezvényt – a hajó neve után „Arrogante-ünnepélyt” – szerveztek augusztus 20-ára, Szent István napjára a Margitszigeten. Az eseményre francia díszvendégek érkeztek, akiket bemutattak a magyar kiválóságoknak, körbevezették őket a főváros nevezetes helyszínein, majd ellátogattak az újjáépülő Szegedre is. A vendéglátás történetét Lelkes István megírta és közreadta A magyar–francia barátság aranykora című könyvében 1932-ben. Az azonban még Lelkes figyelmét elkerülte, hogy az esemény értelmi szerzője és koordinátora Türr István volt - holott ez egyértelműen tükröződött az egykorú sajtóban -, és megmaradt annál a következtetésnél, miszerint az esemény néhány jó szándékú és elszánt, karitatív szellemű értelmiséginek köszönhetően jött létre. Sőt arra is utaltak a híradások, hogy az egész ünnepség Ferenc József tudtával és jóváhagyásával valósulhatott meg. 

Türr István sokat tett azért, hogy 1879. augusztus végén az a jóleső elégedettség tölthette el a fővárosiakat, hogy a magyar segítőkészség és vendéglátás méltó volt a franciák nagyvonalúságához, valamint a jövő további együttműködési lehetőséget tartogat a két, egymással rokonszenvező nemzet számára a kölcsönös jó viszony alapján.