Egy magyar királylány, aki megváltoztatta Európa történelmének menetét Anjou Szent Hedvig (1373/74–1399)

Hedvig, vagy ahogyan a lengyelek nevezik, Jadwiga 1373/74 telén látta meg a napvilágot a budai királyi udvarban I. Anjou Nagy Lajos magyar–lengyel király és Kotromanics Erzsébet boszniai hercegnő legfiatalabb leányaként.  

A kis hercegnő mélyen vallásos légkörben nevelkedett. Oktatásában kiemelt szerepet játszhatott az óbudai klarissza kolostor, ahol a keresztény vallás és a latin nyelv alapjain túl más idegen nyelveket, valamint egy sor olyan földrajzi és diplomáciai ismeretet tanulhatott, amelyek felkészítették a későbbi dinasztikus házasságra. Krónikaírói később feljegyezték róla, hogy szeretett énekelni, és jól lovagolt. 

Műveltsége tovább szélesedett apja fényes udvarában, ahol virágzott a korabeli európai tudományosság és kultúra. Lajos király a latin mellett a magyar nyelv fontosságát is hangsúlyozta. Biztosra vehetjük, hogy a Magyar Anjou Legendárium latin feliratos képes történetein túl, amely az Anjou gyerekek számára készült, Hedvignek főként magyar nyelvű olvasmányai voltak. Ismerhette például az 1370 körül keletkezett legendafordítást Szent Ferenc életéről, és az sem kizárt, hogy bibliai szövegeket is olvasott magyarul

Lajos király 1382-ben fiúutód nélkül halt meg. Nagyobbik leányát, Máriát Székesfehérváron megkoronázták, de a lengyel bárók olyan uralkodót akartak, aki nem a távoli Budáról kormányoz, hanem velük együtt él. Ezért a kisebbik Anjou hercegnőnek, Hedvignek ajánlották fel a lengyel trónt azzal a feltétellel, hogy Krakkóba költözik, és feleségül megy Jogailához, az akkor még pogány litvánok fejedelméhez. 

A kialakult helyzet sorsdöntő kérdés elé állította a még gyereklány hercegnőt: Elfogadja-e a lengyel trónt, és anyját elhagyva idegen országba költözik? Elfogadja-e a pogány litván nagyfejedelem, Jogaila (lengyel és magyar kiejtéssel: Jagelló) felajánlott kezét, akit nem ismer, és aki húsz évvel idősebb nála? Mindezek feltételeként pedig, felbontja-e Habsburg Vilmossal való gyermekkori eljegyzését, akivel egy ideig együtt nevelkedett, és akit szeret? Ha igent mond, stabilitást visz a szétesés szélén álló Lengyelországba. Ha igent mond, Jagelló felveszi a latin kereszténységet, és megtéríti egész népét, a harcias, vad, hatalmas területen uralkodó litván népet, a legutolsó pogány népet Európában.

Nagy volt a tét: egy nemzetet megmenteni az örök életnek! És bátor volt a válasz: 1384. október 13-án Hedvig Krakkóba érkezett. Három nap múlva, október 16-án, védőszentjének és távoli rokonának, Sziléziai Szent Hedvignek az ünnepén, a Wawel székesegyházban Bodzanta gnieznói érsek a fiatal magyar hercegnő fejére helyezte az Anjou-ház színarany, liliomos koronáját. Ezzel Hedvig „Isten kegyelméből Lengyelország királya” (Dei Gratia Rex Poloniae) lett. Hedvig tehát rex (király) titulust kapott, bár királynőként szoktuk emlegetni. Ezt a titulust a lengyel jog alapján nemre való tekintet nélkül adták annak, aki öröklés címén az ország igazi uralkodója lett. 

A koronázást követően Hedvig lóháton végigjárta Krakkó utcáit, az összegyűlt tömeg, polgárok és nemesek egyaránt nagy éljenzéssel köszöntötték. Személye új egységbe foglalta a szétesés és a polgárháború szélén álló Lengyelországot. Első hivatalos tetteként nyilvánosan felbontotta Habsburg Vilmossal kötött formális házasságát, amelyet a pápa is érvénytelennek nyilvánított. Habsburg Vilmos hevesen tiltakozott, még Krakkóba is elutazott Hedvig után, de hiába. Jagelló kifizette neki a 200 ezer aranyat, amit a házassági szerződésben a szerződés felbontása esetére rögzítettek. Vilmosnak ezután nem lehetett több érvényes követelése. 

Másfél év múlva, 1386 elején a lengyel királyi székhely újabb nagy események színhelye lett: Jagelló már egy ideje lengyel földön tartózkodott, végül Krakkóba ment, és február 15-én a Wawelben testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett. Három nap múlva, február 18-án szintén a Wawel dómban díszes ünnepi szertartás keretében feleségül vette Hedviget. Ezt követően március 4-én II. Jagelló Ulászló néven lengyel királlyá koronázták, és létrejött a lengyel–litván perszonálunió. (Ő az első Jagelló a lengyel trónon, de volt előtte egy I. Ulászló nevű lengyel király). Jogi státuszát tekintve azonban ezután sem vált egyenlővé Hedviggel, aki házasságkötése után is megőrizte az öröklés alapján kapott rex címét, és Lengyelország valódi uralkodója maradt, férje után pedig Litvánia nagyhercegnéje lett. 

