A Savaria Múzeum és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a terület tulajdonosainak és a Jurisics Mezőgazdasági Zrt. egyetértő hozzájárulásával kezdődhetett meg Kőszeg-Kőszegfalvi rétek honfoglalás kori temetőjének hitelesítő feltárása.

A kutatás a Honfoglalás kori lelőhelyek a Borostyánkő út mentén című projekt részeként valósul meg, mely az egykori út vonzáskörzetében élő közösségek vizsgálatát tűzte ki célul. Terveink szerint szisztematikus kutatással hitelesítjük a mikrorégió több lelőhelyét, megvizsgálva, vajon mennyiben befolyásolta az egykori római infrastruktúra a honfoglalás kori csoportok megtelepedését.

A lelőhely 2008 óta ismert, mikor a Lukácsházi árvízcsúcs-csökkentő tározó kialakítását megelőző régészeti feltárásokon került elő négy sír, a gáthoz vezető út nyomvonalában. A feltárásról néhány évvel később már a Savaria Múzeum Évkönyvének lapjain tájékozódhatott az érdeklődő, a feltárt leletek pedig ma is megtekinthetők a múzeum állandó kiállításán.

A vármegye hasonló korú temetőiben mindeddig párhuzam nélkül álló tárgytípusok mellett a temetőnek külön jelentőséget ad, hogy a sírok két, mind tájolásában, mind leletanyagában jól elkülöníthető csoportra oszthatók. Mindez inspirálta a jelenlegi kutatást, választ remélve arra a kérdésre is, vajon feltételezhető-e, hogy a 10. század valamely részén egymás mellett temetkeztek eltérő kultúrájú – és feltehetően származású – csoportok a Gyöngyös árteréből kiemelkedő magaslaton. A lelőhely így adatokkal szolgálhat a honfoglaló magyarság és a késő avar, Karoling-korban már helyben élő csoportok kapcsolatrendszereinek kérdésköréhez.

A munka 2026 februárjában az ArcheoJedi Kft szakemberei által elvégzett műszeres lelőhely-felderítéssel vette kezdetét, majd március 2-án megkezdődött az ásatás. A kutatás első hetében nyolc temetkezést sikerült feltárni, a leletanyagban külön említést érdemel egy bronzelemekkel ellátott fejdísz, melyet a koponya maradványokkal együtt emeltünk ki restaurátori bontásra, megőrzendő a ruházat esetlegesen megmaradt szervesanyag maradványait is. Több sírban az elhunyttal együtt temették el használati és munkaeszközeit: kését, csiholóját. Fontos megemlíteni, hogy az első négy sír esetében dokumentált eltérés a tájolásban itt is tetten érhető volt: négy sírba az elhunytat a délnyugat–északkeleti, másik négyet az északnyugat–délkeleti irányhoz igazodva fektettek a sírba.

A terepi munka jelenleg is zajlik, amivel nem csupán Vas vármegye első, teljesen és hitelesen feltárt honfoglalás kori temetője válhat megismerhetővé, hanem természettudományos vizsgálatokkal kiegészülve választ remélhetünk a közösség összetételét illető kérdésekre is.

A terepi kutatás befejezésével természetesen beszámolunk majd a további eredményekről is.