A Magyarságkutató Intézet rendkívüli pódiumbeszélgetésen mutatta be legújabb archeogenetikai kutatási eredményeit, amelyek újabb mérföldkövet jelentenek az Árpád-ház történetének feltárásában. A rendezvény középpontjában az a nemzetközi jelentőségű tudományos áttörés állt, amelynek eredményeként a kutatóknak sikerült azonosítaniuk II. (Vak) Béla magyar király földi maradványait, valamint további két, férfiági Árpád-házi leszármazottat.

Az eseményen Dr. M. Lezsák Gabriella, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, valamint gratulált a kutatásban részt vevő szakembereknek ahhoz a kiemelkedő tudományos eredményhez, hogy a vizsgálatok során újabb három Árpád-házi személy földi maradványait sikerült azonosítani. Beszédében felidézte, hogy 2019-ben a Kásler Miklós professzor vezette kutatócsoport III. Béla király földi maradványainak genetikai vizsgálata révén meghatározta az Árpád-dinasztia apai vérvonalát. Ez a tudományos áttörés új korszakot nyitott a magyar középkori uralkodóház kutatásában, mivel egzakt genetikai bizonyítékokkal támasztotta alá a történeti forrásokban fennmaradt hagyományokat. A főigazgató bejelentette, hogy a legújabb kutatási eredmények alapján az azonosított három személy között kétséget kizáróan sikerült meghatározni II. Béla Árpád-házi király földi maradványait is. A kutatás több intézmény együttműködésében valósult meg. A Magyarságkutató Intézet mellett a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének kutatói, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum szakemberei is részt vettek a munkában. Az eseményen jelen volt Berner Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója is.

Dr. M. Lezsák Gabriella hangsúlyozta, hogy a Magyarságkutató Intézet kiemelt küldetésének tekinti a székesfehérvári királyi bazilika egykori temetkezéseinek méltó gondozását. Emlékeztetett arra, hogy a középkori koronázó és temetkező bazilika a történelem viharai során elpusztult, az uralkodók és főrangú személyek földi maradványai pedig szétszóródtak, majd később egy osszáriumba kerültek. A főigazgató kiemelte a Kásler Miklós professzor által megálmodott Nemzeti Panteon Program jelentőségét, amelynek célja, hogy a modern tudományos módszerekkel azonosított uralkodók és főrangú személyek Székesfehérváron, egy méltó nemzeti emlékhelyen nyerhessenek végső nyughelyet. „Ha a modern tudomány eszközeivel sikerült azonosítanunk őket, kötelességünk, hogy méltó módon emlékezzünk meg azokról az uralkodókról és főrangú személyekről, akik több mint ezer éven át fenntartották és megtartották Magyarországot” – fogalmazott a főigazgató.

Beszéde zárásaként Dr. M. Lezsák Gabriella kijelentette: a Magyarságkutató Intézet vezetőjeként mindent megtesz annak érdekében, hogy a Nemzeti Panteon Program megvalósuljon, és az azonosított történelmi személyiségek méltó módon kerüljenek újratemetésre Székesfehérváron.

A kutatás hátterét Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai és Antropológiai Kutatóközpontjának igazgatója ismertette. Elmondta, hogy a mostani eredmény közel egy évtizede zajló kutatási program mérföldköve: a honfoglalás kori népesség genetikai vizsgálata és a magyar uralkodóház genetikai kutatása 2019-ben, az Archeogenetikai Kutatóközpont létrejöttével kapcsolódott össze. A III. Béla király és felesége földi maradványain végzett korábbi vizsgálatok, valamint Szent László király ereklyéjének genetikai azonosítása teremtette meg azt a tudományos alapot, amelyre a székesfehérvári királyi bazilika osszáriumának átfogó kutatása épülhetett. Mint hangsúlyozta, a több száz csontmaradvány vizsgálata komoly szakmai kihívást jelentett, ugyanakkor hosszú távú célja kezdettől fogva az volt, hogy az egykori magyar uralkodók és főrangú személyek azonosításával tudományos alapot teremtsen a Nemzeti Panteon Program megvalósításához. Neparáczki Endre is külön köszönetet mondott mindazoknak a kutatóknak és intézményeknek, akik közreműködésükkel hozzájárultak a projekt sikeréhez.

