A húsvét másodnapjától fehérvasárnapig tartó időszak hagyományos neve a fehérhét A görögkatolikus testvéreink pedig fényes hétnek nevezik, – népiesen pedig komázó vagy mátkázó hétként is emlegetik. Némely vidéken szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment fiatalasszonyok fehérvasárnapon menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.

Sokhelyütt ezen a vasárnapon tartották a gyermekek elsőáldozását, ahol a leánykák „kismënyasszonynak” a fiúk pedig „kisvőlegénynek” öltöznek.

A fehérvasárnap szakrális tartalmához tartozik a halottakról való megemlékezés, a "halottak húsvétja". Hazánk görög rítust követő magyar, román, szerb és ruszin közösségeiben ezen a napon egy-egy edényben kalácsot, vízben főtt búzát, aszaltszilvát és diót szoktak vinni a templomba, ahol a pap azt megszenteli. Másutt a pap megy ki a temetőbe s a szentelés szertartására is ott kerül sor. Öreg kétegyházi románoktól hallottam, hogy ilyenkor különösen a tisztító tűzben szenvedőknek van szükségük a megvendégelésre, mert ők az ételáldozat és az imádság hatására megszabadulhatnak az ideig tartó szenvedéseiktől. Mivel a halottak húsvétjához minden esztendőben új edényekre van szükség, számos fazekasközpontunkban nagy számban készült az úgynevezett „pománás” edények jól elkülöníthető csoportja.

A nap szokásvilága a középkori liturgikus hagyományainkban gyökerezik. Az erre napra jellemző mátkaválasztás a Dunántúl nyugati részén és a moldvai csángók körében élt a legtovább. Saját klézsei gyűjtésemből is tudom, hogy ezen a napon két leány „összeállt” mátkát váltani. Választanak egy keresztanyát, aki a két cinkának összefogja a kezét ezekkel a szavakkal: „Legyünk ezen a világon mátkások s e másvilágan legyünk testvérek!” A keresztanya kezével elvágta az összefogott kezeiket, s mondotta: „Szerencsés órában legyen s az -Isten adjon szerencsét!”

A tojásváltásra leginkább a reggeli mise után került sor. Általában írott tojást volt szokás cserélni. A tojás írása Moldvában a mai napig élő szokás. Bár nem mindenki tud szép tojást írni, így azok, akik híres tojásíró hírében állnak sok tojást készítenek a falu többi családja számára is, valamilyen fizetség ellenében. A mátkaváltás kisebb, serdülő lányok szokása volt. Életre szóló kapcsolatot jelentett a tojásváltás révén kötött barátság. A moldvai magyarok jeles kutatója Halász Péter szerint a nagylánnyá válás folyamatát segítő kapcsolat volt ez, aminek során a serdülő lány megkaphatott minden szükséges tudnivalót a nagylánysághoz, férjhez menéshez és asszonysághoz az idősebb mátkájától, hiszen a csángók hagyományos családi életében a leány is anyja között nem volt ilyen viszony. A kapcsolat bizalmas voltára vonatkozó adatot találunk a sárig hasú kígyó néven ismert balladáinkban, most egy Kallós Zoltán által a moldvai Gajdáron lejegyzett változatának részletével zárjuk heti összefoglalónak:

A címben szereplő idézet egy gyimesi locsolóvers részlete.

A képen a feltámadt Krisztus szobra; magyar munka a 19. század közepéről. (Újkígyós, Harangozó Imre felvétele)