A téeszesítés hajnalán kezdte meg Átányban néprajzi gyűjtését dr. Fél Edit néprajztudós, a letűnő hagyományos paraszti világ utolsó krónikása. Az országban elsőként ő doktorált néprajzból, így ezt a pillanatot tekintjük a néprajz önálló tudományággá válásának. 

A néprajztudóst egyik este egy pohár borral kínálta meg egy parasztember, amit a kutató nagyon szépen akart megköszönni, ezért azt mondta: – Kívánom, hogy ilyen finom borból jövőre még több teremjen! Az átányi ember erre azt felelte: – Jaj, kisasszonykám, ne kívánjon nekem rosszat! Ha még több szőlő terem, megszakad a tőke és tárolási nehézségeim lesznek. Csak annyit adjon az Isten, ami nekem és családomnak bőséggel elegendő. Ez adta az ötletet az Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban című kötet címválasztásához.

Fél Boldizsár ügyvéd és Tolnay Piroska gyermeke, Fél Edit 1910. szeptember 16-án született Kiskőrösön. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte a Mária Terézia Gimnáziumban, 1930-ban a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészkarára német–francia szakos hallgatóként nyert felvételt. Professzora, Schmidt Henrik javaslatára kezdett el foglalkozni Harta településsel, s írta meg első tanulmányát Ruházkodás Hartán címmel, amely később doktori disszertációjának alapja lett. 

A második világháború előtt még lehetősége volt kijutni Ausztriába és Franciaországba, ahol ösztöndíjasként előadásokat hallgatott, miközben megkezdte gyakornoki munkáját a Néprajzi Múzeumban. 

Az 1930-as években Györffy István révén került kapcsolatba a falukutató mozgalommal, amelynek eredményeit az új típusú szociálpolitika is hasznosította. Bekapcsolódott Kocs község kutatásába, amelynek célja volt, hogy térben és időben pillanatképszerűen rögzítse a falu társadalmi rétegződését. Ekkor született meg a modern néprajzi társadalmi jelenkutatás. Ezt az irányt folytatta 1939-ben Martoson, munkájának eredménye a nagycsaládot és jogszokásokat összegző községmonográfia lett. Itt már az emberi kapcsolatokra és annak szabályaira helyezte a hangsúlyt. 

Munkájának fontos része volt a fényképezés. Az átányi kutatás kezdetéig több mint 800 fényképfelvétellel dokumentálta a paraszti élet mozzanatait, viseletét, szokásrendszerét, életkörülményeit.

 A légitámadásban megsérült Néprajzi Múzeumba naponta bejárt dolgozni, mentette a textil- és viseletgyűjteményt, miközben saját lakása is romokban hevert: megsemmisült könyvtára, jegyzetei, gyakorlatilag az addig kiadatlan teljes kutatási anyaga elpusztult. Ez a hatalmas veszteség azonban nem akadályozta meg abban, hogy 1947-ben habilitáljon, tíz évvel később pedig kandidátusi fokozatot szerezzen. 

A háború befejezése után lehetősége nyílt egy franciaországi ösztöndíjra, amelynek során múzeumi tapasztalatokat szerzett a Musée de l’Home-ban, és megismerkedett Claude Lévi-Strauss antropológussal. Ennek a szakmai konzultációs lehetőségnek az eredményeként dolgozta ki a magyar néprajzi tárgyleltározás módszerét. Hazatérése után a Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára lett, előadásaira nemcsak néprajzos, de történész és szociológus hallgatók is bejártak. A katedrán túl saját lakásán is tartott szemináriumbeszélgetéseket.

Legnagyobb ívű gyűjtőmunkáját az 1950-es évek elején kezdte a Heves vármegyei Átány községben. A zárt közösség ekkor még őrizte a több évszázados paraszti kultúra hagyományait, műveltségét, életmódját, de már érezhető volt, hogy a téeszesítés ezt az ősi tudást hamarosan feledésre ítéli. Dr. Fél Edit 15 év alatt több mint 500 napot töltött a közösségben, amelynek életét, szokás- és viszonyrendszerét pontosan rögzítette. A munka célját a következőképpen határozta meg: „a gyűjtés célja egy teljességre törekvő monográfia elkészítése, másrészt a teljes tárgyi felszerelés múzeumba gyűjtése volt. A feldolgozás első szakaszaként az átányi gazdasági eszközök monográfiája készült el, mely a múzeumba gyűjtött mintegy 960 szerszám, felszerelési tárgy elemzéséből kiindulva a szerszámhasználat, a szerszám és az ember közti összefüggések feltárásával képet rajzol magáról az átányi gazdálkodásról.”

Ez a megközelítés utólag kiváló döntésnek bizonyult: a kutatás időszakában a téeszesítéssel megszűnt a régi, paraszti eszközök használatának mindennapos gyakorlata, így a földművesek világának szellemi ismerete és tárgyhasználata valóban feledésbe merült. Fél Edit olyan mély empátiával és alapossággal tárta fel a paraszti világ rendszerét, hogy a regnáló hatalom megijedt, s a könyvkiadó szerződést bontott. A hatalom és a tudós céljai ütköztek: az előbbi egy tradicionális világ megszüntetésére törekedett, az utóbbi ezt állította piedesztálra.

A terepmunkába az ötvenes évek közepén bekapcsolódott Fél Edit tanítványa, Hofer Tamás is, mivel a paraszti életnek voltak olyan mozzanatai, szokásai, amelyek egy asszony által nem voltak feltérképezhetők, rögzíthetők. A község néprajzának feldolgozása viszont már csapatmunka volt: a népzenei gyűjtéseket Rajeczky Benjamin, a statisztikai táblák elkészítését Kiss István és Kis Albert professzorok segítették, a nyelvészeti kérdésekben Végh József adott tanácsokat. 

A több mint 500 napos terepmunka alatt az átányiak nemcsak el-, hanem befogadták Fél Editet. Ez tette lehetővé, hogy az élet olyan intim mozzanatait is rögzítse, mint az átányi halottsiratás, vagy temetés. A közösség életéről ötezer fényképtől is több készült, s közel négyezer tárgy kerül a néprajzi gyűjteménybe. A munka eredménye – jellemzően a kor viszonyaira – akkor csak angolul és németül jelent meg.

Fél Edit az átányi kutatás után elkészítette Kocs és Mezőkövesd néprajzi falumonográfiáját is. Munkahelye nyugdíjazásáig a Néprajzi Múzeum maradt. Munkáját 1985-ben a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagságával, 1986-ban Györffy István emlékéremmel ismerték el.

1988. június 28-án hunyt el. Kívánsága szerint szülővárosában, Kiskőrösön helyezték örök nyugalomra. Tiszteletét jelzi, hogy Átány és Kiskőrös ma is ápolja emlékét, Átányban 2011 óta dr. Fél Edit nevét viseli a falu közösségi tere.