A Toót-Holló Tamás vezette pódiumbeszélgetés résztvevői – Teiszler Éva történész, Varga Gergely genetikus és Kovács Bence archeogenetikus – közérthető formában mutatták be az azonosítás folyamatát. 

Varga Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének tudományos munkatársa részletesen ismertette, hogy a kutatás alapját az Y-kromoszóma vizsgálata és a rokonsági kapcsolatok genetikai elemzése adta. Míg az Y-kromoszóma segítségével egyértelműen megállapítható, hogy egy férfi az Árpád-ház apai ágához tartozott-e, addig a teljes örökítőanyag elemzése lehetővé teszi a családi kapcsolatok – például a másod-, harmad- vagy negyedfokú rokonság – meghatározását is. 

A genetikai eredményeket ezt követően a történeti forrásokkal vetették össze. A kutatók rámutattak, hogy az egyik vizsgált személy III. Béla másodfokú, Szent László harmadfokú, valamint egy korábban azonosított Árpád-házi herceg negyedfokú rokona volt. Ez a rokonsági háló az Árpád-házi családfán egyetlen személyre, II. (Vak) Béla királyra illeszkedik, akiről a történeti források azt is tudják, hogy Székesfehérváron temették el. A genetikai és történeti bizonyítékok együttesen ezért tették lehetővé a kutatók számára, hogy az azonosítást tudományos szempontból kétséget kizárónak tekintsék.

A beszélgetés történeti részében Teiszler Éva, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatója mutatta be II. (Vak) Béla életét és uralkodásának hátterét. Elmondta, hogy II. Béla volt az Árpád-dinasztia Álmos-ágának első uralkodója, trónra kerülése pedig egy hosszú dinasztikus küzdelem lezárását jelentette. A konfliktus gyökerei Szent László halála utánra nyúltak vissza, amikor a trón Könyves Kálmánhoz került, aki saját fia öröklését kívánta biztosítani. Ennek érdekében megvakíttatta testvérét, Álmos herceget és annak kisfiát, a későbbi II. Bélát is. A történész rámutatott, hogy a sors végül mégis másként alakult: Könyves Kálmán fia, II. István utód nélkül hunyt el, így 1131-ben a korábban félreállított Álmos-ág örököse, II. Béla foglalhatta el a magyar trónt. Bár a középkori krónikák nem festenek egyértelműen kedvező képet uralkodásáról, feljegyzik, hogy hatalomra kerülése után leszámolt azokkal, akik szerepet játszottak családja tragédiájában, később pedig a Borisz herceget támogató főurak ellen is fellépett. A történeti hagyomány ugyanakkor azt is kiemeli, hogy négy fiúörököst hagyott maga után, ezzel biztosítva az Árpád-ház férfiági továbbélését. Teiszler Éva kitért II. Béla felesége, Ilona királyné szerepére is. A krónikás hagyomány szerint a megvakított király mellett Ilona nemcsak hitvesként, hanem meghatározó politikai támaszként is jelen volt: több fontos döntésben aktív szerepet tulajdonítanak neki, így uralkodásuk a középkori magyar történelem egyik különleges királyi házaspárjaként is számontartható.

Kovács Bence, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai és Antropológiai Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a székesfehérvári osszárium kutatása csak hosszú évek előkészítő munkája után válhatott lehetővé. Mint elmondta, a genetikai azonosításnak szigorú szakmai sorrendje van: először olyan biztosan azonosított személyekre volt szükség – például III. Béla vagy Szent László esetében –, akik viszonyítási pontként szolgálhatnak a későbbi vizsgálatokhoz. Hangsúlyozta, hogy minden csontmaradvány ugyanazon a laboratóriumi és bioinformatikai elemzési folyamaton megy keresztül, ezért az ilyen kutatásokat nem lehet egyszerűen felgyorsítani. Ugyanakkor minél több bizonyosan azonosított Árpád-házi személy kerül a családfára, annál pontosabban helyezhetők el a jövőben előkerülő újabb leletek is. A kutató arról is beszélt, hogy a genetikai vizsgálatokhoz elsősorban a koponya legjobban konzerválódó részeit – a sziklacsontot és a fogakat – használják, mivel ezek őrzik meg a legnagyobb eséllyel az évezredek alatt is értékelhető DNS-t. A mintavételnél ezért törekednek arra, hogy lehetőleg egyértelműen azonosítható koponyákból és állkapocsban lévő fogakból dolgozzanak, ezzel is csökkentve a téves azonosítás lehetőségét.

