Hazánkban egyelőre még nem ismeretes Heinrich Bitterfeld domonkos szerzetes Anjou Hedvig, Lengyelország királynője, I. (Nagy) Lajos királyunk lánya számára írt királytükre, a De vita contemplativa et activa (A szemlélődő és a cselekvő életről), sem pedig a mű a szerzője. 

Heinrich von Bitterfeld (? – 1405 körül) feltehetően a szászországi Bitterfeld városban született a XIV. században. Fiatalkoráról nincsenek adataink, nem tudjuk, hogy hol végzett egyetemi tanulmányokat, és azt sem, mikor lépett be a Domonkos-rendbe. Szokatlan, hogy a rendbe a lengyel rendtartomány briegi (Brzeg) kolostorában lépett be. Nem zárható ki, hogy rendje Prágába küldte, ahol a rend legközelebbi studium generaléja működött. Bitterfeld 1380 és 1388 között Párizsban tartózkodott, amit egy ott elmondott prédikációjáról szóló feljegyzés tanúsít. Teológusi diplomáját 1391. március 5-én kapta meg IX. Bonifác pápa utasítására. A prágai Szent Kelemen-kolostor iskolájában is tanított, az itteni tevékenységét leginkább a pasztorálteológia jellemzi. 1404 májusában Bitterfeld harcba szállt a szimónia elterjedt gyakorlata ellen, ám hamarosan elhunyt. Halála dátumát 1404. május 22-e és 1406. augusztus 28-a közé tehetjük. Számos teológiai témájú értekezés maradt fenn tőle, a legtöbbnek mind a mai napig nincs modern kiadása.

Anjou Hedviggel való kapcsolata úgy jöhetett létre, hogy Hedvig a krakkói egyetem teológiai karának beindulása előtt kereste a kapcsolatot a prágai egyetemmel és egyházi intézményekkel, ugyanis szüksége volt kiművelt egyházi vezetőkre, akiket az uralkodói elit köreibe emelhet. Megpróbált megállapodni Vencel cseh királlyal, hogy litván származású tanulóknak ösztöndíjat hozzanak létre Prágában.  

Bitterfeld királytükrét kilenc vegyes tartamú kódex tartotta fenn, amelyeket krakkói, osztrák és német könyvtárak őriznek, mindegyik az Anjou Hedvignek szóló ajánlólevéllel kezdődik, tehát biztosra vehetjük, hogy a szöveg erdetileg is a szerző szándéka szerint Hedvig számára készült.

Az értekezés az alábbi nagy egységeket tartalmazza: egy Hedvignek írt ajánlólevelet, három traktátust a szemlélődő életformáról és egy értekezést a cselekvő életformáról. A mű befejezetlen maradt, mivel Hedvig 1399. július 17-én bekövetkezett halála miatt Bitterfeld félbehagyta az írást. A negyedik értekezésben, amely a cselekvő életformáról szól, a sarkalatos erények részletes tárgyalásánál csak az okosságot és a mértékletességet fejti ki, a szöveg egy mondat közepén félbeszakad. Az ajánlólevél kulcsfontosságú mind Bitterfeld, mind Anjou Hedvig a két életformához való viszonyulása szempontjából: a királynői méltóság megkerülhetetlen része a vita activa, de a szöveg hangsúlyozza, hogy a lelki fejlődéshez mindig kell időt szakítani a szemlélődő életre. A cselekvő életforma tevékenységei pedig a szemlélődő életformára kell hogy irányuljanak. A cselekvő életforma jelentőségét: a 127. zsoltár 2. versével („Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késő éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek.”), illetve Pál apostol második levelének 3,10 versével („Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.”) nyomatékosítja a szerző. 

A királytükör negyedik értekezése a cselekvő életformával foglalkozik – és cselekvő életforma alatt elsősorban a keresztényi jó cselekedeteket érti a Máté evangéliuma 25. részének 35–36. verse szerint: „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám”, amit kiegészít az uralkodókhoz kapcsolódó tevékenységekkel, tanácskozással, ítélkezéssel, az állam ügyeivel és a sarkalatos erényekkel. Bár a cselekvő életforma az e világi dolgokra irányul, semmiképp sem lehet bűnös.

Bitterfeld királytükre – más szerzők Anjou Hedvighez írt műveivel ellentétben – nem hangsúlyozza az uralkodó női mivoltát és női keresztényi erényeit. Talán épp a szöveg vége felé, mielőtt félbehagyná Bitterfeld, található egy rövidebb szövegrészlet, amelyet Hedvig mint nőnemű egyén számára helyez el az értekezésben, amelyben az öltözködés terén való visszafogottságra hívja fel a figyelmét: „Ezért amit a férfiakról mondtam, ugyanazt kell értenünk a nőkre is a maguk módján, hogy akik a gyönyörökből származó bűnöket el akarják kerülni, óvakodjanak az elpuhultságtól. Például Szent Cecília is zsákvászont hordott az arannyal átszőtt ruhája alatt, nem azért, mert kötelező volt, hanem mert tanácsosnak tartotta. A többi részletet, hogy milyen díszítés szükséges a férj és mások miatt, lejjebb, a gazdaságosságról szóló részben fogjuk megemlíteni.” 

Anjou Hedvighez uralkodása alatt és a halála kapcsán több dicsőítő művet és beszédet címeztek a környezetében tevékenykedő egyházi személyek (például lelki vezetője, Stanislaus Skarbimierz Soliloquium de transitu Hedvigis reginae Poloniae; és Sermo ad regem et proceres eius de obitu Hedvigis reginae et vita eius című művei), valamint a XV. századi lengyel krónikaíró, Jan Długosz az Annales seu cronicae incliti Regni Poloniae 10. könyvében részletesen beszámol a még élénken élő emlékezet alapján Hedvig uralkodásáról és személyiségéről, amely művekben közös, hogy hangsúlyozzák az uralkodó női erényeit. 

Hedvig fiatalon, gyermekágyi lázban halt meg 1399. július 17-én. Újszülött kislánya, Bonifácia is vele halt. Egész életében fáradhatatlanul dolgozott, mint aki érezte, hogy nincs sok ideje: neki köszönhető a pogány litván nép megtérése, tárgyalt a Német Lovagrenddel a tartós béke érdekében, templomokat, kolostorokat építtetett, oltárokat emelt és kórházat alapított. Részvéttel és cselekvő szeretettel fordult a szegények, betegek, elhagyottak felé, irgalmas jótékonyságáért a nép nagy tisztelettel és szeretettel vette körül. A róla szóló írások hangsúlyozzák anyai mivoltát valós és átvitt értelemben is, mint birodalmának, a szegényeknek, a gyengéknek és a betegeknek is a lelki anyja; kiemelik előkelő származását, csodálatra méltó testi adottságait, mint például szokatlan magasságát (maradványai alapján körülbelül 180 cm-es testmagassága rekonstruálható) és emberfeletti szépségét, amelyek belső lelki gazdagságának és keresztény erényeinek a kivetülései.