Katolikusként született, majd valamennyi erdélyi protestáns felekezet elöljárójának is megválasztották az erdélyi unitáriusok első püspökét, Dávid Ferencet. 

A hitújító Dávid Ferenc fiatalságáról kevés adattal rendelkezünk. Kolozsvári szász polgárcsaládból származott, édesapja neve David Hertel volt, aki a magyar nyelvű forrásokban Varga családnévvel is szerepel. Valószínű, hogy a kolozsvári tímárcéh tagja volt, ugyanis vargának nemcsak a csizmadiákat nevezték, hanem a tímárokat is. Bár a tímárok a korabeli Kolozsvár életében fontos szerepet játszottak, és a tímárcéh a városi tanácsban is képviseltette magát, de vagyonban és befolyásban nem vehették fel a versenyt az ötvösök vagy szabók céhével, akik rendszerint a város első számú vezetőit adták.

A polgárság körében az állandó családnévhasználat csak később alakult ki, így David Hertel fiát nevezhették latinul Franciscus Davidisnak, amiből a szász Franz David vagy a magyar Dávid Ferenc név is kialakult. Születési éve is bizonytalan: valószínűleg 1520 körül születhetett, mert amikor 1555-ben egy hitvitában szerepelt, még mint fiatalemberre hivatkoztak rá.

1548-ben egy Franciscus Clausenburger nevű diák iratkozott be a wittenbergi egyetemre: a kutatók benne látják az ifjú Dávid Ferencet, akit tanulmányaiban a gyulafehérvári püspöki vikárius is támogatott. Ebben az időszakban a későbbi evangélikus egyház intézményrendszere még nem szilárdult meg, s a korszak irodalomtörténész szakértője, Balázs Mihály úgy látja, hogy Dávid Ferenc pártfogói sem tartották lehetetlennek a lutheri reformokat és az evangéliumi igazság képviseletét összeegyeztetni az egyetemes (római) egyházzal.  

Hazatérte után kolozsvári iskolamesterként, majd a város plébánosaként tevékenykedett, s cáfoló iratokat írt a később reformátusnak nevezett Kálmáncsehi Sánta Márton prédikátor úrvacsora-felfogása ellen. Ebben az időszakban a szebeni (szász) és a kolozsvári egyház hitbeli felfogása között semmiféle különbség nem volt, politikai értelemben azonban a Szász Universitas és az azon kívüli vármegyék eltérő közösséget képviseltek. Amikor 1556-ban vagy 1557-ben az egykori erdélyi katolikus püspökség területén két önálló protestáns szuperintendenciát (püspökséget) szerveztek, a szász székek területén jött létre a szebeni püspökség, a másik pedig a döntően magyarok által lakott országrészben alakult meg Kolozsvár székhellyel. Ennek első püspökévé választották Dávid Ferencet. Később azonban változott a teológiai álláspontja: ahogyan a katolikusnak megmaradó Izabella királyné (Szapolyai János király özvegye) is minden felekezet védelmezőjének tekintette magát, úgy próbálta Dávid Ferenc is az erdélyi protestánsok egységét demonstrálni. „1559 tavaszán  felhagyott a lutheri tanok védelmével, és egy Kálvinhoz nagyon közel álló úrvacsora-tant kezdett hirdetni” – írja róla Balázs Mihály, aminek a motivációja „az egyházakat egységesítő törekvés lehetett”. Ez azonban nem járt sikerrel, s egyházi zsinaton, majd az erdélyi országgyűlésen mondták ki, hogy „Erdélyben két törvényesen elismert felekezet van, a szebeni vallásnak nevezett evangélikus, s a kolozsvárinak nevezett református.”

Dávid Ferenc azonban – immár Szapolyai János Zsigmond udvari prédikátoraként – nem maradt meg a református (helvét) hitvallásban, hanem az antitrinitárius (szentháromság-tagadó) eszmékhez közeledett. Balázs Mihály professzor egyenesen Dávidnak „az egészen kivételes szintetizáló, különféle felfogásokat összhangba tudni hozó képességében” látja a jelentőségét. 

Egy följegyzés szerint Dávid Ferenc 1566. január 20-án kezdte az antitrinitarizmust a szószékről hirdetni. Kolozsvár magyar és szász lakossága ebben az időben felekezetileg is megosztott volt. Ezért nem lehet elfogadni azt a XIX. században megfogalmazott értelmezést, hogy: „Midőn t. i. a gyulafehérvári hitvitáról eklézsiájába, őt áhítva váró hívei közé visszatért, a nép az ő kettős diadala által föllelkesülve [mármint a fejedelem unitárius hitre térítése és Dávidnak unitárius püspökké való választása után] elébe ment s ujjongva fogadta. Ő kérésökre Thorda- és Belközéputcza szögletén – hol híveivel találkozott – egy nagy kerek köven beszédet tartott hozzájok s az Egy Istenről oly elragadó ékesszólással beszélt, hitelveit oly általános tetszés közt fejtegette, hogy a nép a közte – sőt annak élén – volt ősz Heltai Gáspárral együtt vállain vitte be őt a piaci nagy templomba s az egész város az unitárius hitvallásra tért át.” – ahogyan azt Jakab Elek történetíró gondolta. 

Az viszont vitathatatlan, hogy az 1568. évi tordai országgyűlés mondta ki Erdélyben a „négy bevett vallás” (a katolikus, evangélikus, református és unitárius) hirdetésének szabadságát, s ez a tolerancia különleges helyet biztosított Erdélynek a kora újkori Európában. 1571-ben azonban János Zsigmond fejedelem meghalt, s utódja, a katolikus Báthory István több olyan intézkedést hozott, mely korlátozta a protestáns felekezeteket, elsősorban az unitáriust, s eltiltotta őket a további vallásújítástól. Dávid Ferencnek vissza kellett térni fejedelmi prédikátori állásából Kolozsvárra. Erre az időszakra tehető, hogy a történeti Erdély területén élő magyarok közös protestáns egyháza szétvált, s létrejött az önálló református és unitárius egyházszervezet, melynek első püspöke így ő lett. 

Dávid Ferenc utolsó éveiben vallott teológiai nézetei a kevés forrás fennmaradása miatt nehezen rekonstruálhatók (ezek értelmezését Balázs Mihály végezte el idézett tanulmányában). 1578-ban azonban az idős püspököt őrizet alá helyezték, s azt a vádat fogalmazták meg ellene, hogy megszegte a további vallásújítást tiltó törvényt. Dávid Ferenc a dévai vár börtönében hunyt el 445 esztendővel ezelőtt, 1579. november 15-én.