A pódiumbeszélgetés egyik talán legkülönlegesebb része egy olyan Árpád-házi személy köré épült, akinek személyazonosságát a kutatók egyelőre még nem tudták teljes bizonyossággal meghatározni. Varga Gergely ismertette, hogy a genetikai vizsgálatok alapján az illető Szent László másodfokú rokona volt, azonban több történelmi személy is szóba jöhet. A kutatók ezért tudatosan nem neveztek meg egyetlen konkrét személyt sem, hanem valamennyi tudományosan lehetséges forgatókönyvet bemutatták.

A beszélgetés során szóba került, hogy a történeti források alapján akár Vazul, I. András vagy Levente herceg neve is felmerülhet, ugyanakkor a genetikai adatok egy eddig ismeretlen féltestvér lehetőségét sem zárják ki. Varga Gergely hangsúlyozta: a jelenlegi eredmények még nem teszik lehetővé a végleges azonosítást, ugyanakkor a kutatócsoport már dolgozik olyan új genetikai módszereken, amelyek a jövőben pontosabb választ adhatnak erre a kérdésre. Mint fogalmazott, a cél nem a feltételezések gyártása, hanem kizárólag olyan személyazonosságok közzététele, amelyeket a tudományos bizonyítékok teljes bizonyossággal alátámasztanak.

A beszélgetés során a kutatók arra is rámutattak, hogy az archeogenetikai eredmények nemcsak az egyes személyek azonosítását segítik, hanem az Árpád-ház nemzetközi kapcsolatrendszeréről is új ismereteket nyújtanak. A genetikai vizsgálatok megerősítik a dinasztia sztyeppei eredetét és a honfoglaló magyar elittel fennálló kapcsolatát, ugyanakkor jól kirajzolódik az is, miként alakították át az uralkodóház genetikai örökségét az évszázadokon át kötött dinasztikus házasságok.

Teiszler Éva történész elmondta, hogy az Árpád-ház házasságpolitikáját elsősorban külpolitikai szempontok határozták meg. A magyar királyi család tagjai a korszak jelentős uralkodóházaival – többek között lengyel, német, szerb és a Rurik-dinasztiához tartozó fejedelmi családokkal – kötöttek házasságot. A genetikai vizsgálatok ma már ezeket a történelmi kapcsolatokat is visszaigazolják, hiszen a különböző uralkodócsaládokból származó felmenők örökítőanyaga évszázadok múltán is kimutatható az Árpád-házi leszármazottak földi maradványaiban.

A kutatók kitértek a korábban azonosított Macsói Béla herceg esetére is, akinek genetikai vizsgálata újabb bizonyítékokkal szolgált az Árpád-ház nemzetközi rokoni kapcsolataira. Kovács Bence ismertette, hogy a történeti források és a genetikai eredmények egyaránt alátámasztották személyazonosságát, emellett sikerült igazolni rurikida származását is. A kutatók hangsúlyozták, hogy az ilyen vizsgálatok nemcsak egyes történelmi személyek azonosítását teszik lehetővé, hanem egyre pontosabban rajzolják meg a középkori európai uralkodóházak rokonsági hálózatát és a dinasztikus kapcsolatok genetikai lenyomatát is.

A pódiumbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a székesfehérvári királyi bazilika osszáriumának kutatása még korántsem ért véget. A modern archeogenetikai módszerek, a történettudomány és az antropológia együttműködése várhatóan további Árpád-házi uralkodók és főrangú személyek azonosítását is lehetővé teszi, miközben a középkori Magyar Királyság történetének eddig ismeretlen részletei is feltárulhatnak.

A rendezvény zárásaként a résztvevők hangsúlyozták: a legújabb eredmények nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi archeogenetikai kutatás számára is jelentős mérföldkövet jelentenek. Az újabb azonosítások révén nemcsak történelmünk válik egyre pontosabban megismerhetővé, hanem közelebb kerülhetünk ahhoz is, hogy a magyar uralkodók és főrangú személyek földi maradványai méltó helyet foglaljanak el a nemzeti emlékezetben.