A Szent Korona a magyar nemzet keresztény államiságot jelképező szinte vallásos áhítattal őrzött ereklyéje. A titokzatos eredetű fejék származása ma sem tisztázott, és a korona hányattatott sorsa is méltó párját képezi a magyarság történelmének.

A Szent Korona hagyományos őrzési helyéül a középkorban Visegrádot tekinthetjük. A visegrádi fellegvárban az általa csak nagy nehézségek árán megszerzett koronaékszert Károly Róbert helyeztette el. A Szent Korona sorsában – mint történelmünk során oly sok mindenben – a XVI. századi török hódítás jelentett korszakhatárt: Buda első, csellel történő bevétele után Szulejmán szultán kezén is megfordul 1529-ben, végül hosszas erdélyi kitérő után 1551-ben Pozsonyba kerül és ettől fogva Habsburg királyaink koronázásainak elengedhetetlen kelléke. Az első pozsonyi koronázás 1563-ban történt, amikor Miksa fejére került a Szent Korona. Innentől – a háborús időszakok kivételével (nagyobb török támadások, Bocskai-felkelés, Rákóczi-szabadságharc), amikor Bécsben vagy Prágában őrizték – Pozsony volt a Szent Korona otthona.

Az 1741-ben született II. József 1765-től társuralkodója volt a Habsburg monarchiának. Anyja, Mária Terézia 1780-as halála után nyílt lehetősége rá, hogy megvalósítsa uralkodói terveit: egy olyan központosított állam képe lebegett előtte, amelyben abszolút hatalommal képes keresztülvinni akaratát. Már trónra lépésekor látszott, hogy nem tartja nagy becsben a magyar Szent Koronát, és a magyar nemzet korona által képviselt szuverenitását és alkotmányos jogait: II. József, mint az köztudott, meg sem koronáztatta magát. A „kalapos király” radikális módon, rendeletekkel kormányozta a jogara alá tartozó országokat, amelyekre saját egységes birodalmaként tekintett. Első nagy ellenfélként a Katolikus Egyházat gyűrte maga alá. 1782-ben feloszlatta a tanítással, gyógyítással vagy tudománnyal nem foglalkozó szerzetesrendeket. Ezenkívül számos, a római pápa és a katolikus egyházszervezet működését korlátozó intézkedést vezetett be, továbbá a vallásos élet képét is saját felvilágosult, haszonelvű, racionalisztikus elképzelései szerint igyekezett formálni (például nemcsak a temetések módjáról, hanem a szentmiséken használható gyertyák számáról is rendelkezett). A Katolikus Egyház megtörése után – a dolgok logikájának megfelelően – az alkotmányos különállását őrző magyar nemzet ellen fordult. 

A magyar nemzet önállóságának felszámolásában szimbolikus lépést jelentett II. Józsefnek a Szent Korona Bécsbe viteléről való döntése, amely elhatározás valószínűleg már 1782-ben megszületett. 1784. februárjából ismerjük a Magyar Királyi Kancellária tiltakozását, amelyben felhívják az uralkodó figyelmét arra, hogy rendkívül sértené a nemzet érzékenységét a Szent Korona eltávolítása az országból, továbbá, hogy alkalmasabb lenne a koronaékszerek Budán való elhelyezése. II. József 1784. március 30-án elutasította a kancellária felterjesztését, és rendelkezett a magyar Szent Korona Bécsbe szállításáról. Az április 5-én kibocsátott királyi leiratban olvashatunk a rendelkezés egy olyan pontjáról, amelyre egyúttal ürügyként is tekinthetünk: a Szent Korona őrzési helyéül szolgáló pozsonyi várat az állami papnevelő intézet – az úgynevezett generális szeminárium (1785–1790) – számára jelölte ki, így a koronaékszereket szükséges volt eltávolítani onnan. Ezt követően Niczky Kristóf (1725–1787), a Helytartótanács elnöke is – miközben tudomásul vette és kihirdette a rendelkezést – hangot adott nemtetszésének, Csáky János (1720–1795) országbíró pedig közvetlenül fordult az uralkodóhoz levelével. Hiába: II. József elhatározását már nem lehetett megmásítani. A Szent Korona és a többi koronaékszer átszállítására 1784. április 13-án került sor. Pozsony nem feküdt messze az összmonarchia fővárosától: hat óra utazás után már Bécsbe is érkeztek a koronaőrök szállítmányukkal. A Szent Koronát és a koronaékszereket a császári és királyi kincstár (Schatzkammer) 10. számú üveges szekrényében helyezték el (a cseh koronaékszerek felett).

II. József cselekedetével végleg elidegenítette a Magyar Királyság és Erdély lakóinak nagy részét. 1784. május 6-án megjelent nyelvrendelete – mondhatni – már csak olaj volt a tűzre. A „kalapos király” uralkodása még több drámai fordulatot hozott a következő években. Az egyre feszültebb hangulatú alattvalók fölött országló, az általa vezetett, balsikerű török hadjáratban szerzett betegség miatt megrendült egészségű II. József 1790. január 28-án bocsátotta ki nevezetes pátensét, amelyben  – három kivételével – valamennyi Magyarországra vonatkozó rendeletét visszavonta, sőt ezt követően maga határozott a Szent Korona és a koronázási ékszerek Budára szállításáról. 1790. február 20-án, ugyanazon a napon búcsúzott Bécs a Szent Koronától, amelyen II. József meghalt. A Szent Korona egy egyéjszakás esztergomi pihenő után február 21-i érkezett Budára, ahol kitörő örömmel és háromnapos ünnepségsorozattal fogadták. A Szent Korona őrzési helye ma is szimbolikus jelentőségű.