Jósef Simmler: Hedvig királynő esküje (részlet), 1867

Hedvig és Jagelló házasságának eredményeként Európa utolsó pogány állama felvette a kereszténységet, mégpedig a latin rítusú kereszténységet. Litvánia nem szlávosodott el, latin ábécét használ, és a gótikától kezdve jelen vannak kultúrájában a nagy európai művészeti áramlatok. S bár hatalmas területét az évszázadok során nem tudta megtartani, megtartotta nyelvét és függetlenségét. Litvánia Európában maradt, ma az Európai Unió tagja.

Hedvig döntésének egy másik fontos következménye, hogy házasságkötése a XIV–XV. századi Közép-Európában a Jagelló-dinasztiát vezető szerephez juttatta az ugyancsak feltörekvő Habsburgok ellenében. Férje a lengyel–litván–magyar Jagelló-dinasztia alapítója lett. 

A kulturális különbségek és a nagy korkülönbség megnehezítették a házaspár kapcsolatát, de Hedvig levelezésében mindig szeretettel említette férjét. A gyereklányból felelősségteljes asszony lett. Királyi címéhez méltóan részt vállalt a kormányzásban, elmélyült új hazája gondjaiban. litván térítés elhivatott apostolaként a türelem és az irgalom elvét képviselte férje kemény fellépésével szemben. A megkeresztelkedéseket belső meggyőződés következményeként akarta látni, ezért a missziós munkában a tanítást, az üdvösség és a kegyelem elnyerésének lehetőségét és fontosságát hangsúlyozta. Belátta, hogy a meggyőzésen alapuló, békés térítéshez a nép nyelvét beszélő papokra és helyi egyházszervezetre van szükség. Ezért 1387-ben férjével együtt megszervezte a vilniusi püspökséget, amely a térítőmunka központja lett. A litván papság megalapítására 1397-ben ösztöndíjat és kollégiumot alapított a Prágai Egyetemen, hogy legyen elég hittérítő és teológus, aki anyanyelvén szól a néphez. 

Ezzel egy időben Lengyelországban is meg akarta újítani a vallási életet: 1397-ben teológiai fakultással bővítette a krakkói Studium Generalét, amivel elérte, hogy a hanyatlásnak indult intézmény pápai hozzájárulással egyetemi rangra emelkedjék, és folytathassa működését. Hedvig támogatásának köszönhetően a krakkói Jagelló Egyetem ma a világ egyik legrégibb alapítású folyamatosan működő egyeteme. 

Hedvig több nyelven is beszélt, kiváló intellektussal volt megáldva, és olyan szellemben végezte hittérítő és művelődésterjesztő tevékenységét, ami előre mutat a későbbi századok anyanyelvközpontú igehirdetői ideálja felé. Jan Długosz krakkói kanonok, történetíró elmondja róla, hogy amikor megérkezett Krakkóba, elkezdte lengyelre fordítani vagy nagyobb valószínűséggel fordíttatni a Bibliát. Az egyik legbecsesebb lengyel nyelvemlék, az úgynevezett Sárospataki Biblia (más néven Zsófia királyné Bibliája) néven ismert legrégibb lengyel Ószövetség-fordítás feltehetően azonos az általa készíttetett fordítással.

Egész életében fáradhatatlanul dolgozott, mint aki érzi, hogy nincs sok ideje: tárgyalt a Német Lovagrenddel a tartós béke érdekében, templomokat, kolostorokat építtetett, oltárokat emelt és kórházat alapított. Részvéttel és cselekvő szeretettel fordult a szegények, betegek, elhagyottak felé, irgalmas jótékonyságáért a nép nagy tisztelettel és szeretettel vette körül.  

Fiatalon, gyermekágyi lázban halt meg 1399. július 17-én. Újszülött kislánya, Bonifácia is vele halt. „Végrendeletében minden ékszerét, ruháját, pénzét és minden királyi öltözetét a szegények megsegítésére és a krakkói egyetem megújítására hagyta” – írja Jan Długosz. A Wawel székesegyházban helyezték örök nyugalomra. Már röviddel halála után szentként emlegették, de a hivatalos pápai eljárás évszázadokat váratott magára. Végül 1997. június 8-án II. János Pál pápa a teljes pompájában tündöklő Krakkóban, óriási tömeg jelenlétében avatta szentté Hedviget, aki életútjával történelmet írt, áthelyezve őt a rendíthetetlen időtlenség közegébe.

Dr. Kerékjártó Ágnes, Magyarságkutató Intézet 
az Eszmetörténeti Kutatóközpont tudományos munkatársa