Caput mundi. Évszázadok óta ezzel a kifejezéssel illetik a nyugati latin kereszténység központját, a pápaság székhelyét, Rómát, amelyet a késő középkori Európa egyik legfontosabb vallási központjaként zarándokok ezrei kerestek fel nemcsak Itália, hanem az Alpokon túli országok földjéről is.

Nem számított kivételnek ez alól a Magyar Királyság sem: végrendeletek, krónikás elbeszélések, levelezések, oklevelek, valamint a vatikáni levéltárakban található egyéb források őrzik a mai napig az Örök Városba induló magyarok útjának lenyomatát. Ugyanakkor egy-egy puszta adaton kívül csak kevés utazás részleteit ismerjük behatóbban. Ilyen kivételes esetnek számít Kanizsai László 1525-ös itáliai zarándoklata, amelyet hazai és vatikáni levéltári források segítségével részletekbe menően láthatunk, s ezáltal kiderül, hogyan, merre utazott a magyar báró, kik tartottak vele, s miért is ment Itália földjére. 

Kanizsai László a családi hagyományt követve familiárisai, Vatai Ferenc, Sitkei Sebestyén, Ember Demeter, Dénesfalvi László és Sági Sebestyén körében a VII. Kelemen pápa által meghirdetett Szentév keretében 1525 januárjának második felében indult zarándoklatra Rómába és Loretóba. A báró felkészült az útra: perhalasztó okleveleket nyert maga és kísérete nemes tagjai számára a királytól, és családja, valamint vagyona védelmében végrendelkezett, melyben II. Lajos, Szalkai László, Bátori István, Szapolyai György, valamint Drágfi János gondjaira bízta feleségét és gyermekeit. 

Kanizsai útvonalát nehezen tudjuk rekonstruálni. A Rómába induló magyar zarándokok leggyakrabban a Bécsből induló, s Velencén át vezető szárazföldi utat, az úgynevezett Venediger Strassét használták, ám nemegyszer az Adriai-tengeren át érkeztek meg Itália földjére. Az Észak-Itáliában dúló háború miatt, s Loreto tengerparti elhelyezkedése okán valószínűbb, hogy Kanizsai is (részben) a tengeri utat választotta. Így jutott el a Rómától 200 km-re keletre, a tengerparton fekvő, a korszak egyik kedvelt búcsújáróhelyének számító Loretóba, ahol állt egy ház, amelyben a legenda szerint Szűz Mária született, és amely előtt az angyali üdvözlet történt. Innen szárazföldön indulhatott tovább Rómába. Az Örök Városban amellett, hogy bizonyosan felkereste a zarándokok számára előírt bazilikákat s megnézte a város főbb nevezetességeit, március 7-én VII. Kelemen pápa audiencián fogadta és lovaggá ütötte a vatikáni apostoli palotában. Ezt követően hazaindult a báró, de útközben március végén megállt Velencében, ahol a Szent Márk bazilika kincstárát is megnézte. Végül 1525 áprilisára már visszaérkezett Magyarországra.

Hazatérése után részt vett a hatvani országgyűlésen, majd lányát, Magdolnát eljegyezte Batthyány Kristóffal. Mindezt élete utolsó heteiben tette, ugyanis – a sok egymásnak ellentmondó megállapítás ellenére kétséget kizáróan – 1525. szeptember 1-je és 9-e között elhunyt. Így rá különösen igaz a közismert szállóige: Rómát látni és meghalni.