„A hatalmas épület képe ma már ott él minden magyar ember lelkében…”

A dualizmus korának egyik legjelentősebb hazai építésze volt Steindl Imre, aki 1839. október 29-én született Pesten. Az 1870-es években több neves épületet is tervezett, de munkássága csúcsa az volt, hogy húsz pályázó közül ő nyerte meg az Országház építésére 1881-ben kiírt tervpályázatot. Az építkezés 1885 és 1904 között zajlott, ő azonban nem érhette meg a munkálatok befejezését.

Számos épület tervezése mellett fő műve az Országház. Amint a Magyar Nemzet cikke fogalmazta, „Élete főműve, impozáns, igazán világraszóló alkotás, melybe egész géniuszát, minden tudását, becsvágyát belehelyezte, az ezeréves nemzeti lét legnemesebb, legméltóbb monumentuma […]” (Magyar Nemzet 1902. 208. szám.)

„Atyja jó hírű ékszerész volt, aki az akkori kevéssé magyaros világban is jó magyarnak nevelte fiát.” (Vasárnapi Ujság 1902. 36. szám.)  Steindl Pesten végezte az elemi- és középiskolát, építészeti tanulmányait az akkori budai műegyetemen (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kezdte. Ezután 1859-ben a bécsi képzőművészeti akadémiára ment, de innen hamar hazajött, majd két évvel később ismét kiment Bécsbe, a képzőművészeti akadémiára. Hazatérte után 1869-ben egyből a műegyetem helyettes tanára, majd rendes tanára lett. Ekkor a megfelelő ember találkozott az alkalmas pillanattal és korszellemmel: „Nagy készültségével oly időben került vissza hazájába, amikor az építésznek bő alkalma kínálkozott nagyszabású művészi feladatok megoldására. A kiegyezés után föllendült magyar közélet egyik fő czéljául tűzte ki, hogy a fővárost arányaiban és külső díszében világvárosi színvonalra emelje.” (Vasárnapi Ujság 1902. 36. szám.)

A parlament megépítésére nagy szükség volt már, hiszen az országgyűlésnek évszázadokon át nem volt állandó helye, mindig másutt került sor a törvényhozásra. A kiírt pályázatot elnyerő Steindl a gótikus, reneszánsz és barokk stílusjegyeket ötvözte az Országház tervezésekor. A világ harmadik legnagyobb parlamenti épületének hossza 268 méter, kupolája csaknem száz méter magas. Méreténél fogva szinte uralja a pesti Duna-partot; a hatalmas, mégis kecses építészeti műremek a főváros látványképének egyik meghatározó eleme. 

A több éven át zajló építkezés során 40 millió téglát és félmillió díszkövet, a díszítéshez pedig 40 kg aranyat használtak fel. Törekedtek arra is, hogy magyar alapanyagokkal, magyar építészek segítségével dolgozzanak. 

A második világháború Budapest legikonikusabb épületét sem kímélte: homlokzatát hozzávetőleg 20 nagy belövés, 250 aknatalálat, tetőszerkezetét pedig 300 gyújtóbomba érte. A helyreállítás 1951 végéig tartott. 2000 óta a parlament kupolatermében kaptak helyet a koronázási jelvények: Szent István koronája, a jogar, az országalma, valamint a reneszánsz kori kard. Több műkincs – például Munkácsy Mihály Honfoglalás című festménye – ugyancsak az épületben tekinthető meg, vezetett séta keretében.  

Steindl Imre élete 1902. augusztus 31-én ért véget. Halálának körülményeiről a Magyar Nemzet is részletesen beszámolt: „[…] hosszabb idő óta betegeskedett […] Vasárnap délután csak rosszul érezte magát, csak panaszkodott, amint szoktak panaszkodni a huzamosabb időn át betegeskedők, aztán még alkony előtt, délután fél öt óra tájban meghalt. Özvegyet és két felnőtt gyermeket, egy fiút, meg egy leányt hagyott maga után. […] Ilosvay Lajos, a műegyetem rektora még tegnap este összehitta a tanács tagjait […] meleg hangú beszédben emlékezett meg a kiváló műépítész érdemeiről. A tanács ezután a temetés iránt intézkedett.” (Magyar Nemzet 1902. 208. szám.)

Steindl karrierje már éltében összefonódott fő művével, ami pedig szerves része lett a hazai nemzettudatnak. „A merész kupolájú épület büszkén bontja ki roppant méreteit a Duna partján […] Késői gót stíljével méltóságosan jelképezi a magyar alkotmány ősrégi voltát, pompás részleteivel a magyar műizlés haladottságát. A hatalmas épület képe ma már ott él minden magyar ember lelkében […] De ismeretes ez épület külföldön is, ahol általános tiszteletet szerzett mesterének, kit a király is kitüntetett a legnagyobb művészi kitüntetéssel, a «pro litteris et artibus» aranyéremmel. A Magyar Tudományos Akadémia 1898-ban levelező tagjául választotta.” (Vasárnapi Ujság 1902. 36. szám.)       

 

Dr. Illik Péter, Magyarságkutató Intézet
a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa